A Good Morning Spider a Sparklehorse második stúdióalbuma, mely 1998-ban jelent meg.
Történet 1996-ban a Sparklehorse első, Radioheaddel közös turnéja idején Linkous a hotelszobájában különböző drogok hatására eszméletét vesztette, lábai saját maga alá szorultak, és ebben a helyzetben maradt tizennégy órán át, ezért majdnem elvesztette lábait. Amikor megpróbálták kiegyenesíteni lábait, szívinfarktust kapott, és újra kellett éleszteni. A St. Mary kórházba szállították, ahol több műtétet követően három hónapig ápolták. Miután elhagyta a kórházat, fél évig kerekesszékbe kényszerült, de ez nem akadályozta meg abban, hogy koncerteket adjon.
Kritikusok szerint az album komor hangulata a fenti esetnek köszönhető, habár Linkous elmondta, hogy a dalok többsége már jóval előtte elkészült, ez alól kivétel a St. Mary című szám, melyet a kórház személyzetének írt.
Egy 2001-es interjúban Linkous elmondta, hogy nem emlékszik, hogy az 1996-os eset szándékos volt, vagy baleset. Öt évvel később viszont állította, hogy mindössze „ostoba baleset volt”. Testvére 2010-ben elmondta, hogy szerinte Linkous ez időben álmatlansággal küzdött, ez is vezethetett a túladagoláshoz; valamint családtagjai szerint már meglévő depressziója csak súlyosbodott az eset után.
Az album azért kapta ezt a címet, mert Linkous-t egy régi szivattyú hangja a hálóját szövő pókra emlékeztette; illetve egy babona szerint ha valaki reggel pókot lát, annak szomorú napja lesz.
Felvétel Az album Linkous saját stúdiójában került felvételre. Az album jellegzetes hangzása a felhasznált hibás, vagy kidobott felszereléseknek köszönhető.
2001-ben Linkous védelmébe vette dalai egyedi stílusát: „A (Sparklehorse) számai egyáltalán nem furcsák. (…) Sokan, főként Amerikában furcsának tartják. De nekem nem tűnik furcsának. A Blink-182 viszont igen.”
Eredetileg Vic Chesnutt is hallható lett volna az albumon, de nem tudott megjelenni a felvételeken, ezért Linkous az üzenetrögzítőn hagyott üzenetének hangját használta fel.
Számlista
Közreműködők Mark Linkous – ének, gitár, basszus, zongora, vibrafon, harmonika, billentyű, sampler, dobgép, speak & spell, wurlitzer Scott Minor – dob, harmonium Sol Seppy – ének, cselló Paul Watson – kornett Melissa Moore – hegedű Johnny Hott – dob, zongora Stephen McCarthy – pedal steel gitár David Lowery – gitár, basszus, dobgép Vic Chesnutt – üzenetrögzítő hangja
Jegyzetek
Fordítás
További információk A Good Morning Spider a Discogs.com-on
Kategória:Sparklehorse-albumok Kategória:1998 nagylemezei