japán autó- és motorversenyző, ő volt az első japán pilóta, aki nagydíjon győzött a mai MotoGP-ben.
Pályafutása Motorversenyzőként 1960-ban debütált a MotoGP-ben, a 125 -és a 250 köbcentiméteres kategóriában. Takahasi volt az első japán nemzetiségű pilóta, aki futamgyőzelmesnek mondhatta magát a motoros világbajnokságon. 1961-ben Hockenheimben a 250 köbcentiméteres kategóriában, némileg váratlanul győzött, megverve csapattársát Jim Redmant. Legjobb eredménye két negyedik pozícióban a végelszámolásban, de 1962-ben sokkal jobb helyezés is kilátásban volt. Az idényt két futamgyőzelemmel kezdte a 125-ben, azonban a harmadik fordulón, a Man-szigeti TT-n megsérült, és a szezon hátralevő részét ki kellett hagynia. Később visszatért, de győzni már nem tudott újra, 1965-ben pedig autókkal kezdett versenyezni.
Autóversenyzőként Először egy Hondát vezetett, csaknem tíz év múlva ült csupán formaautóba, a japán F2000-es sorozatban. 1977-es japán nagydíjon egy kétéves Tyrrell-lel mutatkozott be a Formula–1-ben. Takahasi az utolsó, 22. rajtkockába kvalifikált, a Fuji Speedway-en tartott versenyt pedig a 9. pozícióban zárta, két körrel a győztes James Hunt mögött. Ezután 1987-ig nem rendeztek japán nagydíjat, és ő sem vett részt több Formula–1-es futamon.
Autós pályafutásának java azonban még hátra volt, nyolc Le Mans-i 24 óráson állt rajthoz, 1995-ben a GT2 kategóriát nyerte egy Hondával. A japán túraautó-bajnokságban látványos vezetési stílusával hívta fel magára a figyelmet, a kanyarokba nagy tempóval érkezett meg, csúsztatva az autót, hogy megtartsa a sebességet, ezzel akaratlanul is megalkotta a drift fogalmát, ő inspirálta azt a Cucsija Keiicsit, aki önálló sportágat teremtett a technikából. 1985 és 1987 között megnyerte a All Japan Sport Prototype bajnokságot egy Porsche 962C volánja mögött, majd 1989-ben újra sikerült megnyernie a bajnokságot. A versenyzéstől 2000-ben vonult vissza, miután betöltötte 60. életévét, hogy a csapatfőnöki tevékenységére összpontosíthasson. Csapata a 2018-as szezonban megnyerte az első konstruktőri címét, Jamamoto Naoki és Jenson Button pilótákkal.
Eredményei Teljes MotoGP-eredménylistája
Pozíció 1 2 3 4 5 6 Pont 8 6 4 3 2 1
Év Kategória Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont Helyezés Győzelmek 1960 125cc Honda IOM- NED- BEL- ULS6 NAT- 1 10. 0 250cc Honda IOM- NED- BEL- GER6 ULS5 NAT4 6 7. 0 1961 125cc Honda ESP- GER6 FRA6 IOM- NED- BEL- DDR3 ULS1 NAT- SWE2 ARG3 24 5. 1 250cc Honda ESP- GER1 FRA3 IOM4 NED- BEL- DDR3 ULS6 NAT- SWE3 ARG2 29 4. 1 1962 50cc Honda ESP6 FRA2 IOM- NED- BEL- GER- DDR- NAT- FIN- ARG- 7 9. 0 125cc Honda ESP1 FRA1 IOMNC NED- BEL- GER- ULS- DDR- NAT- FIN- ARG- 16 4. 2 1963 50cc Honda ESP- GER- FRA- IOM- NED- BEL- FIN- ARG- JPN11 0 - 0 125cc Honda ESP3 GER5 FRA3 IOM8 NED5 BEL- ULS5 DDR- FIN- NAT3 ARG- JPN- 14 7. 0 250cc Honda ESP4 GERNC IOMNC NED- BEL6 ULS4 DDR- NAT- ARG- JPN- 7 9. 0 1964 50cc Honda USA- ESPNC FRA- IOM- NED- BEL- GER- FIN- JPN- 0 - 0 125cc Honda USA- ESP- FRA4 IOM- NED- GER- DDR- ULS- FIN- NAT- JPN- 3 14. 0
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1977 Meiritsu Racing Team Tyrrell 007 Cosworth V8 ARG BRA RSA USW ESP MON BEL SWE FRA GBR GER AUT NED ITA USA CAN JPN9 - 0
Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés 1986 Porsche Kremer Racing Porsche 962C Sarel van der Merwe Jo Gartner kiesett 1987 Porsche Kremer Racing Porsche 962C Kris Nissen Volker Weidler kiesett 1988 Kenwood Kremer Racing Porsche 962C Bruno Giacomelli Hideki Okada 9. 1989 Porsche Kremer Racing Porsche 962C Bruno Giacomelli Giovanni Lavaggi kiesett 1990 Porsche Kremer Racing Porsche 962CK6 Sarel van der Merwe Okada Hideki 24. 1994 Kremer Honda Racing Honda NSX Cucsija Keiicsi Iida Akira 18. 1995 Team Kunimitsu Honda Honda NSX Cucsija Keiicsi Iida Akira 8. (GT2 bajnok) 1996 Team Kunimitsu Honda Honda NSX Cucsija Keiicsi Iida Akira 16.
Jegyzetek
További információk
Takahasi Kunimicu karrierje a MotoGP.com-on Hivatalos honlapja
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Japán autóversenyzők Kategória:Japán motorversenyzők Kategória:Japán Formula–1-es versenyzők