A Good bye, Lenin! egy 2003-ban bemutatott német filmdráma, amely humoros és tragikus elemeket vegyít. Az NDK bukása és a német újraegyesítés idején játszódó történet lényege, hogy egy testvérpár NDK-rajongó anyja hónapokra kómába esik, semmit sem tud a végbement változásokról, és amikor felébred, a gyerekek, hogy megkíméljék a túlzott izgalomtól, nem is árulják el neki, hogy mi történt időközben.

Számos elnyert díj és egyéb jelölés mellett 2004-ben jelölték a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó Arany Glóbusz-díjra is.

Néhány kritikus a történelmi aspektusából eredően a két évvel korábban bemutatott Moszkva tér című magyar filmvígjátékkal állította párhuzamba.Adamovics Anna - Volt egyszer egy NDK (Port.hu, 2003.11.04.)Földes András - A kapitalisták az NDK-t választanák (Index.hu, 2003.12.09.)

Cselekmény

A történet eleje még 1978-ban játszódik, amikor a gyerekek, Alex és Ariane, az állami televízió adásában az első német űrhajós, Sigmund Jähn űrutazásáról szóló szovjet propagandaszerű tudósítást nézik. Ekkor derül ki, hogy apjuk a közelmúltban nyugatra szökött, ezért az anyát az Stasi emberei folyamatosan zaklatják. Az ezek okozta depresszióból az anya hamarosan úgy keveredik ki, hogy lelkes NDK- és szocializmusrajongóvá, sőt aktivistává válik, amiért később még rangos állami kitüntetést is kap.

A történet ezután 1989. október 7-én folytatódik tovább, amikor az NDK a 40. születésnapját ünnepli, de a változások szele már érezhető. Egy kisebb csoport sajtószabadságot követelve tüntetést is rendez este, amelyen részt vesz az azóta fiatal felnőtté vált Alex is. A véletlenül arra járó anyjuk meglátja, ahogy a rendőrök erőszakkal verik szét a tüntetést, és saját fiát is elhurcolják. Ettől infarktust kap és összeesik. Hónapokig kómában marad, ezalatt pedig a Berlini fal leomlását követően lezajlik a német újraegyesítés és azzal párhuzamosan az áttérés a kapitalizmusra. Amikor felébred, az orvos szigorúan előírja, hogy a lábadozó nőt kímélni kell minden izgatottságtól, mert különben újabb, akár halálos infarktust is kaphat.

Alex tudja, hogy ha anyja ráeszmélne, milyen történelmi változások mentek végbe, az akkora érzelmi sokkot jelentene neki, hogy az életét veszélyeztetné. Ezért azt találja ki, hogy visszarendezi a már nyugatiasra átalakított otthonát régi stílusúvá, ő maga is „szocialista stílusú” ruhákban mutatkozik csak anyja előtt, és a többi ismerősét is erre kéri. Azonban egyre nagyobb kihívást okoz neki a „régi világ” fokozatosan növekvő újjáélesztése: kiderül, hogy a jól megszokott termékeket, például a híres spreewaldi uborkát már nem lehet beszerezni sehol. Ezért nagy nehezen, akár kukákból is, összegyűjti a régi termékek csomagolásait, és az új termékeket titokban azokba tölti át. Denis nevű, amatőr videós barátja pedig a tévéműsorok és híradó hamisításában működik közre, és azokat mutatják be az anyának.

Egyik nap, amikor az addig ágyhoz kötött anya meglátja, hogy a kisunokája megtanult járni, ő is elhatározza, hogy megpróbál lábra állni. Sikerül neki, így kimegy az utcára, és sok olyan dolgot meglát, amit „nem szabadott volna” neki. Alexék visszaviszik a szobájába és azt a magyarázatot hitetik el vele (újabb hamisított híradó segítségével), hogy a nyugatnémetek tömegesen menekülnek át keletre. Az anyának felmerül a fejében, hogy vajon hol fog élni az a sok menekült, erről pedig a régi vidéki nyaralójuk jut az eszébe. Egyik nap a család Arianéék vadonatúj Trabantjával ki is utazik a nyaralóba, ahol az anya elkezd őszintén beszélni arról, hogy amikor a férje nyugatra ment, ő is szeretett volna utána menni, de félt tőle, hogy két gyerekével együtt ez nem sikerülne, emiatt keleten maradt. Bevallja, hogy az apa folyamatosan küldött leveleket a családjának, csak ő azokat a konyhaszekrény mögé rejtette. Kinyilvánítja azt a kívánságát is, hogy szeretné még egyszer viszontlátni a férjét. Valószínűleg ezek az emlékek kavarják fel annyira, hogy újra infarktust kap, és ismét kórházba kell szállítani.

