Szamosi Zsófia (szül. Szandtner Zsófia, Budapest, 1977. augusztus 12. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Édesanyja Cserje Zsuzsa dramaturg, testvére Szandtner Anna színész.

Életpályája Édesanyja révén gyermekkorától gyakran megfordult a Kálvária téri Népszínházban. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt. Az Új Színház stúdiójában töltött két év után, harmadszori jelentkezésével jutott be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2001-ben, Marton László osztályában végzett. Az egyetemi évek alatt változtatta meg nevét,Origo: Beszélj hozzád! – Szamosi Zsófia amikor húga, Anna is felvételt nyert.Konkoly Edit: A szőke testvérpár közös pályán, de két színházban kemma.hu - 2004. november 22.

Friss diplomásként egy évet Szolnokon szerepelt, majd négy évet a Vígszínházban töltött. 2005–2015 között Pintér Béla társulatának tagja volt.Színház.net: Megfelelő helyen, megfelelő időben – Szamosi Zsófiával Stuber Andrea beszélget (2014. március) Ezután szabadúszó lett.Szentgyörgyi Rita: Sípoló barátait megverték a Kossuth téren, ő kimaradt ebből, mert premierje volt , hvg.hu - 2016. november. 19.

A 2015–2016-os évtől Hámori Gabriellával közösen vezet osztályt Salamon András „Go To Casting” nevű filmiskolájában.Szentgyörgyi Rita: Ártatlan múzsák Szamosi Zsófia Tiszta észről, burokról, in: HVG 38. évf. 47. szám 48-50. oldal, 2016.Go To Casting: "Hiányzott egy ilyen képzés", film.hu -2015. augusztus 23.

2024-től a Budapesti Színészképzőn tanít filmszínészetet Miklauzits Bence filmrendező mellett.

Szerepei Színházi szerepei 1999: Marat/Sade (rendező: Szász János, szerző: P. Weiss, szerep: Popó) 2000: Alkésztisz (rendező: Stefano de Luca, szerző: Euripidész, szerep: Alkésztisz/Pherész/Heraklész) 2000: Romeó és Júlia (rendező: Beatrice Bleont, szerző: W. Shakespeare, szerep: Capuletné) 2001: Liliom (rendező: Lukáts Andor, szerző: Molnár F., szerep: Muskátné) 2001: Meggyeskert (rendező: Kaszás Mihály, szerző: A. Csehov, szerep: Várja) 2001: Vásott kölykök (rendező: Réczei Tamás, szerző: J. Cocteau-Forgách A., szerep: Elisabeth) 2002: Nyaralók (rendező: Valló Péter, szerző: M. Gorkij, szerep: Kalerija) 2004: Szenvedély (rendező: Mészáros Tamás, szerző: Murray-Smith, szerep: Claudia) 2005: Pisti a vérzivatarban (rendező: Marton László, szerző: Örkény István, szerep: Szőke Lány) 2005: Zérus (rendező: Mundruczó Kornél, szereplő) 2006: A kávéház (rendező: Valló Péter, szerző: C. Goldoni, szerep: Vittoria) 2006: Anyám orra (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Dorina) 2007: Én egy szemüveges kisfiú vagyok (rendező: Pelsőczy Réka, szereplő) 2007: Árva csillag (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Andrea Angyelevna) 2008: Az öldöklő angyal (rendező: Pelsőczy Réka, szerző: L.Bunuel, szerep: Leticia) 2009: A soha vissza nem térő (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Törő Klaudia) 2009: Orál morál (rendező: Czajlik József) 2009: World Wide Hero Show (rendező: Ardai Petra) 2010: Szutyok (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Rózsi) 2010: Tévedések vígjátéka (rendező: Baksa Imre, szerző: W. Shakespeare, szerep: Azálea) 2010: Tündöklő középszer (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Madár) 2011: Kaisers TV, Ungarn (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Elza) 2011: Szeret...lek (rendező: Pelsőczy Réka, szerep: Csilla) 2012: 174/B Az igazság szolgái, (rendező: Lengyel Anna, szereplő) 2012: Tanulni, tanulni, tanulni (rendező: Lengyel Anna, szereplő) 2013: A szív hídjai (rendező: Novák Eszter, szerep: Caroline) 2013: Titkaink (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Zakariás Bea) 2014: Bárkibármikor (rendező: Pintér Béla, szerző: Pintér Béla, szerep: Natasa) 2016: Pali (rendező: Lengyel Anna, szerep: Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye) 2016: Hazudj inkább, kedvesem (rendező: Znamenák István, szerep: Julia) 2019: Szemünk fénye (rendező: Szabó Máté, szerep: Norma) 2022: Apostol (rendező: Szilágyi Bálint, szereplő) 2022: A hisztéria rövid és felkavaró története (rendező: Bereczki Csilla, szereplő) 2024: Már nem álmodok velük (rendező: Farkas Ádám, szereplő) 2025: Stég (rendező: Schwechtje Mihály, szerep: Jutka)

