A Chevrolet Corvette (az amerikai köznyelvben gyakran csak Vette) egy sportautó, melyet az amerikai General Motors Chevrolet alosztálya gyárt 1953 óta. A jelenleg gyártott változat a nyolcadik generáció (C8), melyet 2020-ban mutattak be. A legelső modellt, egy kétajtós kabriót 1953-ban, a New York-i Autószalonon mutatta be a General Motors, mint prototípust. A kocsi névadója Myron Scott volt, aki a kicsi, jól manőverezhető korvett hadihajó-típus után nevezte el Corvette-nek a modellt. A Corvette eredetileg a Michigan állambeli Flintben és a Missouri államban található Saint Louisban készült, jelenleg azonban Bowling Greenben, Kentuckyban gyártják. A Corvette a Kentucky nemzetközösség hivatalos sportautója.
Modelltörténet
Első generáció – C1 (1953–1962)
thumb|left|1954-es Corvette kabrió A Corvette első generációja az 1953-as modellév végén került bemutatásra. A General Motors eredetileg csak egy prototípusnak szánta saját, rendszerint extravagáns formaterveket bemutató Motorama standjára, a New York-i Autószalonon. A modell azonban akkora érdeklődést váltott ki a látogatókból, hogy a GM úgy döntött, belefog a hivatalos gyártásba. Az első, eladásra szánt darab gyártása 1953. június 30-án kezdődött meg.
Az 1953-as modellévben 300 darab, kézzel készült, fehér színű Corvette kabrió készült el. Az első generáció tagjaira gyakran hivatkoznak "merevtengelyes modellekként" is, csak a második generációtól került független hátsó felfüggesztés az autóba.
Az 1954-es modellévtől a Corvette az addigi fehér (Polo White) mellett kék (Pennant Blue), piros (Sportsman Red) és fekete színben is rendelhető volt. Az ebben az évben elkészült 3640 darab legyártása és értékesítése is lassú folyamat volt. 1955-ben az addigi 3,9 literes, soros hathengeres Blue Flame motor mellé megjelent egy 4,3 literes, kisblokkos V8-as is, melyet felárért lehetett az autóhoz rendelni. Ez 8,5 másodperc alatt gyorsította a kocsit nulláról hatvan mérföld per órás sebességre. Mivel az 1954-es modellek közül sok nem kelt el, a General Motors 700 darabra korlátozta a gyártást az 1955-ös modellévben. thumb|left|Az extraként rendelhető "hibrid" rádió 1956-ban megújult karosszériát kapott az autó, teljesen átalakult az eleje és az oldalsó burkolata, a hátuljáról pedig eltűntek a "fecskefarkak", melybe addig a hátsó lámpákat építették. Az 1957-es modellévben megjelent egy opcionálisan választható üzemanyag-befecskendező rendszer. A 4,6 literes (283 köbhüvelyk), 283 lóerős (211 kW) V8-as motor volt az egyik első sorozatgyártott motor a világon, mely elérte az 1 lóerő/köbhüvelyk arányt (1 köbhüvelyk = 16,4 cm³). A Chevrolet gyakran ki is hangsúlyozta ezt az eredményt az autót népszerűsítő sajtóanyagaiban. Az eddigiek mellett olyan extrák voltak még rendelhetők a Covette-hez, mint az elektromos ablakok, a hidraulikusan működő elektromos tető, a Delco Radio "hibrid" rádió, melyben egyaránt voltak vákuumcsövek és tranzisztorok is (1956),Christian Science Monitor Newspaper, Article "Chevrolet Restyles Sleek 1956 Corvette", 1956. február 20., 22. o.1956 GM Year-End Annual Report, pg 15 a nagy igénybevételre tervezett fék és futómű (1957) és a négysebességes manuális sebességváltó (1957 vége).
Az 1958-as Corvette külső és belső tere is frissítésen esett át. Ismét megújult a karosszéria eleje, mely hosszabb lett, és négy fényszóró került rá, a kipufogóvégek pedig a hátsó lökhárítón keresztül kerültek kivezetésre. Belül megújult a kormánykerék és a műszerfal is, ahol minden műszer a vezető elé került. Ezek mellett megjelent két újítás is, mely kizárólag az 1958-as modelleken volt jelen, egyik a motorháztetőn lévő bordázott légbeömlő volt, a másik pedig két hosszanti krómcsík a csomagtartófedélen. Az 1959-es 1960-as modellévek kevés változást hoztak, kevesebb lett a krómdísz a karosszérián, és erősebb darabokkal bővült a motorkínálat.