Ariane a konyhaszekrény mögött megtalálja a leveleket, amiből kiderül, hol él az apjuk. Alex elmegy hozzá, és elmagyarázza neki a helyzetet, ezért az apjuk rá is szánja magát, hogy meglátogassa a kórházban fekvő, és egyre rosszabb állapotban lévő feleségét. Mindenki egyre biztosabb benne, hogy a nő hamarosan meghal, ezért Alex úgy dönt, még „rendez” a számára egy utolsó nagy „NDK-születésnapot”. Ebben segítségére lesz a gyerekkori példaképe, a korábbi űrhajós, de most már taxisofőrként dolgozó Jähn, akivel véletlenül találkozik. Denis és Jähn segítségével elkészítenek egy olyan hírműsort, ami arról szól, hogy Erich Honecker lemond, az új elnök pedig Jähn lesz, aki megnyitja a határokat a nyugatiak előtt. Néhány nappal később az anya valóban meghal. Alex azt mondja, talán jobb is, hogy soha nem tudta meg az igazságot, mert így boldogan halhatott meg.

Szereplők Daniel Brühl ... Alex, az egyik testvér Katrin Sass ... az anya Maria Simon ... Ariane, a másik testvér Chulpan Khamatova ... Lara Florian Lukas ... Denis Alexander Beyer ... Rainer Burghart Klaußner ... Robert, az apa Michael Gwisdek ... Klapprath Christine Schorn ... Frau Schäfer Jürgen Holtz ... Herr Ganske Jochen Stern ... Herr Mehlert Stefan Walz ... Sigmund Jähn, az űrhajós

Díjak és jelölések 2003ACCA-díjLegjobb nem angol nyelvű film2. hely2004Amerikai vígjátékfesztiválLegjobb nem angol nyelvű filmElnyerte2004Arany Derby-díjLegjobb nem angol nyelvű filmJelölés2004Arany GlóbuszLegjobb nem angol nyelvű filmJelölés2005Arany Tréler-díjLegjobb külföldi független filmJelölés2005Argentin filmkritikusok egyesületének díjaLegjobb nem spanyol nyelvű filmJelölés2004BAFTA-díjLegjobb nem angol nyelvű filmJelölés2004Bajorországi filmdíjKözönségdíjElnyerte2003Bambi-díjBambi-díjElnyerte2003Berlini Nemzetközi FilmfesztiválKék AngyalElnyerte2003Arany MedveJelölés2004Bodil-díjLegjobb nem amerikai filmElnyerte2003Capri-díjEurópai CapriElnyerte2004César-díjLegjobb EU-s filmElnyerte2004David di Donatello-díjLegjobb európai filmJelölés2004DGGB-díjKimagasló rendezői érdemWolfgang BeckerElnyerte2003Euregio-díjLegjobb Alsdorfban bemutatott német filmJelölés2003Európai FilmdíjKözönségdíj a legjobb rendezőnekWolfgang BeckerElnyerte2003Közönségdíj a legjobb férfi színésznekDaniel BrühlElnyerte2003Közönségdíj a legjobb színésznőnekKatrin SassElnyerte2003Legjobb filmElnyerte2003Legjobb színészDaniel BrühlElnyerte2003Legjobb forgatókönyvBernd LichtenbergElnyerte2003Legjobb rendezőWolfgang BeckerJelölés2003Legjobb színésznőKatrin SassJelölés2003Flaiano filmfesztiválLegjobb nem olasz filmElnyerte2004Goya-díjLegjobb európai filmElnyerte2004Guldbagge-díjLegjobb nem svéd filmJelölés2004Londoni kritikusok körének díjaAz év legjobb nem angol nyelvű filmjeElnyerte2003Német Arany képernyő-díjElnyerte2004Német kameradíjLegjobb játékfilmJelölés2002Német FilmdíjLegjobb forgatókönyvWolfgang Becker, Bernd LichtenbergElnyerte2003KözönségdíjAz év legjobb német filmjeElnyerte2003Legjobb játékfilmElnyerte2003Legjobb férfi főszereplőDaniel BrühlElnyerte2003Legjobb férfi mellékszereplőFlorian LukasElnyerte2003Legjobb rendezőWolfgang BeckerElnyerte2003Legjobb szerkesztésPeter R. AdamElnyerte2003Legjobb tervezésLothar HollerElnyerte2003Legjobb filmzeneYann TiersenElnyerte2003Legjobb női főszereplőKatrin SassJelölés2003Legjobb női mellékszereplőMaria SimonJelölés2004Olasz filmes újságírók díjaLegjobb nem olasz rendezőWolfgang BeckerJelölés2004Robert fesztivál-díjLegjobb nem amerikai filmElnyerte2004Sant Jordi-díjLegjobb nem spanyol filmElnyerte2003Turia-díjLegjobb nem spanyol filmElnyerte2003Valladolidi nemzetközi filmfesztiválA zsűri különleges díjaElnyerte2003Arany TüskeJelölés

Jegyzetek

További információk

Kategória:2003 filmjei Kategória:Német filmdrámák Kategória:Német filmvígjátékok Kategória:Kommunizmusról szóló filmek Kategória:Budapest Film-filmek