A sakkrekordok tartalmazzák azokat a rekordokat, amelyeket a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hivatalosan nyilvántart. A rekordok közé tartozik az Élő-pontszám szerinti örökranglista, amely rögzíti az egyes országok színeiben elért legmagasabb pontszámot.

Az Élő-pontrendszer szerinti listák csak azokat az adatokat tartalmazzák, amelyeket az Élő-pontrendszer bevezetését követően (1970) értek el. A historikus pontszámítás szerinti listák legfeljebb összehasonlító jellegűek, hivatalos elismerésükre több ok miatt sincs lehetőség.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hivatalos abszolút világranglistát 1967-től, női világranglistát 1969-től tart nyilván.Abszolút világranglista, amelyen a férfiak és a nők is szerepelnek.

Sakkozók örökranglistája

A sakkozók örökranglistája tartalmazza azoknak a nagymestereknek a nevét, akik az Élő-pontrendszer bevezetését követően elérték a szupernagymesteri szintet jelentő 2700 pontot, valamint külön listában azoknak a női sakkozóknak a nevét, akik elérték a 2500 pontot.

A listákban feltüntetésre kerül az egyéni rekord elérésének első időpontja, valamint az, hogy ez a pontszám milyen rekordnak tekinthető.

A 2800-as határt 2020. márciusig 13 versenyző szárnyalta túl. Az abszolút listán a 2700-as határt 2000-ig hat versenyző, 2009-ig 24 versenyző lépte át. 2020. márciusban a listán 121 olyan név szerepel, akik legalább egyszer életükben elérték a 2700 pontot. A listát 2020. márciusban a norvég Magnus Carlsen vezette 2882 Élő-ponttal, amelyet 2014. májusban ért el.

A magyar versenyzők közül öten szerepelnek az abszolút örök világranglista első 100 helyezettje között, köztük Polgár Judit mint a világon a legmagasabb Élő-pontszámot elért női versenyző. Mellette Lékó Péter, Rapport Richárd, Almási Zoltán és Berkes Ferenc.

A női listán a 2700-as határt 2020. márciusig egyedül Polgár Judit lépte át. A 2600-as határt 2020. márciusig hat versenyző szárnyalta túl. A 2500-as határt 2000-ig hat versenyző, 2009-ig 21 versenyző lépte át. 2020. márciusban a listán 52 olyan név szerepel, akik legalább egyszer életükben elérték a 2500 pontot. A női listát 2020. márciusban Polgár Judit vezette 2735 ponttal, amelyet 2005. júliusban ért el.

A női listában 2020. márciusig négy magyar található: Polgár Judit mellett testvérei Polgár Zsuzsa és Polgár Zsófia, valamint a vietnami származású magyar állampolgár Hoang Thanh Trang, aki magyar színekben érte el legjobb Élő-pontszámát.

A legmagasabb Élő-pontszám változása {| class="wikitable sortable" style="font-size:100%;" |+A legmagasabb Élő-pontszám változása !Versenyző !Élő-p. !Elérés ideje |- | Bobby Fischer | align=center | 2760 | 1971-01 |- | Bobby Fischer | align=center | 2785 | 1972-01 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2800 | 1990-01 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2805 | 1993-01 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2815 | 1993-07 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2820 | 1997-07 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2825 | 1998-01 |- | Garri Kaszparov | align=center | 2851 | 1999-07 |- | Magnus Carlsen | align=center | 2861 | 2013-01 |- | Magnus Carlsen | align=center | 2872 | 2013-02 |- | Magnus Carlsen | align=center | 2881 | 2014-03 |- | Magnus Carlsen | align=center | 2882 | 2014-05

A világranglista élén töltött idő Férfiak A hivatalos világranglista 1971. júliusi első megjelentetése óta hét versenyző foglalta el az első helyet. Közülük hatan pályafutásuk során elérték a világbajnoki címet, egyedül a bolgár Veszelin Topalov aki úgy állt a ranglista élén, hogy nem volt klasszikus világbajnok, de 2005−2006 között a FIDE világbajnoka volt. Vlagyimir Kramnyik és Borisz Szpasszkij világbajnoki regnálásuk idején nem álltak a világranglista élén.

