Az ART Grand Prix egy francia csapat, mely jelenleg az FIA Formula–2 bajnokságban, az FIA Formula–3 bajnokságban és a Formula Regionális Európa-bajnokság-ban van jelen.

Története A csapatot 2005-ben alapította Frédéric Vasseur és Jean Todt fia, Nicolas Todt azzal a céllal, hogy részt vegyenek az újonnan alakult GP2-es szériában.

GP2 A 2005-ös szezont a korábbi Formula 3-as pilótákkal, Alexandre Prémattal és Nico Rosberggel kezdték meg bemutatkozó évüket. Rosberg az év során szerzett öt győzelmének köszönhetően megnyerte a bajnokságot, míg Prémat 4. lett. A jó teljesítmény miatt a csapat év végén bajnok lett. Nico Rosberg a következő évre a Formula–1-be szerződött.

A 2006-os szezonra a csapat megtartotta Prémat-ot, Rosberg helyére pedig az előző évi Formula 3 Euroseriesben domináló Lewis Hamilton-t szerződtette. Hamilton egész évben nagy harcban állt Nelson Piquet Jr.-ral, de végül megszerezte a vb-címet, és a következő szezonra ő is a Formula–1-ben találta magát. Csapattársa most 3. lett, így az ART Grand Prix ismét diadalmoskodott a csapatok között.

2007-ben a csapat új felállásban próbálkozott Ammermüller és di Grassi személyében. Ammermüller sérülése miatt a csapat Sébastien Buemi-vel és Mihail Aljosinnal helyettesítette. A csapatból egyedül Lucas di Grassi bizonyult esélyesnek a győzelemre, de végül második lett a bajnok, Timo Glock után. Mivel csupán a csapat egyik pilótája tudott több pontot szerezni, így az év végén az ART ,,csak’’ a második helyen zárt.

thumb|250px |Grosjean 2008-ban 2008-ra a csapat ismét változtatott a csapatfelálláson. A tapasztalt Luca Filippi mellé az újonc Romain Grosjean-t szerződtették. Grosjean hamar az első számú pilótává nőtte ki magát, 2 futamgyőzelméből és több dobogós helyezéséből adódóan. Végül a bajnokságban negyedik lett, de így is csak 14 ponttal maradt el a bajnok, Giorgio Pantanótol. Filippit a szezon felénél Jamamoto Szakon-ra cserélték, aki szintén alul maradt a többiekkel szemben. A csapat ebből adódóan 5. lett.

thumb|250px |balra |Maldonado 2009-ben a török nagydíjon A 2009-es szezont a csapat erős pilótafelállással kezdte meg. Pastor Maldonado-val és a friss Formula–3 Euroseries bajnokkal, Nico Hülkenberggel. A csata a címért végül Hülkenberg és a két Addax pilóta, Vitalij Petrov és Grosjean között bontakozott ki. A szezon felénél Grosjean csatlakozott a Formula–1-be a Renault-val, így kiszállt a párharcból. Hülkenberg öt győzelmével és 100 pontjával elhappolta Petrov elől a címet. Maldonado az év elején két sprintversenyt is megnyert, de utána beleszürkült a mezőnybe és hatodik lett. A csapat viszont ismét megnyerte a csapat bajnoki címet.

A 2010-es szezont két, a Forma–3-ból érkező újonccal kezdték meg. Bianchi és Bird a szezon nagy részében az élmezőnyben harcolhattal, de tapasztalatlanságuk miatt az év véget a harmadik és ötödik pozíciókban zárták, a csapat pedig harmadik lett.

thumb|250px|Bianchi a 2011-es brit nagydíjon 2011-ben a csapat szerződést között a Lotus istállóval, így a csapat színei zöldre és sárgára változtak. Bianchit megtartották az évre, mellé Esteban Gutiérrez érkezett, aki az előző évben a csapattal GP3-as bajnoki címet ünnepelhetett. A szezon előtt Bianchi számított a fő esélyesnek, de ismét harmadik helyen végzett a bajnokságban. Gutiérrez a szezon során szerzett egy győzelmével a tizenharmadik helyen zárt. Az ART ismételten ötödik lett.

