Az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmánya szerint egyenjogú alkotóelemekből áll, melyeket összefoglalóan a föderáció alanyainak vagy szubjektumainak neveznek. Ezek száma az alapításkor 89 volt, mára az összevonások után 85-re csökkent.
Az alkotmány rendelkezik a helyi önkormányzatokról is, a szubjektumok ennek megfelelően önkormányzati területi egységekre oszlanak.
Az ország hatalmas területe és a föderáció alanyainak nagy száma miatt a fentieken kívül több más területi beosztás létezik igazgatási, gazdasági és statisztikai célból.
Oroszország föderatív felépítése Az Oroszországi Föderáció 89 (6 nemzetközileg el nem ismert) egyenjogú tagból (szubjektumok, vagy "a Föderáció alanyai") áll: Az Oroszországi Föderáció tagjai bélyegkép|Az Oroszországi Föderáció tagjaihttps://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Oroszorsz%C3%A1g_k%C3%B6zigazgat%C3%A1si_beoszt%C3%A1sa&action=edit|semmi|725x725px Ezek a szubjektumok néhány apró eltéréssel megfelelnek az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZFSZK) megelőző területi közigazgatási egységeinek.
Az Oroszországi Föderáció tagjainak élén a kormányzó áll, akit helyben választanak, de az elnök jóváhagyása kell kinevezéséhez. A tagok két-két képviselőt küldenek a Szövetségi Tanácsba, az orosz parlament felsőházába.
Valamennyi szubjektum kóddal rendelkezik, amelyet a rendszámtáblákon is feltüntetnek (hasonlóan Franciaországhoz vagy Törökországhoz). A felsorolásban ezek a kódok szerepelnek.
A területi beosztás kialakulása Az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK) közigazgatási területi beosztását 1917-től kezdve folyamatos reformok sora alakította 40 éven át, attól kezdve viszont nagyfokú stabilitás jellemezte. 1957-től Oroszország területén 16 autonóm szovjet szocialista köztársaság (ASZSZK), 6 határterület, 49 terület és 2 köztársasági irányítású város volt. Ezeken kívül 5 autonóm terület tartozott valamely határterülethez és 10 autonóm körzet valamely határterülethez vagy területhez.
Az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmánya a status quo alapján állt, a fennálló területi egységeket ismerte el az újonnan létrehozott Föderáció alanyaiként, figyelembe véve, hogy 1992-ben az egykori Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság (Csecsen-Ingus ASZSZK) kettévált Csecsen és Ingus köztársaságra. Ezt követően egyetlen határkiigazításra került sor 1994-ben: az Ivanovói területtől a Nyizsnyij Novgorodi területhez került a Volga balpartján fekvő Szokolszkojei járás.
A területi változásoknál jelentősebb volt az egyes egységek státuszában bekövetkezett változás, mely az alábbiak szerint alakult.
Köztársaságok A 21 köztársaságból 17 az egykori Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságokból alakult, beleértve a Csecsen-Ingus ASZSZK kettéválásával létrejött Csecsen és Ingus köztársaságot is, további négy pedig az OSZFSZK autonóm területeinek átalakulásával és a megfelelő határterülettől való elválásával jött létre (Adige – a Krasznodari határterülettől, Altaji – az Altaji határterülettől, Karacsáj-Cserkesz – a Sztavropoli határterülettől, Hakasz – a Krasznojarszki határterülettől). Kisebb-nagyobb arányban nem-orosz nemzetiségűek lakják őket, ezt rendszerint elnevezésük is tükrözi, bár a legtöbb ma már orosz többségű. A 2014-ben egyoldalúan annektált Krím félsziget - Szevasztopolt és környékét kivéve - szintén köztársasági státuszban csatlakozott az Orosz Föderációhoz.
Határterületek Összesen kilenc határterület van: Altaji, Bajkálontúli, Habarovszki, Kamcsatkai, Krasznodari, Krasznojarszki, Permi, Sztavropoli, Tengermelléki
2005. december 1-jén került sor a Permi terület és a Komi-Permják autonóm körzet egyesülésére, létrehozva a Permi határterületet. 2007. január 1-jén a Krasznojarszki határterület magába olvasztotta az Evenki autonóm körzetet és a Tajmiri (Dolgán-Nyenyec) autonóm körzetet. 2007. július 1-jén lépett hatályba a Kamcsatkai terület és a Korjak autonóm körzet egyesülése a Kamcsatkai határterületet létrehozva. 2008. január 1-jén az Uszty-Ordinszkiji Burját autonóm körzet beleolvadt az Irkutszki területbe. 2007. március 11-i népszavazások eredményeként 2008. március 1-jétől a Csitai terület és az Aginszkojei Burját autonóm körzet egyesült Bajkálontúli határterület néven.
Területek A területek az OSZFSZK hasonló nevű területi közigazgatási egységeiből jöttek létre, valamennyi orosz többségű, és többségüket székhelyükről nevezték el. Széles körű autonómiát 1991 után kaptak, bár jogaikat Putyin elnöksége idején csökkentették.
Szövetségi jelentőségű városok Moszkva és Szentpétervár az OSZFSZK-ban „köztársasági irányítású város” jogállásúak voltak, tehát nem tartoztak az őket körülvevő megfelelő területekhez. A helyzet ma is hasonló, e két város „szövetségi jelentőségű város” címet kapott, és a Föderáció önálló szubjektumai. Érdekes módon Szentpétervár esetében a Leningrádi terület megtartotta régi nevét. A 2014-ben egyoldalúan annektált Krím félsziget legnagyobb kikötővárosa és körzete, Szevasztopol szintén „szövetségi jelentőségű város” címet kapott.
Autonóm terület Jelenleg egyetlen autonóm terület van az Oroszországi Föderáció alanyai között, a Zsidó autonóm terület, amely a hasonló nevű területi egységből jött létre, elszakadva a Habarovszki határterülettől. Az OSZFSZK másik négy autonóm területe köztársasággá alakulva lett a Föderáció alanya.
Autonóm körzetek A Szovjetunióban az akkoriban 10 autonóm körzet 1977-ig a nemzetiségi körzet (национальный округ) megnevezést viselte, azóta érvényes mai elnevezésük. Ezek mindegyike valamely terület vagy határterület részét képezte. Egy kivétellel (Csukcs AK, amely kivált a Magadani területből) az Oroszországi Föderációban ez a helyzet fennmaradt. A 2000 utáni években megkezdődött az autonóm körzetek megszüntetése, illetve teljes beolvasztása a megfelelő területbe vagy határterületbe, amire azonban kizárólag az érintett szubjektumok népszavazással megerősített elhatározása alapján kerülhet sor. A beolvasztási folyamatnak alapvetően két oka van. Egyrészt az autonóm körzetek döntő többsége képtelen saját polgárainak és gazdaságának erejéből fenntartani a Föderáció szubjektumaitól elvárt intézményrendszert, másrészt alkotmányjogilag különös helyzetet teremtett, hogy a Föderáció egyes alanyai más szubjektumok területébe és igazgatásába ágyazva működnek.
Az Oroszországi Föderáció alanyainak listája
A listában az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmányának 65. cikkelye szerinti sorrendben szerepelnek az Oroszországi Föderáció alanyai.
{| class="wikitable sortable sticky-header" style="text-align: center; font-size: 90%;" |-style="background:#ddd;"
! №
! Föderációs alany
! Zászló
! Címer
! Terület (km²)
! Lakosság 2002. október 9.
! Székhely
! Adminisztratív beosztás az OKATO szerint! OKATO kód |-style="background:#eee;" | || align="left" colspan="9" | Köztársaságok |- | 01 || Adigeföld (Республика Адыгея)|| 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 7600 || align="right" | 447 000 || Majkop || 7 járás és 2 város || 79 |- | 02 || Altaj köztársaság(Республика Алтай) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 92 600 || align="right" | 203 000 || Gorno-Altajszk || 10 járás és 1 város || 84 |- | 03 || Baskíria(Башкортостан) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 143 600 || align="right" | 4 103 000 || Ufa || 54 járás és 21 város || 80 |- | 04 || Burjátföld(Бурятия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 351 300 || align="right" | 981 000 || Ulan-Ude || 21 járás és 2 város || 81 |- | 05 || Dagesztán(Дагестан) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 50 300 || align="right" | 2 584 000 || Mahacskala || 41 járás és 10 város || 82 |- | 06 || Ingusföld(Ингушетия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 4 000 || align="right" | 469 000 || Magasz|| 4 járás és 4 város || 26 |- | 07 || Kabard- és Balkárföld(Кабардино-Балкарская Республика) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 12 500 || align="right" | 901 000 || Nalcsik || 10 járás és 3 város || 83 |- | 08 || Kalmükföld(Калмыкия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 76 100 || align="right" | 292 000 || Eliszta || 13 járás és 1 város || 85 |- | 09 || Karacsáj- és Cserkeszföld(Карачаево-Черкесская Республика) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 14 100 || align="right" | 440 000 || Cserkesszk|| 8 járás és 2 város || 91 |- | 10 || Karélia(Республика Карелия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 172 400 || align="right" | 717 000 || Petrozavodszk || 16 járás és 13 város || 86 |- | 11 || Komiföld(Республика Коми) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 415 900 || align="right" | 1 019 000 || Sziktivkar || 12 járás és 8 város || 87 |- | 12 || Mariföld(Марий Эл) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 23 200 || align="right" | 728 000 || Joskar-Ola || 14 járás és 4 város || 88 |- | 13 || Mordvinföld(Мордовия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 26 200 || align="right" | 889 000 || Szaranszk || 22 járás és 7 város || 89 |- | 14 || Jakutföld(Республика Саха) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 3.103 000 || align="right" | 948 000 || Jakutszk || 33 járás és 5 város || 98 |- | 15 || Észak-Oszétia(Северная Осетия — Алания) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 8 000 || align="right" | 710 000 || Vlagyikavkaz || 8 járás és 1 város || 90 |- | 16 || Tatárföld(Татарстан) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 68 000 || align="right" | 3 780 000 || Kazany || 43 járás és 14 város || 92 |- | 17 || Tuva(Тыва (Тува)) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 170 500 || align="right" | 306 000 || Kizil || 17 járás és 2 város || 93 |- | 18 || Udmurtföld(Удмуртская Республика) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 42 100 || align="right" | 1 571 000 || Izsevszk || 25 járás és 5 város || 94 |- | 19 || Hakaszföld(Хакасия) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 61 900 || align="right" | 546 000 || Abakan || 8 járás és 5 város || 95 |- | 20 || Csecsenföld(Чеченская Республика) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 15 300 || align="right" | 1 100 000 || Groznij || 16 járás és 5 város || 96 |- | 21 || Csuvasföld(Чувашская Республика) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 18 300 || align="right" | 1 314 000 || Csebokszári || 21 járás és 9 város || 97 |-style="background:#eee;" | || align="left" colspan="9" | Határterületek (Края Российской Федерации) |- | 22 || Altaji határterület(Алтайский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 169 100 || align="right" | 2 607 000 || Barnaul || 60 járás és 11 város || 01 |- | 23 || Bajkálontúli határterület(Забайкальский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 431 500 || align="right" | 1 156 000 || Csita || 31 járás és 5 város || 67 |- | 24 || Kamcsatkai határterület(Камчатский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 472 300 || align="right" | 359 000 || Petropavlovszk-Kamcsatszkij || 11 járás és 3 város || 30 |- | 25 || Krasznodari határterület(Краснодарский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 76 000 || align="right" | 5 124 000 || Krasznodar || 38 járás és 15 város || 03 |- | 26 || Krasznojarszki határterület(Красноярский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 2.339 700 || align="right" | 2.966 000 || Krasznojarszk || 54 járás és 19 város || 04 |- | 27 || Permi határterület(Пермский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 160 600 || align="right" | 2 824 000 || Perm || 33 járás és 14 város || 57 |- | 28 || Tengermelléki határterület(Приморский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 165 900 || align="right" | 2 068 000 || Vlagyivosztok || 22 járás és 12 város || 05 |- | 29 || Sztavropoli határterület(Ставропольский край) || 45x45px|border || 45x45px || align="right" | 66 500 || align="right" | 2 731 000 || Sztavropol || 26 járás és 10 város || 07 |-