Magyarázat: (Vastagítva a még aktív versenyzők) Hónap: a világranglista élén eltöltött hónapok száma Max. Élő-p.: A versenyző által a pályafutása során elért legmagasabb Élő-pontszám Életkor: Az első élre kerülés idején betöltött életkor Dátum: Az első élre kerülés dátuma Élő-p. Az első élre kerüléskori Élő-pontszám +A világranglista élén eltöltött hónapok száma, és az életkor az első élre kerülés idején(2021. július 1-ig) VersenyzőOrszág Hónap Max. Élő-p. Életkor Dátum Élő-p.Garri Kaszparov255285120 év 263 nap1984-01-012710Magnus Carlsen137288219 év 32 nap2010-01-012810Anatolij Karpov102278024 év 223 nap1976-01-012695Bobby Fischer54278528 év 114 nap1971-07-012760Veszelin Topalov27281331 év 17 nap2006-04-012804Visuvanádan Ánand21281737 év 111 nap2007-04-012786Vlagyimir Kramnyik9281120 év 190 nap1996-01-012775

Nők A nőknél a világranglista 1971. júliusi hivatalos bevezetése óta hatan szerepeltek az élen, akik közül a magyar Polgár Judit és a svéd Pia Cramling nem volt női világbajnok a pályafutása során. Polgár Judit egy huzamban 26 év és 1 hónapon keresztül vezette a női világranglistát, de soha nem indult a női világbajnoki címért folyó versengésben, csak a férfiak versenyén indult. Érdekesség, hogy Polgár Judit elsősége miatt az időszak világbajnokai nem kerültek a világranglista élére (Hszie Csün, Csu Csen, Antoaneta Sztefanova, Hszü Jü-hua, Alekszandra Kosztyenyuk, Anna Usenyina). Hou Ji-fan csupán aktív versenyzésének befejezése után, 2015. márciusban tudta Polgár Juditot megelőzni, de a világranglistáról lekerülésének utolsó hónapjában Hou Ji-fan értékszámrontása miatt ismét a ranglista élére került, és világelsőként búcsúzott.Ennek az a magyarázata, hogy az aktív versenyzéstől való visszavonulás után 1 évig az utolsó eredmény még szerepel a ranglistán.

Magyarázat: (Vastagítva a még aktív versenyzők) Hónap: a világranglista élén eltöltött hónapok száma Max. Élő-p.: A versenyző által a pályafutása során elért legmagasabb Élő-pontszám Életkor: Az első élre kerülés idején betöltött életkor Dátum: Az első élre kerülés dátuma Élő-p. Az első élre kerüléskori Élő-pontszám +A világranglista élén eltöltött hónapok száma, és az életkor az első élre kerülés idején(2016. május 1-ig) VersenyzőOrszág Hónap Max. Élő-p. Életkor Dátum Élő-p.Polgár Judit312273512 év 162 nap1989-01-012555Nona Gaprindasvili102249530 év 59 nap1971-07-012390Maia Csiburdanidze78256018 év 349 nap1980-01-012400Polgár Zsuzsa18257715 év 73 nap1984-07-012405Hou Ji-fan13268621 év 2 nap2015-03-012686Pia Cramling12255019 év 253 nap1983-01-012355

Játszmarekordok A leghosszabb játszma A legtöbb lépéspárból álló játszmát 1989-ben Belgrádban játszotta Ivan Nikolic és Goran Arsovic. A játszma a 269. lépésben döntetlenül végződött 20 óra 15 perc játék után. A leghosszabb ideig tartó játszma Yedael Stepak és Yaakov Mashian között (Tel Aviv, 1980) 24 és fél órán keresztül tartott, és a 193. lépésben ért véget világos győzelmével. A legtöbb lépéspárból álló, döntéssel végződött játszma Fressinet és Kosztyenyuk között zajlott 2007-ben Villandryban egy rapid játékban, amelyben világos a 237. lépésben nyert. A legtöbb lépéspárból álló, döntéssel végződött játszma hagyományos időbeosztású versenyen a 2013. évi ukrán bajnokságon váltott Neverov−Bogdanovich-játszma volt, amelyet sötét a 210. lépésben nyert meg. 2021-ig a leghosszabb világbajnoki döntős játszma a Viktor Korcsnoj és Anatolij Karpov között az 1978-as sakkvilágbajnokságon játszott ötödik játszma volt, amely a 124. lépésben ért véget. Ezt a rekordot döntötte meg a Magnus Carlsen és Jan Nyepomnyascsij között a 2021-es sakkvilágbajnokságon játszott 6. játszma, amely a 136. lépésben ért véget.

A legrövidebb játszma A legrövidebb játszma rekordjába nem számítják bele azokat a játszmákat, ahol a mérkőzés megtett lépés nélkül ért véget, mint például a Bobby Fischer és Borisz Szpasszkij közötti 1972-es sakkvilágbajnoksági második játszma, amelyen Fischer nem jelent meg, így azt a táblán megtett lépés nélkül vesztette el.

Tényleges és nem amatőr résztvevőkkel zajló versenyjátszmában a legrövidebb játék 3 lépésig tartott. Az 1984-ben Bela Crkva-ban játszott Djordjevic−Kovacevic-játszma az alábbi lépésekből állt: 1. d4 Hf6 2. Fg5 c6 3.e3 Va5+ és világos látva, hogy elveszti a g5-ön álló futót, feladta a játszmát. Ugyanezek a lépések megismétlődtek az 1998-ban játszott Vassallo–Gamundi-játszmában. Érdekességképpen megemlítendő, hogy ugyanezen lépéseket követően a tisztvesztés után világos nem adta fel az 1999-ben játszott Mory−Hareux-játszmában, és végül döntetlent ért el.