1961-ben az autó hátulja megújult, jellegzetes „kacsafarok” került rá, illetve négy kerek hátsó lámpa. Utóbbi trendet a Chevrolet egészen 2014-ig alkalmazta a Corvette modellek esetében. 1962-ben a 4,6 literes, kisblokkos V8-as motort 5,4 literesre bővítették, mely így 250 lóerő (190 kW) leadására volt képes. A listaárhoz képesti 12%-os felárért azonban ugyanez a motor kapható volt üzemanyag-befecskendező rendszerrel is, mely 360 lóerőre (270 kW) növelte a teljesítményét, ezzel a C1-es generáció leggyorsabb tagjává téve. 1962-vel befejeződött a C1-es generáció gyártása, ezzel együtt megszűnt a merevtengelyes hátsó felfüggesztés, a kizárólag kabrió változatban készülő karosszéria és a karosszéria vonalát a kocsi oldaláig követő szélvédő is. Ezek mellett a csomagtartófedél és a nyitott kialakítású, nem bukólámpás fényszóródizájn szintén évtizedekre eltűntek.
Második generáció – C2 (1963–1967)
thumb|right|1963-as Corvette Sting Ray kupé A második generáció volt az melynél először megjelent a Sting Ray utótag a modellnévben. Az első generációhoz hasonlóan karosszériája szintén üvegszálas elemekből épült fel, de valamelyest kisebb volt az elődjénél. Az autót Larry Shinoda tervezte, aki komoly inspirációt merített egy 1957-es, "Q Corvette" tanulmányból, amit Peter Brock és Chuck Pohlmann tervezett Bill Mitchell irányítása alatt. A másik, talán legkomolyabb ihletforrás Mitchell 1959-es sportautó-prototípusa volt, melyet "Mitchell Sting Ray"-nek is neveznek. Sok szempontból ez a prototípus áll a legközelebb a végleges C2-es Corvette-hez, bár nincs teteje és külső megjelenése is eltér a végleges autótól. Mitchell a formatervekhez egy mélytengeri horgászat során kapott ötletet, amikor kifogott egy röviduszonyú makócápát.
A C2-es Corvette gyártása 1963-ban vette kezdetét és 1967-ig folytatódott. Ez volt az első olyan generáció, mely a kabrió mellett elérhető volt kupé változatban is, utóbbin a hátsó ablak alatti részen egy jellegzetes, "csónakfaroknak" nevezett kiemelkedés volt látható, mely 1971-ben a Buick Rivierán is visszaköszönt. Az 1963-as modellek hátsó ablaka osztott volt. Utóbbi megoldásért a Corvette-projekt vezető mérnöke, Zora Arkus-Duntov sosem rajongott, mivel akadályozta a szabad kilátást, de Mitchell a karosszériadizájn egyik nagyon fontos elemének tartotta. Az új generáció jellegzetességei közé tartoztak még a bukólámpák, a motorháztetőn található légbeömlők, melyeknek nem volt funkciója, kizárólag dizájnelemként voltak jelen a karosszérián, valamint a Corvette történetében először a független hátsó felfüggesztés. A legerősebb motor 1963-ban a 360 lóerős kisblokkos volt, melyet 1964-ben különböző fejlesztésekkel 375 lóerőssé tettek. Az autóhoz felárért rendelhető volt ugyanolyan megszakító nélküli, Delcotronic elektromos gyújtás, melyet néhány 1963-as Pontiac modellhez is árultak. 1964-ben a kizárólag esztétikai célokat szolgáló légbeömlők eltűntek a motorháztetőről, ahogy Duntov kérésére az osztott hátsó ablakokat is megszüntették. thumb|left|1965-ös Corvette Sting Ray kupé 1965-ben mutatták be az első négy tárcsafékes változatot, ahogy a 6,5 literes, nagyblokkos, 425 lóerős (317 kW) V8-as motort is. Ugyanettől az évtől lehetett oldalt kivezetett kipufogóvégekkel rendelni a Corvette-et. A nagyblokkos motor megjelenése lassan a Rochester üzemanyag-befecskendező rendszer kiszorulását vonta maga után a Corvette modellekből. A 6,5 literes motor felára 292,70 dollár volt, míg az injektoros 5,4 literesé 538 dollár. Egyre kevesebb vásárló volt hajlandó 245 dollárral többet költeni egy 50 lóerővel (37 kW) gyengébb motor, még akkor is, ha az gyakran 11,8 l/100 km-es fogyasztásnál is jobbat produkált autópályán és az üzemanyag-ellátását sem befolyásolta a gravitációs erő a gyors kanyarokban. 1963-ban és 1964-ben a C2 rendelhető volt Z06 versenycsomaggal, mely többek között erősebb fékbetéteket, hűtött dobféket és keményebb felfüggesztést tartalmazott. 