Filmszerepei 2000: A leghidegebb éjszaka (rendező: Gothár Péter, szerep: Feleség) 2001: Citromfej (rendező: Bodó Viktor, szerep: Krisztina) 2001: Pizzás (rendező: Balogh György, szerep: Vanda) 2002: El robador (rendező: Mundruczó Kornél, szerep: Rosa) 2004: Állítsátok meg Terézanyut! (rendező: Bergendy Péter, szerep: Bankdémon) 2005: Csudafilm (rendező: Ragályi Elemér, szerep: Stewardess) 2006: Randevú (rendező: Incze Ágnes, szerep: Irén) 2007: Lora (rendező: Herendi Gábor, szerep: Betti) 2008: Tabló (rendező: Dettre Gábor) 2010: Ünnep (rendező: Császi Ádám, szerep: Ildikó) 2010–2011: Átok (rendező: Mátyássy Áron, szerep: Kati) 2012: Terápia (rendező: Gigor Attila/Enyedi Ildikó, szerep: Petra) 2012: Átok (harmadik évad) (rendező: Mátyássy Áron) 2015: Az éjszakám a nappalod (rendező: Dési András György/Móray Gábor, szerep: Barbara) 2016: Mindenki (rövidfilm) (rendező: Deák Kristóf, szerep: Erika néni) 2016: Enyhén sós (rövidfilm) (rendező: Nagy Zoltán, szerep: Anita) 2016: A martfűi rém (rendező: Sopsits Árpád, szerep: Rita) 2016: Partizánok (rövidfilm) (rendező: Szabó Szonja, szerep: Jankó anyja) 2017: Sandwich (rövidfilm) (rendező: Banner-Szűcs Lóránd, szerep: Colonel) 2017: Vértestek (rövidfilm) (rendező:Hartung Attila, szerep: Ibolya) 2018: Egy nap (rendező: Szilágyi Zsófia, szerep: Anna) 2019: Szép csendben (rendező: Nagy Zoltán, szerep: Zsuzsa, Nóri édesanyja) 2019: Foglyok (rendező: Deák Kristóf, szerep: Ilona) 2023: Cella – Letöltendő élet (rendező: Csillag Mano, szerep: Anyuka) 2023: Műanyag égbolt (rendező: Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta, szerep: Nóra) 2023: Legyetek szeretettel (rendező: Szilágyi Andor, szerep: Tókáné) 2023: Tündérkert – Kísértések kora (rendező: Madarász István, szerep: Báthory Erzsébet).https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2023/03/28/tunderkert-bathory-erzsebet-atalakulasa-a-napfelkeltet-is-megelozte 2025: Minden rendben ( rendező: Sós Bálint Dániel, szerep: Krajnyik)

Díjai, elismerései

Legjobb női alakítás díja, XI. POSZT (Szutyok,Társulat Előadásaink és díjaink, Pintér Béla és társulata honlapja 2011)A XI. Találkozó díjazottai , archiv.POSzT.hu - 2011. június 18. Jászai Mari-díj (2012) Humorfesztivál különdíj, Thália Színház (Művház,Thália Humorfesztivál díjátadó , thalia.hu - 2014. február 11. 2014) 55. Magyar Filmkritikusok Díjátadó - 2016 legjobb női epizódalakítás - A martfűi rém, és a Mindenki című filmekben nyújtott alakításáértÁtadták a Magyar Filmkritikusok Díját, muosz.hu - 2017. február 3 Magyar filmhét, Legjobb női főszereplő ( A martfűi rém, 2016) Szarajevó Szíve díj a legjobb színésznőnek – 24. Szarajevói Filmfesztivál, (Egy nap, 2018) Legjobb színésznő díja –International Film Festival Art Film Kosice ( Egy nap, 2018) Legjobb női alakítás , Cairo International Film Festival (Egy nap, 2018) Magyar filmkritikusok díja – 2019 legjobb női főszereplő ( Egy nap, 2018) Magyar Filmhét, Legjobb női főszereplő (Egy nap), 2019 MOST FESZT, Legjobb monodráma előadás

Jegyzetek

Források

Szamosi Zsófia, hallgatói adatbázis, szfe.hu Szamosi Zsófia a castingdb.eu-n - 2011. április 2.

További információk Proics Lilla: Szókimondó színészet - Szamosi Zsófia interjú, kultura.hu - 2011. október 7. Bujdosó Bori: Összeomlás Mácsai Pál díványán, origo.hu - 2012. február 28. az eznemaz YouTube-csatornáján - 2014. május 12. az cineworkstudio YouTube-csatornáján - 2015. június 15. PanoDráma: Pali – ősbemutató Katona József Színház - 2016. október 23.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek