Mahádharmarakszita (szanszkrit; páli: Mahádhammarakkhita, szó szerinti fordítása "a dharma nagy védelmezője") görög (ión) buddhista tanító volt az i. e. 2. században, az indo-görög I. Menandrosz uralkodása idején. A Mahávamsza című, páli nyelvű történelmi krónika szerint Mahádhammarakszita „Alaszandra” városból (feltételezések szerint ez egyezik a Kaukázusi Alexandira városával, a mai Kabul városától 150km-re északra, illetve utalhat még Arachosia-i Alexandriára is), szerzetessel együtt utazott a Srí Lanka-i Anuradhapura-i nagy sztúpa felavatására, amelyet röviddel a Srí Lanka-i Dutthagamani Abhaya (i. e. 161 – 137 körül) király halála után fejeztek be.

Ebből az utalásból következtetni lehet a görögök buddhizmussal történő kölcsönhatására:

az I. Menandrosz király által uralt városokban, Kaukázusi Alexandria vagy Arachosia-i Alexandria, legalább szerzetes élt és virágzott a buddhista kultúra. a buddhista közösség vezetője egy görög (jón) buddhista szerzetes volt, akinek az egyházi neve volt Mahádharmarakszita („a dharma nagy védelmezője”), gondtalanul utazhattak olyan távolságokra, mint Srí Lanka, amely azt jelzi, hogy az indiai szubkontinens nyugati partszakaszán kiegyensúlyozott lehetett a politikai helyzet, főleg érdekes egy olyan korban, amikor keleten, a Szunga Birodalomban üldözték a buddhistákat.

Egy másik forrásszöveg, a Milinda-panyha szolgáltat történelmi bizonyítékot arra, hogy I. Menandrosz hatalmas terület fölött uralkodott India északi részén, illetve ő maga elérte a buddhizmusban használt arhat tudatszintet. A buddhista hagyományokban I. Menandrosz a buddhizmus jótevőjének számít, aki felér Asóka és Kaniska királyok történelmi jelentőségéhez.

A Mahávamszában

A Mahávamsza krónikák 9. fejezetében szerepel Mahádharmarakszita, akit Asóka király uralkodásának 9. évében küld el Mogaliputta Tissza a harmadik buddhista tanácskozás után Mahárásztrába hittérítő feladattal.

Kapcsolódó szócikkek Dharmarakszita Gréko-buddhista egyház Asóka rendeletei Gréko-buddhizmus A buddhizmus története

Jegyzetek

Források

További információk A Mahávamsza teljes szövege A Milinda-panyha teljes szövege

Kategória:Az i. e. 2. században született személyek Kategória:Indiai buddhisták