Ujfalusi Némethy Lajos (Debrecen, 1826. március 15. – Debrecen, 1902. március 5.)Halálesete bejegyezve a debreceni állami halotti akv. 330/1902. folyószáma alatt. református lelkész, egyházkerületi és egyházmegyei tanácsbíró.

Élete

Némethy József iparos és Borsos Erzsébet közrendű szülők gyermeke. Középiskolai tanulmányait 1836-tól 1842-ig, a bölcseleti jogi és hittani évfolyamokat 1842-től 1848-ig ugyanott végezte. Ekkor esküdt felügyelővé nevezték ki a főiskolához és mint ilyen négy évig tanított a főiskolában, 1848-49-ben az V., VI. elemi osztályokat, 1849-50-ben a III., 1850-51. az V. gimnáziumi osztályt; 1851-52-ben az első éves diákok novícius-praesense volt és ekkor a matézist, görög nyelvet és történelmet tanította. Az 1852-ben tartott őszi egyházkerületi közgyűlés az újonnan rendezett VIII osztályú főgimnázium rendes tanárává választotta és e hivatalát 1858. május 1-ig viselte. A szabadságharcban mint debreceni nemzetőr vett részt és Erdélyben harczolt, ahol megsebesült és fogságot is szenvedett. Mint vallástanár a lelkészségre jogosító vizsgálatot 1853-ban állotta ki és 1855-ben lelkésszé szentelték fel. 1857 őszén a berettyóújfalusi református egyház választotta meg rendes lelkészévé, az állását azonban csak 1858. május 1-jén foglalta el és folytatta 1872. április végéig, mely idő alatt egyházmegyei főjegyzővé, majd tanácsbíróvá is megválasztották. 1872 tavaszán a debreceni református egyház rendes lelkészévé választották meg és itteni lelkészkedésének 25. évét 1897. június 8-án töltötte be és ezen idő alatt az iskolaszék elnökségét is viselte; 1882-ben egyházkerületi tanácsbíróvá választották. 1896. júliusban ő felsége magyar nemességgel ajándékozta meg ujfalusi előnévvel. Halálát horgtüdőgyulladás okozta. Felesége Fésős Emília volt.

Művei

Közönséges, alkalmi és ünnepi egyházi beszédek, készítette néhai Fésős András… Közrebocsátja Németh Lajos. I. füzet. Közönséges egyházi beszédek. Debreczen, 1858. (Előszó s a szerző életrajza). Halotti egyházi beszéd, melyet tartott néhai Kasza József 40 éves leánytanító felett 1864. febr. 9. Debreczen, 1864. Halotti ima és egyházi beszéd, melyet néhai négyesi Nagy József debreczeni ref. lelkész felett 1871. szept. 6. elmondott. Debreczen, 1871.

A Czelder Márton által szerkesztett Egyházi Beszédek Tárában öt alkalmi beszéde van; iskolaszéki 25 évi elnöksége alatt minden ötödik évben egy-egy és így öt füzetet adott ki: Értesítő a debreczeni összes ev. ref. elemi iskolaügyekről; mint egyházmegyei főjegyző pedig néhány évben általa szerkesztett jegyzőkönyvet.

Jegyzetek

Források

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.

Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Debreceniek Kategória:1826-ban született személyek Kategória:1902-ben elhunyt személyek