1963-ban néhány száz kupé és mindössze egyetlen kabrió készült el úgy, hogy gyárilag tartalmazta ezt a csomagot. Mivel a nagyblokkos motorból bevezetése után mindössze néhány hónap alatt kétezerrel többet adtak el, mint üzemanyag-befecskendezősből – melyből 1965-ben mindössze 771 darab készült – a Chevrolet az 1965-ös modellév végén megszüntette ezt a változatot. 1966-ban bemutatásra került egy még nagyobb, 7,0 literes, nagyblokkos variáns. Az eddig felsoroltakon kívül a C2-es Corvette-hez olyan extrák voltak még rendelhetők, mint a Wonderbar AM-rádió, később AM-FM-rádió, teleszkópos kormánykerék és fejtámlák. A Corvette független hátsó felfüggesztését 1965-ben sikeresen alkalmazták a Chevrolet Corvair frissen bevezetett második generációjában, mely remekül megoldotta a farmotoros autó irányításbeli problémáit. thumb|right|1967-es Corvette Sting Ray kabrió 1967 volt az utolsó év a második generáció számára. Ekkor átalakultak a sárvédőkön található oldalsó légbeömlők, kevesebb krómdísz került a karosszériára, a tolatólámpák pedig négyzet alakúak lettek és a rendszámtábla fölé kerültek. Egyes 1966-os Corvette-eken a tolatólámpák plusz kerek hátsólámpákként a többi mellé kerültek, így ez volt az egyetlen évjárat, mely megtörte az 1961-től 2014-ig folytatódó négy kerek hátsólámpás trendet. Szintén 1967-ben jelent meg az első L88-as motor, mely hivatalosan 430 lóerő (320 kW) leadására volt képes, de egyes nemhivatalos teszteken 560 lóerős (420 kW) vagy még nagyobb teljesítményt is mértek rajtuk. Alig több, mint húsz ilyen motor került gyárilag az autókba. 1967-től (1969-ig) a Corvette 7,0 literes, L89-es motorja kapható volt három duplatorkú Holley karburátorral szerelve (Tri-Power), mely még 368 dollárt hozzáadott a motor felárához. Mindezen változtatások ellenére a C2-es modell utolsó évében az eladások 15%-kal visszaestek, mindössze 22 940 darab talált gazdára (8504 kupé és 14 436 kabrió).Flory, 509. o.
Duntov 1962 végéna Shelby Cobra sikereitől megijedve kidolgozott egy könnyű súlyú változatot a C2-ből. A General Motors úgy tervezte, hogy száz ilyen, Grand Sport névre keresztelt változatot gyárt majd, de végül csak öt készült el belőle. Ezeket olyan híres versenyzők vezették, mint Roger Penske, A. J. Foyt, Jim Hall vagy Dick Guldstrand. Ma már mindegyik darab magánkézben van, és a legkeresettebb, legértékesebb Corvette-ek közé tartoznak. A 2-es sorozatszámú darab a Simone Foundation Automotive Museumban van kiállítva, indítható, vezethető állapotban.
Harmadik generáció – C3 (1968–1982)
thumb|right|1968-as Corvette Stingray kupé A Corvette harmadik generációja, mely alapjául a Mako Shark II tanulmányautó szolgált, az 1968-as modellévben mutatkozott be és egészen 1982-ig gyártották. Erre a változatra került először T-tető, levehető tetőpanelekkel. Ebben a generációban mutatkoztak be az olyan híres típusnevek, melyek később is visszatértek, mint például az LT-1, ZR-1, Z07 és a Collector Edition. A Corvette bemutatásának 25. évfordulójára, 1978-ban a C3-ból készült egy kéttónusú fényezéssel készült, Silver Anniversary Edition modell, illetve az Indianapolisi 500-as versenyen használt felvezetőautó replikája is megvásárolható lett. Ez volt az első alkalom, hogy egy Corvette-et alkalmaztak a híres verseny felvezetőautójaként.
A motor és a padlólemez fő elemei a C2-es generációból került átemelésre, a karosszéria és a belsőtér viszont megújult. 1969-ben az 5,4 literes erőforrás kikerült a kínálatból és az 5,7 literes lett az alapmotor, 300 lóerővel (224 kW). 1969 volt az egyetlen év, amikor a Chevrolet gyárilag felszerelt, oldalsó kivezetésű kipufogókat kínált, vagy hagyományos, hátsó kivezetésűeket, króm végekkel. A teljes mértékben alumíniumból készült ZL1-es, nagyblokkos motor is ebben az évben jelent meg, mely 430 lóerős (320 kW) teljesítmény leadására volt képes, de egyes mérések szerint az 560 lóerőt (420 kW) is elérte, és 10,89 másodperc alatt tette meg vele az autó a negyedmérföldes távot a gyorsulási teszten.Corvette 50th Anniversary-specifications and performance-by the Editors of Consumer Guide