2012-re maradt a csapatnál Gutiérrez, de a WSR-be szerződő Bianchi helyére James Calado-t ültették. Gutiérrez három, míg Calado két futamgyőzelmet szereztek, ezzel a harmadik, illetve ötödik helyet szerezték meg az év végi összesítésben. Az ART (ez évben Lotus GP) a csapatok között második lett a DAMS után, csupán 6 pontos hátránnyal.

2013-ban Calado mellé Daniel Abt-ot szerződtették. Calado az év során két sprintversenyt is meg tudott nyerni, így a harmadik helyen zárt a bajnokságban. Abt csupán négyszer szelte át a célvonalat pontszerző helyen, ezért a bajnokságban is hátul végzett. A csapat megint ötödik lett a csapatok között.

thumb|250px|balra|Izava Takuja 2014-ben 2014-ben a csapat szerződést kötött a Formula–1-es McLarennel. Egyik pilótájuk Takuja Izava volt, aki egy dobogós helyezést szerzett az évben. Mellé Stoffel Vandoorne érkezett, aki újonc évében rögtön a bajnokság második helyén zárt, négy győzelmet szerezve. A csapat Vandoorne jó eredményeinek köszönhetően második lett a bajnokságban.

2015-re Vandoorne maradt, csapattársa pedig a japán, Macusita Nobuharu lett. Az év első futamán rögtön kibérelték az első rajtsort, de Macusita nem tudta tartani a lépést Vandoorne-nal. Vandoorne az év során hét győzelmet szerzett, illetve minden versenyhétvégén fölállhatott a dobogóra. Végül több, mint 300 pontot szerzett, amivel új rekordot állított fel. Macusita a Hungaroringen szerezte egyetlen győzelmét, ezzel kilencedik lett. A bajnokságban 2009 után ismét nyerni tudott az ART.

A 2016-os évre az ART leigazolta az a Szergej Szirotkint, mellette maradt Macusita.

GP3 Az első, 2010-es szezonban Esteban Gutiérrez szerezte meg a bajnoki címet, megelőzve csapattársait, Alexander Rossit és Pedro Nunest, akik a negyedik és huszonnegyedik helyezést foglalták el. A GP2-höz hasonlóan a csapat itt itt első évükben bajnoki címet ünnepelhettek.

2011-ben a csapat a korábbi Formula 3 Euroseries pilótákkal Valtteri Bottasszal, James Caladóval, valamint Nunessel kezdték meg a szezont. Nunest a szezon végére lecserélték Richie Stanaway-re, aki már az első versenyhétvégéjén győzni tudott. Bottas és Calado csupáncsak egymással tudott harcolni a bajnoki címért, amelyet végül Bottas szerzett meg. Ezzel a csapat megszerezte második bajnoki címét.

2012-ben a csapat pilótája, Daniel Abt sokáig harcban volt a bajnoki címért, de végül csak a második lett. Aaro Vainio negyedik, Conor Daly pedig hatodik lett. A csapat kiegyensúlyozott volt az egész évben, így megszerezte zsinórban a harmadik bajnoki címüket.

A 2013-as évnek a csapat a Daly–Regalia–Harvey hármassal vágott neki Regalia az utolsó futamig harcban volt a címért, ám végül Danyiil Kvjat lett a bajnok. Daly harmadik, Harvey ötödik lett, ami elég volt ahhoz, hogy az ART ismét bajnok lehessen.

A csapat 2014-ben pilótái Alex Fontana, Dino Zamparelli és az újonc Marvin Kirchhöfer voltak. A bajnok Alex Lynn lett, így a csapat a GP3-as történetében először nem szerezte meg a címet.

2015-re a csapat megtartotta Kirchhöfert, akihez Alfonso Celis, Jr. és Esteban Ocon csatlakozott. Ocon megnyerte az első futamát, majd utána sorozatban 11 dobogós helyezésével az utolsó hétvégén Luca Ghiotto-t megelőzve lett a bajnok.

