A GAZ–61 (oroszul: ГАЗ–61) szovjet 4×4-es hajtásképletű, ötszemélyes, növelt terepjáró képességű személygépkocsi, melyet a Gorkiji Autógyár (GAZ) gyártott kis mennyiségben 1941–1943 között.

Története A járművet Vitalij Gracsov vezetésével a GAZ tervezőirodájában tervezték 1939-ben a nem túl sikeres, háromtengelyes GAZ–21-es utódaként. Sebességváltóját a GAZ–AA-ból vették. A prototípusa a GAZ–11–40 nyitott, ponyvás karosszériájával készült, amelyhez egy összkerékhajtású alvázat szerkesztettek. A mellső hídnál a hajtott és kormányzott elülső kerekekhez kezdetben Rzeppa-csuklót, később Bendix–Weiss-csuklót használtak. A járműbe először a GAZ–M–1-ben is használt 40 LE-s GAZ–M motort építették. Ez azonban gyengének bizonyult, ezért 1939 nyarán ezt lecserélték a hathengeres, 50 LE-s GAZ–11-es motorra. Sorozatban azonban nem gyártották, csak néhány példány készült belőle, amelyeket 1939–1940-ben teszteltek. A Vörös Hadsereg vezérkaránál használt példányokra 1941-ben zárt karosszéria került.

A jármű alvázára később a GAZ–11–73-as zárt, teljesen fémből készült karosszériáját építették. Az erőátvitel és a motor is a GAZ–11–73-ból származott. A járműhöz lényegében a mellső hídban tért el és a radiátor volt más, illetve megtartották a GAZ–AA-ból . Ezt a változatot kis mennyiségben 1941-től 1943-ig sorozatban gyártották. A járművet a Vörös Hadsereg vezérkarában a felső vezetés használta. Ilyen szolgálati járműve volt többek között Rokosszovszkij, Zsukov és Konyev marsallnak is. 1945-ben egy ilyen járműben kapott halálos repeszsérülést a 3. belarusz front parancsnoka, Csernyahovszkij hadseregtábornok Königsberg mellett. A járművek többsége katonai terepszínű festést kapott.

Két speciális változatát is kialakították. A platós kisteherszállító változat csak prototípus szintjén maradt, a nyotott felépítményű könnyű tüzérségi vontató változatából kis mennyiséget gyártottak. Az 1940–1945 közötti gyártási időszak alatt összesen 238 db GAZ–61-es készült.

Jellemzői bélyegkép|balra|A 2025-ös fesztiválon. A személygépkocsikon alapuló konstrukció miatt a jármű nagy tengelytávja és a magas felépítményből eredő magas súlypont csak korlátozott terepjáró képességeket biztosított a járműnek.

Üzemanyagtartálya 60 literes. Átlagfogyasztása közúton 14 l/100 km, terepen 22 l/100 km volt. Egy üzemanyagtankkal közúton 375 km-t, terepen 200 km-t tehetett meg.

Típusváltozatok GAZ–61–40 – Nyitott karosszériával, ponyvatetővel készített alapváltozat. Csak néhány darab készült. 1942-ben átalakították zárt karosszériájúvá. Összesen 6 db készült. GAZ–61–73 – Zárt karosszériával készült változat. A felépítmény a GAZ–M–1-ből, illetve annak GAZ–11–73-as változatából származik. Ez volt a legnagyobb darabszámú változat, összesen 194 db-t készítettek belőle. GAZ–61–415 – 1940-ben tervezett kisteherszállító változat. Csak két darab példány készült. GAZ–61–417 – Könnyű tüzérségi vontató. 36 darabot gyártottak belőle.

Műszaki adatok (GAZ–61–73) Tömeg: Üres tömeg: 1320 kg Teljes tömeg: 1650 kg Geometriai méretek: Hossz: 4670 mm Szélesség: 1750 mm Magasság 1905 mm Tengelytáv: 2845 mm Mellső nyomtáv: 1440 mm Hátsó nyomtáv: 1440 mm Fordulókör sugara: 6,75 m Motor: GAZ–11 Motorteljesítmény: 50 LE (3600 1/perc fordulatszámnál) Hengerűrtartalom:  3485 cm³ Legnagyobb sebesség: 107 km/h

Források Avtomobili Krasznoj Armii 1941–1945, Mogyeliszt Konsztruktor 2006/2, pp. 10–11. Leonyid Dmitrijevics Gogolev: Avtomobili-szoldati – Ocserki ob isztorii razvityija i vojennom priminyenyii avtomobilej, Patriot kiadó, 1990, Moszkva, , pp. 42–43. GAZ–61 – Avtomobil dlja genyeralov i marsalov

Kategória:GAZ modellek Kategória:Szovjet autók