thumb|Varroa atka egy méh lábán pásztázó elektronmikroszkóp alatt A bioméhészet az ökológiai mezőgazdaság más területeihez hasonlóan azt a célt tűzte ki maga elé, hogy vegyszermentesen egészséges élelmet állítson elő. Emellett tekintettel van a méhekre is, és kedvező életfeltételeket alakít ki nekik, tiszteletben tartva a méheket egyedenként és a méhcsaládot szuperszervezetként is.
A méhek évmilliókon át megéltek az ember nélkül, de az ember beavatkozásai miatt mára olyan élősködők terjedtek el, amik képesek kiirtani még a legnagyobb és leggazdagabb családokat is. Ma már az ember feladata, sőt felelőssége, hogy megvédje méheit a veszélytől, az ázsiai méhatkától. A bioméhészetben a különféle vegyszerek helyett szerves savakkal (tejsav, hangyasav, oxálsav, ecetsav) vagy fizikai módszerekkel védekeznek. A zsíroldékony szerek felhalmozódnak a viaszban, így a mézbe is beleoldódhatnak, és a viaszt is szennyezik. A bioméhészet eredményesen állít elő szermaradványtól mentes termékeket.
Egyes méhészek tagadják a méhmérgezés jelentőségét, mondván, hogy a méhek vagy elpusztulnak, vagy nem szenvednek mérgezést. Ez azonban nem igaz. Egyrészt lehet, hogy a mérgezés csak az egészséget károsítja, amivel lerövidül a méhek várható élettartama. Másrészt, mivel a virágport külsőleg szállítják, ezért később az eltett virágpor a fiasítás halálát okozhatja, ami alattomosabb, mint a másik.
Egy hasonló technológia a természetes méhészkedés, amit a Méhészet 2016. márciusi száma mutat be. Itt nem végeznek rajzásgátlást, de használnak anyarácsot, és etetnek cukorral. Ez a kettő utóbbi a magyar bioméhészetben tilos. Kritériumrendszere A bioméhészet kritériumrendszerét Szalay László dolgozta át a magyar viszonyokra. Rövid formáját 1997-ben mutatta be a Biokultúra Egyesületben. Ennek alapelve a vegyszermentes termékek előállítása mellett a méhekkel szembeni bánásmód is. A kritériumrendszerben ez utóbbi szerepel az első helyen.
Az általános feltételek közé tartozik a családok elhelyezése, gondozásuk és egészségük védelme, külön tekintettel az atkára és a gyomorvészre. Emellett a vegyszermentesség biztosításához kitér a méhlegelő megválasztására, a pergetés és a mézkezelés módjaira és a méz tárolására. Gondoskodás a méhekről A méhek lakása A kaptártípus megválasztása szabad, viszont mivel az anyarács használata tilos, a bioméhészet nagy kaptárt igényel. A kaptár és a lépek nem lehetnek műanyagból, mivel annak előállítása és elégetése sok energiát igényel és környezetszennyező. A takarítás segítésére a röpnyílásnak alul kell lennie. A méhek tájékozódását segíti, hogy a családokat kisebb, 4-5 tagú csoportokban helyezik el, és az egyes kaptárak távolsága legalább 1 méter. A bioméhész raklapos elhelyezést is választhat, ekkor az egységeket nem egy vonalban, hanem előrébb vagy hátrébb helyezi el. A méheskocsik között szintén meg kell tartani az ajánlott izolációs távolságot. A családcsoportok kialakítása segíti a méhlegelő felosztását, így kevésbé kényszerülnek távolabb a gyengébb és a kevésbé agresszív családok gyűjtői.
Ajánlja állandó telephelyen a tetőt, vándortanyán a félárnyékos helyet. A méhek munkáját segíti, ha a fő gyűjtőterületről teherrel megrakodva lefelé repülhetnek. A hely legyen szellős, de ne huzatos; a kaptárak álljanak szilárd lábakon. A bioméhész az itatásról is gondoskodik, hogy méhei ne oda járjanak vízért, ahol nem szeretik őket, például a szomszédba, vagy egy közelben lakó, méhszúrásra allergiás ember háza tájára. Szalay zeolitot ajánl a vízbe. A belőle kioldódó ásványi anyagok kedvezőek a méhek egészségére, és meghosszabbítja életüket is.
A méhtartás társadalmi körülményeit legalább az érvényben levő jogszabályokhoz kell igazítani.
