A Nieuport (később Nieuport-Delage) egy francia repülőgépgyártó cég volt, amely főleg vadászgépeket készített az első világháború alatt és után.

Története thumb|bal|160px|A Nieuport 2 egyfedelű bemutatólapja 1911-ből A céget 1902-ben alapították Nieuport-Duplex néven, majd 1909-ben átalakították és felvette a Société Générale d'Aéro-locomotion nevet.Munson p.150 Ekkoriban elsősorban belső égésű motorokat és alkatrészeket gyártott, többek között a korai repülőgépek számára. Ezután kezdtek el maguk is aeroplánokat építeni, bár az első, együléses monoplánjuk egy áradásban odaveszett. A második modell már 1909 végén röpképes volt. Ezen már megfigyelhetőek voltak olyan úttörő újítások, mint a zárt törzs, amely megvédte a pilótát a légcsavar szelétől vagy a farkon elhelyezett vízszintes vezérsík, amely lefelé nyomta a gép végét és ellensúlyozta az elöl elhelyezett nehéz motort (szemben például a Bleriot XI-el).

A Nieuport nehezen talált megfelelő motort a repülőgépeihez; végül maga fejlesztett ki 1910-ben egy 28 lóerős, kéthengeres, léghűtéses motort, amelyet sikeresen alkalmaztak a Nieuport II modellnél.

1911-ben a cég újabb átalakuláson ment keresztül és Nieuport et Deplante név alatt fő profilja a repülőgépgyártás lett. 1911-ben baleset következtében meghalt az egyik alapító fivér, Édouard Nieuport és a vállalatot az aviatikáért rajongó Henri Deutsch de la Meurthe felvásárolta. A név Société Anonyme des Établissements Nieuport-ra változott. 1912-ben egy légibalesetben a második alapító fivér, Charles Nieuport is elhunyt és a főtervezői posztot 1913 végéig a svájci Franz Schneider töltötte be (aki később a német LVG-nek dolgozott és sokat pereskedett Anthony Fokkerrel a géppuskaszinkronizáló szabadalmi jogaiért.

Gustave Delage és az első világháború thumb|Nieuport 21 vadászgép Schneider távozása után 1914 januárjában Gustave Delage lett a vezető tervező,Munson P.152 aki elkezdte a munkát egy másfélfedelű gép tervein, amelynek felső szárnya jelentősen nagyobb volt mint az alsó és a szokásos két merevítő helyett csak egyet használt. A modell már csak az első világháború kitörése után lett kész, de Nieuport 10 néven a francia, brit és orosz légierő is széleskörűen alkalmazta.Cheesman p.90 A Nieuport 10 (és továbbfejlesztett változata, a Nieuport 12) olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy az addig felderítő és tüzérségi tűzirányzó repülőket vadászgépként kezdték használni őket. Ennek hatására Delage kimondottan vadászfeladatra fejlesztette a Nieuport 11-et (becenevén bébé) amely külsőre a 10-re hasonlított, csak valamivel kisebb volt nála.Cheesman p. 92

1917 végéig a cég ezt az alaptípust fejlesztette tovább, az új típusok erősebb motorokat kaptak, valamivel nagyobbak lettek és jobbak lettek az aerodinamikai tulajdonságai; egészen a Nieuport 27-ig. Ahogy nőtt a motorteljesítmény, egyre több probléma adódott a másfélfedeles konstrukció és a V-szárnymerevítők miatt és a gépek hajlamossá váltak a szárnytörésre. 1917 márciusára az új német, kétgéppuskás Albatros D.III egyértelműen túlhaladta a Nieuport 27-et, amelynek el is kezdték a lecserélését, de 1918 tavaszáig szolgálatban maradtak. Emellett tanuló- és gyakorlógépnek is rendszeresen használták az elavult Nieuportokat.

Voltak olyan pilóták, mint Albert Ball vagy Charles Nungesser, akik érzékeny vezérlése és fordulékonysága miatt szerették a Nieuportokat.Cheesman 1960 Eddie Rickenbacker és Billy Bishop Nieuportokkal érték el első légi győzelmeiket, utóbbi akkor, amikor a 23-as már kezdett elavultnak számítani.

A cég újabb fejlesztése, a Nieuport 28 már kettős szárnymerevítőket használt, de mire szolgálatba állt, a franciák már a SPAD S.XIII-at választották elsődleges vadászgépnek. Mivel ezek gyártása nem tudott lépést tartani az igényekkel, a háborúba akkor belépő amerikaiak eleinte főleg Nieuport 28-akat használtak.