Jelenlegi sorozatok Idővonal Jelenlegi bajnokságok FIA Formula–2 bajnokság 2017– FIA Formula–3 bajnokság 2019– Formula Regionális Európa-bajnokság 2021– GT World Challenge Europe Endurance Cup 2021– Extreme E 2021– Korábbi bajnokságok Formula Renault Európa-kupa 2002–2003, 2020 DTM 2015–2016, 2020 Francia Formula–3-as bajnokság 1997–2002 Francia Formula Renault 2.0 2001–2003 Formula–3 Euroseries 2003–2010 A1 Grand Prix 2005–2006 GP2 Asia Series 2008–2011 Formula Renault Észak-európai kupa 2013–2015 Blancpain GT Endurance 2013–2014 Európai Le Mans-széria 2014 GP2 2005–2016 GP3 2010–2018

FIA Formula–2 bajnokság Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés(Versenyzők) Helyezés(Csapat) 2017 Dallara GP2/11-Mecachrome Macusita Nobuharu 22 2 1 2 131 6. 4. Alexander Albon 22 0 0 1 86 10. Szergej Szirotkin 2 0 0 0 9 20. 2018 Dallara F2 2018-Mecachrome George Russell 24 7 5 6 156 1. 2. Jack Aitken 24 1 0 0 63 11. 2019 Dallara F2 2018-Mecachrome Nyck de Vries 24 4 5 3 266 1. 3. Nyikita Mazepin 24 0 0 0 11 18. 2020 Dallara F2 2018-Mecachrome Marcus Armstrong 24 0 0 0 52 13. 5. Christian Lundgaard 24 2 1 2 149 7. 2021 Dallara F2 2018-Mecachrome Théo Pourchaire 23 2 1 4 140 5. 5. Christian Lundgaard 23 0 0 0 50 12. 2022 Dallara F2 2018-Mecachrome Frederik Vesti 28 1 1 1 117 9. 3. Théo Pourchaire 28 3 0 0 164 2. 2023 Dallara F2 2018-Mecachrome Théo Pourchaire 0* –* –* Victor Martins 0* –* * A szezon jelenleg is zajlik.

FIA Formula–3 bajnokság Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés(Versenyzők) Helyezés(Csapat) 2019 Dallara F3 2019-Mecachrome Christian Lundgaard 16 1 2 2 97 6. 3. Max Fewtrell 16 0 0 0 57 10. David Beckmann 14 0 0 0 20 14. 2020 Dallara F3 2019-Mecachrome Théo Pourchaire18200161 2. 3. Alekszandr Szmoljar180105911. Sebastián Fernández180103114. 2021 Dallara F3 2019-Mecachrome Frederik Vesti 20 1 1 0 138 4. 3. Alekszandr Szmoljar 20 2 0 2 107 6. Juan Manuel Correa 20 0 0 0 11 21. 2022 Dallara F3 2019-Mecachrome Victor Martins 18 2 0 1 139 1. 3. Grégoire Saucy 18 0 0 0 30 15. Juan Manuel Correa 16 0 0 0 39 13.2023Dallara F3 2019-Mecachrome Kaylen Frederick0*–*–* Grégoire Saucy0*–* Nikola Colov0*–*

Formula Regionális Európa-bajnokság Év Autó Versenyzők Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogó Helyezés(Versenyzők) Helyezés(Csapat) 2021 Tatuus-Autotecnica Patrik Pasma 10 0 0 0 0 12. 2. Thomas ten Brinke 8 0 0 0 0 17. Grégoire Saucy 20 8 8 2 10 1. Gabriele Minì 20 0 0 0 4 7. 2022 Tatuus-Autotecnica Gabriele Minì2033592.3. Mari Boya†20002110. Laurens van Hoepen20000021. Esteban Masson†20000024.2023Tatuus-Autotecnica Marcus Armand0*–*–* Laurens van Hoepen0*–* Charlie Wurz0*–* † Masson a 6. fordulóig a FA Racing by MP-nél vezetett, míg Boya az MP Motorsport-nál vezetett a 7. fordulótól.

Korábbi sorozatok Formula–3 Euroseries Év Autó Versenyzők Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Helyezés(Versenyzők) Helyezés(Csapat) 2003 Dallara F303-Mercedes HWA Olivier Pla 0 3 0 3. Alexandre Prémat 1 2 2 7. Bruno Spengler 0 0 0 10. Jamie Green 0 0 0 20. 2004 Dallara F303-Mercedes HWA Jamie Green 7 6 8 1. Alexandre Prémat 3 4 3 2. Eric Salignon 3 2 3 6. 2005 Dallara F305-Mercedes HWA Lewis Hamilton 15 8 10 1. 1. Adrian Sutil 2 1 3 2. 2006 Dallara F305-Mercedes HWA Paul di Resta 5 3 1 1. 1. Sebastian Vettel 4 1 5 2. Giedo van der Garde 1 1 0 6. Kobajasi Kamui 0 1 1 8. 2007 Dallara F305-Mercedes HWA Romain Grosjean 6 4 7 1. 1. Nico Hülkenberg 4 2 3 3. Kobajasi Kamui 1 1 0 4. Tom Dillmann 0 0 0 9. 2008 Dallara F308-Mercedes HWA Nico Hülkenberg 7 6 7 1. 1. Jules Bianchi 2 2 1 3. Jon Lancaster 1 0 2 12. James Jakes 1 1 2 13. 2009 Dallara F308-Mercedes HWA Jules Bianchi 9 6 7 1. 1. Valtteri Bottas 2 0 1 3. Esteban Gutiérrez 0 0 0 9. Adrien Tambay 0 0 0 23. 2010 Dallara F308-Mercedes HWA Valtteri Bottas 2 1 4 3. 2. Alexander Sims 1 0 0 4. Jim Pla 1 0 0 10.

GP2 Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés(Versenyzők) Helyezés(Csapat) 2005 Dallara-Mecachrome Nico Rosberg 23 5 4 4 120 1. 1. Alexandre Prémat 23 2 1 2 67 4. 2006 Dallara-Mecachrome Lewis Hamilton 21 5 1 7 114 1. 1. Alexandre Prémat 21 1 0 1 66 3. 2007 Dallara-Mecachrome Lucas di Grassi 21 1 0 0 77 2. 2. Sébastien Buemi 11 0 0 2 6 21. Mihail Aljosin 4 0 0 0 3 25. Michael Ammermüller 6 0 0 1 1 26. 2008 Dallara-Mecachrome Romain Grosjean 20 2 1 2 62 4. 5. Luca Filippi 10 0 0 0 5 19. Jamamoto Szakon 10 0 0 0 3 23. 2009 Dallara-Mecachrome Nico Hülkenberg 20 5 3 6 100 1. 1. Pastor Maldonado 20 2 0 1 36 6. 2010 Dallara-Mecachrome Jules Bianchi 20 0 3 1 52 3. 3. Sam Bird 20 1 1 4 48 5. 2011 Dallara-Mecachrome Jules Bianchi 18 1 1 0 53 3. 5. Esteban Gutiérrez 17 1 0 1 15 13. 2012 Dallara-Mecachrome Esteban Gutiérrez 24 3 0 5 176 3. 2. James Calado 24 2 2 1 160 5. 2013 Dallara-Mecachrome James Calado 22 2 0 2 157 3. 5. Daniel Abt 22 0 0 0 11 22. 2014 Dallara-Mecachrome Stoffel Vandoorne 22 4 4 4 229 2. 3. Izava Takuja 22 0 0 1 26 18. 2015 Dallara-Mecachrome Stoffel Vandoorne 21 7 5 7 341,5 1. 1. Macusita Nobuharu 21 1 3 1 68.5 9. 2016 Dallara-Mecachrome Szergej Szirotkin 22 2 3 3 159 3. 4. Macusita Nobuharu 20 1 0 3 92 11. René Binder 2 0 0 0 0 23.

GP2 Asia Series