Természetközeli életmód A bioméhésznek gyakran kell kaptárt bontania, de nem szabad fölöslegesen zavarnia méheit. A legkisebb zavarással a lehető legtöbb információt kell összegyűjtenie. Ehhez hozzátartozik a hallgatózás és a méhek megfigyelése a kaptár előtt. Tavasszal és ősszel gyorsan kell benézni a kaptárba, hogy meg ne fázzon a fiasítás, vagy hogy a telelőfürt ne bomoljon fel. Nyáron a rablásveszélyre kell ügyelnie.
A bioméhész alkalmazkodik a méhek természetes ösztöneihez és életmódjához. A méhek tiszteletéhez hozzátartozik, hogy nem csonkítja meg őket, nem vágja le sem a szárnyukat, sem a lábukat, különös tekintettel a méhanyára. Nem használ anyarácsot, és nem korlátozza az anyát. Kerüli a műlépek tűzdelését, a lépek cserélgetését, hogy ne zavarja meg méheit. A rajzás késleltetésére Szalay a kiterjesztést ajánlja. Ha szaporítani kell a családokat, akkor különböző módszerek használhatók. Ha szükséges, akkor mézzel etet, a cukros etetés tilos. A mézes etetés jobban gátolja a nozéma kialakulását, mint a cukor. Hasonlóan, a virágport virágporral pótolja. Az őrölt virágport nem érheti eső.
A cukros etetés vitatott a bioméhészetben. Szükségmegoldásként engedélyezett Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Németországban gyógyteával készítik a cukrot, Észak-Amerikában pedig csak biocukrot használhatnak. Ausztriában csak a hordás megkezdése előtt szabad cukorral etetni. A cukor nem teljes értékű táplálék a méhek számára; olyan, mintha az ember csak üres kenyeret enne. A cukrot a németek eredetileg szükségmegoldásnak használták, mivel az édesharmatméz támogatja a nozémát. Azóta technológiai elemmé vált, ami annak is eszköze, hogy minél több mézet kizsaroljanak a méhektől. A bioméhész nem támogathatja ezt az irányt, ami a méhek egészségének és a fogyasztónak sem tesz jót, hiszen a legyengült méheknél vegyszeres kezeléssel próbálják megelőzni vagy gyógyítani a betegségeket.
A bioméhész a méz mellett más méhészeti termékeket is elvehet méheitől. Virágporcsapdát időszakosan, propoliszgyűjtő eszközöket tavasszal, vagy nyár végén használ. A lépek harmadát minden évben kicseréli. Az öreg, fekete lépeket a méhek egy idő után lerágják, és friss lépet építenek a helyére. A méhész segít méheinek az öreg lépek elvételével, de nem szabad ezt túlzásba vinni, mert a barna lépek segítik a telelést. A bioméhész nem kerüli el a viaszolvasztást, hiszen saját viaszából készült műlépet kell használnia. Ha elég fedelezés gyűlt össze, akkor abból készít műlépet. Csak méhmérget nem termelhet, mert az áramütéses elvétel nem kíméletes.
A bioméhész nem vagdoshatja ki a herefiasítást, mivel a családoknak szükségük van arra, hogy legyen here. Az anyák könnyebben bepárzanak, és a herék a hőszabályozásban is részt vesznek.Méhészet 2017 március A tenyésztésben megengedett a mesterséges megtermékenyítés, hogy megőrizzék a fajtatiszta krajnai méhet. Az angol bioméhészet azért tiltja, mert az megsérti a királynő (mármint a méhanya) személyes jogait. A holland bioméhészek sem foglalkozhatnak mesterséges megtermékenyítéssel.
Méhegészségügy A bioméhészetben fontos a megelőzés, mivel csak kivételes esetekben használhatók agresszív vegyszerek, és ezek használata esetén az adott családtól nyert termékek nem kaphatják meg a bio minősítést. A megelőzés érdekében segítik a méhek tájékozódását, igyekeznek elkerülni a családok közötti lépcserét, és lehetőleg egy terepen egyszerre végzik el a védelmi műveleteket. A zsírban oldódó vegyszerek tiltottak, mert felhalmozódnak a viaszban. Továbbá fontosnak tartják a rendszeres lépcserét is. A bioméhész ezekkel fertőtlenítheti a kaptárakat: napfény; forró, nagy nyomású vízgőz; 5%-os forró trisóoldat; 4-5%-os formalin; 6%-os ecet. A fertőtlenítő folyadékok után a kaptárt alaposan át kell öblíteni vízzel. Vizsgálnia kell és a tenyésztésben figyelembe kell venni a tisztogatókészséget. A kaptárak előtt tisztán kell tartani egy sávot, ahonnan a méhész eltakarítja a hullákat, amiket később eléget.