A cég modelljeit Franciaországon kívül licenc alapján Olaszországban, Oroszországban és Nagy-Britanniában is gyártották. Az olasz Aermacchit eleve arra hozták létre, hogy különböző Nieuport-repülőket készítsen.Apostolo p. 7 Kezdetben Nieuport IV-et, majd Nieuport 10, 11, 17 és végül a háború után NiD.29-eket gyártottak.Apostolo p. 41 Oroszországban több üzem, (de főleg a Duksz) készített IV, 10, 11, 16, 17, 21, 23 és 24bis modelleket.Durkota p.358 Skóciában a William Beardmore and Company épített Nieuport 12-ket, amelyekbe fokozatosan beépítették a saját fejlesztéseiket.

thumb|Charles Godefroy Nieuport gépével átrepül a Diadalív alatt (1919)

1919. augusztus 8-án, három héttel a győzelmi parádé után Charles Godefroy V-merevítős Nieuportjával átrepült a párizsi diadalív alatt.* « Un aviateur passe en avion sous l'Arc de Triomphe », Le Matin from 1919/08/08, p.1, column 3 - 4. « Un avion passe sous l'Arc de Triomphe », L'Écho de Paris from 1919/08/08, p.1, column 3. « L'Acte insensé d'un aviateur », par Raoul Alexandre, L'Humanité from 1919/08/08, p.1, column 2. « Un avion, ce matin, est passé sous l'Arc de Triomphe », par Paul Cartoux, L'Intransigeant from 1919/08/08, p.1, column 6. « Aéronautique : l'inutile exploit du sergent Godefroy », Le Temps 1919/08/09, morning edition, p.3, column 4 - 5. Az eseményt mozgóképre is vették.Exploits de l'Aviation - Charles Godefroy (contains footage of the flight)

A világháború után A háború végére a cég a Nieuport 28-ból két másik típust fejlesztett tovább: a kétfedelű Nieuport 29-et més az egyfedelű Nieuport 31-et. Ezeknel már egyhéjú (monocoque) törzse volt, 300 lóerős Hispano-Suiza hajtotta őket és végleg elhagyták a korábban jellemző V-merevítőket. Módosított verzióikkal több sebesség- és magasságrekordot is megdöntöttek, például Joseph Sadi-Lecointe egy 31-essel lépte túl elsőként a 200 mérföld/órás (320 km/h) sebességhatárt.

A Nieuport neve ekkoriban változott Nieuport-Astrára, miután felvásárolták a ballongyártó Société Astrát, bár röviddel később Nieuport-Delage lett, Gustave Delage vezető tervező tiszteletére. Rövid ideig a Nieuport-Tellier nevet is használták, miután beolvasztották a Tellier hidroplángyártó céget.

A 29 és 31 sikerei mellett Delage hamarosan előállt egy új koncepcióval: a Nieuport-Delage NiD.42 alapján fejlesztett újabb típusok egészen Franciaország második világháborús vereségéig hadrendben maradtak. A NiD.42 bázisán kialakított Nieuport-Delage 52-t a spanyol polgárháborúban mindkét fél használta, bát a 30-as évek közepén már elavultnak számított és a háború végére ki is vonták a szolgálatból. A francia légierő nagy számban alkalmazta a szintén NiD.42-alapú 62-szériát (620, 621, 622, 629), amelyek többnyire a 30-as évek végére lettek lecserélve. Néhány második vonalbeli repülőszázad még a második világháborúban is repülte ezeket az akkor már nagyon elavultnak számító gépeket. A cég épített polgári célú gépeket is, mint a Nieuport-Delage NiD 38-at és 39-et, de ezekből csak néhány példány készült.

A Nieuport vége 1932-ben több összeolvadásra is sor került a francia repülőgépiparban. Delage visszavonulása után a céget egy darabig ismét csak Nieuportnak nevezték, majd egyesült a Loire Aviationnal (Loire-Nieuport), amely később több cég egyesülésével beolvadt az állami tulajdonú Société nationale des constructions aéronautiques de l'ouest-be (SNCAO). A későbbi évtizedekben több átalakulás után végül az Aérospatiale részévé vált.

Az 1940-es német megszállás előtt a cég dokumentumait elégették, hogy ne kerüljenek ellenséges kezekbe. A németek aztán ipari kémkedéssel vádolták a Nieuport alkalmazottait, mert a utolsó modelljük, az együléses, visszahúzható futóművű Loire-Nieuport LN.401 bombázó hasonlított a Junkers 87-re.

