Az Indian Super League (ISL) az egyik indiai profi labdarúgó-bajnokság elnevezése, az I-League mellett. 2013-ban alapították, minden évben szeptembertől novemberig tartanak a küzdelmek, a bajnok kilétére a decemberi döntőben derül fény. A ligát jelenleg 8 csapat alkotja. Nincs kieső, sem pedig feljutó, a szervezők az úgynevezett franchise-rendszert alkalmazzák, úgy mint az MLS-ben vagy az IPL-ben.
A bajnokságot a sportág népszerűsítése miatt hozták létre, hatalmas pénzösszeg ráfordításával. Ennek köszönhetően több híres labdarúgó megfordult az itt szereplő csapatokban, mint például Luis García Sanz, Elano, Alessandro Del Piero, David James, Robert Pires, Fredrik Ljungberg, Joan Capdevila, és David Trezeguet. Egyetlen magyar labdarúgóként Vadócz Krisztián is pályára lépett a sorozatban, ő 2014-ben a Pune City, majd 2016-ban a Mumbai City FC játékosa volt.
Mivel nem ez az indiaiak hivatalos bajnoksága, így a győztes nem képviseli az indiai színeket egyik ázsiai nemzetközi klubtornán sem. Eddig két csapat tudott bajnoki címet nyerni: Atlético de Kolkata és a Chennaiyin FC.
Története Részt vevő csapatok
Atlético de Kolkata Chennaiyin FC Delhi Dynamos FC Goa Kerala Blasters Mumbai City Pune City NorthEast United
Bajnokok
2014: Atlético de Kolkata 2015: Chennaiyin FC 2016: Atlético de Kolkata
Gólkirályok
2014: Elano (8 gól, Chennaiyin FC) 2015: Stiven Mendoza (13 gól, Chennaiyin FC) 2016: Marcelinho (10 gól, Delhi Dynamos)
Kategória:Labdarúgó-bajnokságok Kategória:India labdarúgása