Az atka ellen kémiailag és fizikailag is védekezhet. A kémiai védekezésben a bevezetésben felsorolt szerves savak és az illóolajok engedélyezettek. Az illóolajok ugyan nem ölik meg az atkákat, hanem megzavarják őket. A kámfor elfedi a fiasítás szagát, így a süket és vak atkák csak véletlenül botlanak a megfelelő korú fiasításba. Szakszerűen alkalmazva az illóolajok nem zavarják a méheket. A fizikai módszerek közé tartozik a herefiasítás kivillázása, az inkubációs hőkezelés, a Jenter-féle készülék és a zeolitporok. A védekezés hatásfokát szúrópróbaszerűen államilag kezelt készítménnyel ellenőrizheti. Hollandiában és Németországban heresejtes műlépek is kaphatók, amiket atka elleni védekezésre használnak. Ezekkel a műlépalapokkal és a kivillázással 50%-kal tudják csökkenteni az atkák számát. Németországban 5 éven át 50 méhcsaládnál a kezelést hőkezeléssel egészítették ki. Apithermmel a fedett fias lépeket 4 órára 44 Celsius-fokra melegítették. Az összes atka elpusztult, a fiasítás 95%-ban túlélt. Dániában a bioméhészek szövetsége ajánlja a hőkezelést.
A költésmeszesedés megelőzése érdekében kerülni kell a lucskosodást. A kaptárak nem állhatnak közvetlenül a földön. Saját lábon, öntött betontuskón, téglán vagy szükség esetén gumiabroncson kell elhelyezni őket. A betegség ellen Szalay elsősorban zeolitot ajánl, de használhatók növényi kivonatok is. Tavasszal a méhésznek kell takarítania, de később is takaríthat, ha szükséges. Kicseréli az aljdeszkát, a farostlemez betétet, a meszes álcákat kirázza és a fertőzött lépet leselejtezi. A szemét fontos információforrás. A folyamatosan beteg családban anyát cserél. A takarítóhajlamot csak egyforma szerkezetű kaptárakban lakó családoknál lehet összehasonlítani, mert alsó röpnyílással a család könnyebben takarít. Ha felső röpnyílásuk van, akkor sokszor inkább összerágják a hullákat, és a szálló por tovább terjeszti a betegség csíráit.
Az atka elleni és a költésmeszesedés elleni védekezés részeként a bioméhész rajosíthatja a családokat, és fertőtlenített kaptárba röptetheti vissza. A zeolit mindkét betegség ellen hasznos, mert szárítja a levegőt, és a hosszabb ideig rajta tartózkodó állatokat megöli. A méheknek nem árt, de kihordhatják. Egy egy más szemcseméretű zeolittal kell próbálkozni.
Gyomorvész ellen szükség esetén permetezve vagy mézben Fumagillin adható, ezt azonban fel kell tüntetni a méhésznaplóban. Rágcsálók és rovarok ellen semmilyen vegyszer nem használható. A kis adagban, de gyakran adott antibiotikum erősíti a rezisztencia kialakulását, és a fiasítás terjedését is gátolja. Bármikor új méhellenség jelenhet meg, ami ellen a méhész találékonysággal védekezhet, szükség esetén segítséget kérve a többi méhésztől, a Biokultúra Egyesülettől, a méhegészségügyi személyektől. Ahogy Szalay írja: Méhegészségügyben nincs megállás.
Nem támogatja az önhibájukból legyengült családokat, hogy kirostálódjanak az életképtelenné tevő gének. Ezek fertőző gócok is, így a többi családot is veszélyeztetik. A használhatatlan anyát le kell cserélni. Az elnéptelenedett családot a bioméhésznek meg kell vizsgálnia, hogy miért gyengült le. Ha betegségtől, akkor nem egyesíthető egy egészséges családdal, hanem csak egy vagy két másik, hasonló okokból legyengült családdal egyesíthető. Ebben az esetben az anyákat le kell cserélni, és a nagyobb család egy új anyával alakul meg.
Ha egy járványt csak erős vegyszerekkel lehet feltartóztatni, akkor megengedett a vegyszerhasználat. Ezt naplózni kell, és az érintett családokkal a vegyszer kiürülésééig nem lehet biomézet termelni. Külön felszerelés, még külön pergető is kell hozzájuk, hiszen nem keveredhet a biomézzel. Ha a vegyszer zsírban oldódó, akkor a vegyszer csak három év alatt fog kiürülni a lépek teljes cseréjével.
Ha bármi okból el kell pusztítani egy családot (például nyúlós költésrothadás miatt), akkor a halálra ítélteket el kell kábítani, hogy ne szenvedjenek a kénfüsttől.