A legkésőbbi első ütés A legkésőbb bekövetkező első ütés a 94. lépésben történt az 1969-es junior sakkvilágbajnokság B-döntőjében a Rogoff−Williams-játszmában. A játszma a 221. lépésben döntetlenül végződött, de a 106. lépéstől nincs meg a leírása.

Ütés nélkül befejeződött leghosszabb játszmák A leghosszabb ütés nélkül befejeződött játszma Meijfroidt és Lenoir között zajlott 2000-ben Veurnében, amelyben a 72. lépésig egyetlen ütés sem történt, és ekkor világos túllépte a gondolkodási időt. A második leghosszabb ütés nélküli játszmát 1966-ban Polanica Zdrojban a Rubinstein-emlékversenyen játszotta Filipowicz és Smederevac. A 69. lépést követően a 70. lépésben világos az 50 lépéses szabály alapján döntetlent igényelt, mivel az utolsó gyaloglépést a 20. lépésben tették, és ütésre sem került sor.

Az ütés nélkül leghosszabb, döntéssel befejeződött játszma 31 lépésig tartott. 1994-ben Mengenben játszotta Nuber és Keckeisen. A játszmát sötét a 31. lépésben adta fel úgy, hogy addig egyetlen ütés sem történt a játszmában.

A legkorábbi patt A legrövidebb, pattállással befejeződött játszma 27 lépésig tartott. Az 1982-ben Ravennában játszott Sibilio−Marietti-játszmában világos szorongatott helyzetéből a 23. lépéssel elkezdett kombináció révén pattba tudott menekülni.

A legtöbb egymás utáni ütés A legtöbb, 17 egymást követő ütés rekordját Blodig és Wimmer állította fel a Wildfleckenben 1988-ban játszott játszmájukban, amelyben a 12. - dxc4 és a 20. - Fxe2 lépés között mindkét fél lépése ütés volt. A játszmát sötét a 35. lépésben megnyerte. Ezt a rekordot a 2006-os brit bajnokság Rudd−Roberson-játszmájában beállították, amelyben sötét 15. - dxe5 és 23. - Bxd5 lépése között minden lépés ütés volt. A játszma a 144. lépésben döntetlenül végződött.

A legtöbb egymást követő ütés ugyanazon a mezőn A legtöbb egymást követő ütés ugyanazon a mezőn 12 ütés volt, amelyre 1995-ben Ausztriában került sor a Weiss−Burschowsky-játszmában. Sötét 36. - g4 lépését követően a g4-mezőn sorozatos cserékre került sor egészen a 42. - Bxg4 lépésig. A játszmát az 51. lépésben sötét nyerte.

A legtöbb sakkadás A legtöbb egymás utáni sakkadás A legtöbb egymás utáni sakkadásra 1995-ben a cseh U16 korosztályos lánybajnokságon került sor a Rebicková−Voracová-játszmában, amelyben a 32. lépéstől kezdődően sötét 74 lépésen át adott sakkot addig, amíg a játszma a 105. lépésében döntetlenben egyeztek meg.

A legtöbb sakkadás egy játszmában Az egy játszmában adott legtöbb sakkadás rekordját az 1991-ben Gausdalban játszott Wegner−Johnsen-játszma tartja. A 200 lépéses játszmában összesen 141 sakkadásra került sor, amelyből 98 volt világosé.

A legtöbb sakkriposzt A legtöbb lépésből álló sakkriposzt rekordját, amelyben a sakkadást a másik fél ellensakkal védte, hat egymás utáni sakkadás tartja. Ezt először a Zarrouati−Brauckman-játszmában (Toulouse, 1990) állították be, ahol a 27. - Hg4+ után a 30. Vxe5+ lépésig mindkét fél ellensakkal védte ki a sakkot.

A leghosszabb ideig ugyanazon a mezőn Gyalog A Szalonikiben 1988-ban játszott Seirawan−Xu Jun-játszmában sötét f7-gyalogja 172 lépésen át nem mozdult a helyéről, ekkor leütötték. A játszma a 191. lépésben döntetlenül végződött.

Az 1994-ben Izlandon játszott Vidarsson−Hjartarson-játszmában az 1. e4 e5 lépések után a két gyalog a játszmát befejező 180. lépéskor is ugyanazon a helyen állt.

Az 1998-as Valkesalmi−Agopov-játszmában az 1. c4 c5 2. b3 d5 lépések után a d5-gyalog a 184. lépésig ugyanazon a mezőn állt, ekkor ütötték le.

Bástya A legtöbb egymás utáni sakkadás rekordját is tartó Rebicková–Voracová-meccsen a h1-bástya a 105 lépésig tartó játszmában egyszer sem lépett.

Huszár