II. Adad-nirári (uralkodott i. e. 911 – i. e. 891) az Újasszír Birodalom első jelentős uralkodója volt, aki két és fél évszázadnyi passzivitás és vereségek után újból világhódító pályára állította Asszíriát – igaz, az ezt biztosító belső államreformok csak unokája, II. Assur-nászir-apli idején valósultak meg.

Adad-nirári győzelmet aratott Babilónia, Hanigalbat (a régi Mitanni), Naszibína (a későbbi Niszibisz) és Katmuhi felett. Győzelmei rengeteg értékes zsákmányt, hadifoglyot és mezőgazdaságilag fontos területet (a Hábúr folyó vidékét) hoztak Asszíria számára. II. Adad-nirári hadi és vadászsikerei mellett – személyesen állítólag hat elefántot ejtett el, négyet pedig fogságba ejtett és kiállított állatkertjében – azzal dicsekedett, hogy uralkodása alatt több földet szántottak fel és több gabonát halmoztak fel, mint bármikor azelőtt. A virágzás és az összegyűjtött tartalékok elősegítették a későbbi hódításokat.

Források

Dietz-Otto Edzard: Geschichte Mesopotamiens. C.H.Beck Verlag, München 2004, A. K. Grayson: Assyria: Ashur‐dan II to Ashur‐nirari V (934–745 B.C.). In: John Boardman u. a. (szerk.): The Cambridge Ancient History. 2. kiadás. 3.1. kötet Cambridge University Press, Cambridge 1982, 238–281, oldal, itt: 249–251. oldal

Kategória:Asszír királyok Kategória:Az i. e. 10. században született személyek Kategória:I. e. 891-ben elhunyt személyek

sv:Assyriska kungar#Nyassyriska perioden