Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (oroszul: Александр Исаевич Солженицын) (Kiszlovodszk, 1918. december 11. – Moszkva, 2008. augusztus 3.) Nobel-díjas orosz író.
Élete Kozák értelmiségi családba született, apja Iszaakij Szemjonovics Szolzsenyicin, anyja Taiszija Zaharovna Scserbak volt.
1936-tól 1941-ig a Don-Rosztovi Állami Egyetemen matematikát és fizikát, majd 1939-től 1941-ig a Moszkvai Filozófiai, Irodalmi és Történeti Intézetben irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérségi felderítőosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. Egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, melyben bírálta Sztálint, 1945-ben letartóztatták.
Ezután 11 évet töltött börtönökben, munkatáborokban majd száműzetésben. 1956-ban rehabilitálták, ekkortól matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Kezdeti művei Oroszországban hamar népszerűek lettek.
Szolzsenyicin aztán saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics egy napja. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, melyek alapján szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. A külföldön megjelent műveit a keleti blokkban mint a szovjetellenes propaganda terjesztését látták mindössze, pedig világossá vált, hogy lerántja a leplet a munkatáborokról, amelyek foglyai között ártatlanul, hamis vádakkal, vagy politikai indítékból elítélt személyek is vannak a köztörvényes bűnelkövetők mellett.
1970-ben François Mauriac javaslatára megkapta az irodalmi Nobel-díjat, de nem utazott el a díjátadásra attól tartva, hogy nem térhet vissza hazájába.
Az 1973-ban írt A GULAG szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. A GULAG szigetvilág című művét a szocializmus és kommunizmus elleni pamfletnek nyilvánították. Az Írószövetség által kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a Nobel-díj átadását szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista, imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki.
bélyegkép|bal|260px|Vlagyimir Putyin köszönti az idős írót 1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban, egy Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. Később a „vermonti remete” nevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal, ennek egyik oka elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. 1990-ben kapta vissza állampolgárságát, 1994-ben tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot, és beszédeket mondott a Dumában.
2008-ban otthonában szívelégtelenség következtében halt meg, alig több mint négy hónappal kilencvenedik születésnapja előtt. Augusztus 5-én ravatalozták fel, temetése pedig augusztus 6-án volt. A moszkvai Doni Kolostorban tartották a gyászszertartást, amelyen több ezer ember vett részt.
Főbb művei Regény, kisregény 1962. Один день Ивана Денисовича. Ivan Gyenyiszovics egy napja (1963, 1989, 1996) 1968. В круге первом. A pokol tornáca (1990) 1968. Раковый корпус. Rákosztály (1990) 1973-1975. Архипелаг ГУЛАГ. A Gulag szigetcsoport 1976. Lenin Zürichben (1998) 1990. Как нам обустроить Россию? Hogyan mentsük meg Oroszországot? (1991) 1997. Россия в обвале. Az „orosz kérdés” a XX. század végén 2001–2002. Двести лет вместe (1795–1995). Együtt I–II. – Oroszok és zsidók a Szovjetunióban (2004, 2005)
A vörös kerék tetralógia Красное колесо 1973. Август Четырнадцатого. Tizennégy augusztusa I–II. (2004, 2005) 1983. Октябрь Шестнадцатого 1989. Март Семнадцатого 1991. Апрель Семнадцатого Elbeszélések Случай на станции Кочетовка. A krecsetovkai állomáson történt (Nagyvilág 1963/6.) Для пользы дела. Az ügy érdekében (Nagyvilág 1963/12.) Матрёнин двор. Matrjona háza (Ketten a lámpa alatt 1967) Пасхальный крестный ход. Húsvéti körmenet (1994)
Magyarul
Ivan Gyenyiszovics egy napja. Regény; bev. Alekszandr Tvardovszkij, ford. Wessely László; Európa, Bp., 1963 (Modern könyvtár) Matrjona háza; ford. Elbert János; inː Ketten a lámpa alatt; Európa, Bp., 1967 (Szovjet írók új elbeszélései) A Gulag szigetcsoport, 1918–1956, 1-2.; ford. Szente Imre; Danubia-Druckerei–Nemzetőr, München, 1975–1976 Rákosztály. Regény; ford. Szabó Mária; Árkádia, Bp., 1990 A pokol tornáca. Regény; ford. Makai Imre, Szabó Mária; Magvető, Bp., 1990 Hogyan mentsük meg Oroszországot?; ford. Soproni András; Magvető, Bp., 1991 A Gulag szigetvilág, 1918–1956. Szépirodalmi tanulmánykísérlet, 1-3.; ford. Soproni András; Európa, Bp., 1993 Húsvéti körmenet; ford. Árvay János et al.; Európa, Bp., 1994 Az "orosz kérdés" a XX. század végén. Esszék; ford. Bagi Ibolya et al., vál. Kiss Ilona; Európa, Bp., 1997 Lenin Zürichben; ford. N. Sándor László; Pannonica, Bp., 1998 (Pannonica kiskönyvtár) A vörös kerék. Tizennégy augusztusa, 1-2.; ford. Katona Erzsébet, Páll Erna; Katalizátor, Bp., 2004–2005 Együtt, 1-2. / 1. Oroszok és zsidók a cári birodalomban / 2. Oroszok és zsidók a Szovjetunióban; ford. Palásthy M. György; Allprint, Bp., 2004–2005 A Gulag szigetvilág, 1918–1956. Szépirodalmi tanulmánykísérlet. Rövidített változat; szerk. Edward E. Ericson, ford. Soproni András; Európa, Bp., 2009 Ivan Gyenyiszovics egy napja. Kisregények / Matrjona háza / Ego / Fenn és lenn / Töréspontok; ford. Elbert János, Katona Erzsébet, Wessely László; Európa, Bp., 2011 Orosznak lenni – vagy nem lenni? Esszék, cikkek, beszédek; vál. Kiss Ilona, ford. Kiss Ilona, Bagi Ibolya; Európa, Bp., 2013
Főbb díjai
Irodalmi Nobel-díj (1970) Templeton-díj (1983) Brancati-díj (1995) Állami Díj (2007)
Források
Világirodalmi lexikon 14. kötet (Budapest, 1992, Akadémiai)
További információk
Szolzsenyicin-honlap Sára Sándor: Nehézsorsúak című filmje alapján készült kötet egyik riportalanya – Rózsás János – Szolzsenyicin rabtársa volt a Gulagon. Elhunyt Szolzsenyicin Alexandr Szolzsenyicin – Szív és szögesdrót Iván Gyenyiszovics egy napja magyarul és oroszul Bábel Web Antológia Szolzsenyicin művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban Hetényi Zsuzsa: A pokol tornácán. Szolzsenyicin. Forrás, 2001. szeptember, 64-80. Lukács György: Szolzsenyicin regényei / Iván Gyenyiszovics egy napja; Új Symposion, Újvidék, 1970 (Symposion füzetek) Lukács György: Szolzsenyicin-tanulmányok; Európa, Bp., 1990 (Mérleg) Domonkos László: Lélek és szögesdrót. Szolzsenyicin, magyar ecsettel; Időjel, Pilisvörösvár, 2018
Kategória:Orosz írók Kategória:Emigráns oroszok Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:Utószülöttek Kategória:A Szovjetunió katonái a második világháborúban Kategória:Gulag-táborban raboskodott személyek Kategória:1918-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Orosz Nobel-díjasok Kategória:Szovjet írók Kategória:Tüzérek Kategória:Moszkvaiak Kategória:Vermontiak