Nieuport-repülőgépek Nieuport I – kísérleti egyfedelű, egy repülés után egy árvízben megsemmisült Nieuport II – együléses sportmonoplán Nieuport III – Anzani motorral felszerelt kétüléses sportmonoplán Nieuport IV – kétüléses sportmonoplán Nieuport VI – háromüléses sportmonoplán, a francia és brit haditengerészet is használta Nieuport VIII – kétüléses sportmonoplán, a VI törökországi változata Nieuport X – háromüléses egyfedelű, a VI változata, a francia haditengerészet használta Nieuport XI – együléses sportmonoplán prototípus Nieuport-Dunne – licenc alapján gyártott farok nélküli kétfedelű Nieuport Carton-Pate – katonai másfélfedelű hidroplán Nieuport 9 – a 10 orosz változata Nieuport 10 – több célra használt másfélfedelű Nieuport 83 – a 10 80 lóerős motorral felszerelt gyakorlóváltozata Nieuport 11 – másfélfedelű vadászgép Nieuport 12 – a 10 alapján épített kétüléses, másfélfedelű tüzérségi tűzirányzó Nieuport 80 és 81 – a 12 80 lóerős motorral felszerelt gyakorlóváltozata Nieuport 12bis – a 12-ből átalakított kétüléses másfélfedelű tüzérségi tűzirányzó Nieuport 13 – a 12 hosszabb szárnyú változata Nieuport 14 – kétüléses másfélfedelű felderítő Nieuport 82 – a 14 80 lóerős gyakorlóváltozata Nieuport 15 – másfélfedelű bombázó, a 14 nagyobb verziója Nieuport 16 – a 11 megerősített, 110 lóerős változata, vadászgép Nieuport 17 – továbbfejlesztett 16, vadászgép Nieuport 17bis – a 17 Clerget-motoros verziója Nieuport 18 – kétmotoros másfélfedelű bombázó Nieuport 19 – 18 más motorral Nieuport 20 – a 12 továbbfejlesztése Nieuport 21 – a 17 könnyebb, kisebb teljesítményű verziója Nieuport 23 – a 17 Vickers géppuskával felszerelt verziója Nieuport 24 – a 17 továbbfejlesztett verziója Nieuport 24bis – a 24, de a 17 vezérsíkjaival Nieuport 25 – nagyobb Clerget-motorral felszerelt 24, csak prototípusok készültek Nieuport 27 – továbbfejlesztett 24, az utolsó V-merevítős Nieuport 28 – kétfedelű vadász, főleg az amerikai expedíciós haderő használta Nieuport Madon – egyfedelű kísérleti vadász, a 31 és más típusok előfutára Nieuport 29/Nieuport-Delage NiD 29 – kétfedelű vadász Nieuport 30T/Nieuport-Delage NiD 30T – egymotoros kétfedelű utasszállító Nieuport 31/31Rh – Le Rhone-motoros egy/másfélfedeles vadász prototípus Nieuport-Delage NiD 32/32M/32Rh – a NiD 29 forgómotoros verziója Nieuport-Delage NiD 33 – a NiD.29 gyakorlóverziója, többek között Japánban használták Nieuport-Delage NiD 37 – egyfedelű vadász/sportgép Nieuport-Delage NiD 38 & NiD 39 – egymotoros, kétfedelű utasszállítók Nieuport-Delage NiD 40 – a 29 nagy magasságokra átalakított verziója Nieuport-Delage 41 Sesquiplan – egyfedelű sportgép Nieuport-Delage NiD 42 – másfélfedelű vadász, az 52, 62, 72 elődje Nieuport-Delage NiD 42S – egyfedelű sportgép Nieuport-Delage NiD 43http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf pp.26 & 28 – vadász hidroplán Nieuport-Delage NiD 44 – a 42 másik motorral felszerelt verziója Nieuport-Delage NiD 450 & 650 – egyfedelű sporthidroplánok Nieuport-Delage NiD 46 – a 42 másik motorral felszerelt verziója Nieuport-Delage NiD 48http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf pp.15-16 – a 42 kisebb, könnyebb verziója Nieuport-Delage NiD 50http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf p.27 – kétmotoros torpedóvető hidroplán-prototípus Nieuport-Delage NiD 52 – a 42 Spanyolországban használt változata Nieuport-Delage NiD 54http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf pp.21-22 – egymotoros szállítógép Nieuport-Delage NiD 580http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf pp.29-30 – kétüléses felderítő Nieuport-Delage NiD 62 – másfélfedeles vadászgép Nieuport-Delage NiD 64, 640 & 641 – egymotoros utasszállító Nieuport-Delage NiD 72 – a 62 tisztán fémből épített változata Nieuport-Delage NiD 740http://www.hydroretro.net/etudegh/les_avions_nieuport-delage.pdf pp.23-24 – hárommotoros postagép-prototípus Nieuport-Delage NiD-120 – együléses vadászgép Peru számára Loire-Nieuport LN.10 – kétmotoros hidroplán Loire-Nieuport LN.30 – egymotoros gyakorló repülőcsónak Loire-Nieuport LN.40 – egymotoros, együléses zuhanóbombázó Loire-Nieuport LN.160 – egymotoros vadászgép, a SNCAO 200 elődje

Képek

Múzeumokban kiállított eredeti Nieuport-gépek thumb|right|Nieuport 2N Párizsban