Széchenyihegy állomás a Gyermekvasút kezdőpontja; tengerszint feletti magassága 465 méter, amivel ez a legmagasabban fekvő állomás.
Itt tárolták a járműveket a hűvösvölgyi vontatási telep 1951-es elkészültéig, amelyeket a Fogaskerekű vasúton, pőrekocsikon szállítottak fel. (Mellette a két tárolóvágányt már 1949-ben meg kellett hosszabbítani.)Bauer Károly, Csonka Zsolt, Franyó Attila, Füstös István, Lugosi Csaba Albert, Malatinszky Sándor, Nagy Lajos, Vinis Gyula - 60 éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (MÁV Zrt. 2009) Az első motorszín a két tárolóvágánnyal ma is áll, szükség esetén kocsik tárolására használják. Két szolgálati helyen dolgoznak a gyermekvasutasok: a forgalmi irodában és a motorszínnel szemben elhelyezkedő váltókezelő központban, a Toronyban.
Az utasok és a kirándulók kényelmét szolgálja az állomáson üzemidő alatt nyitva tartó korszerű és tiszta mosdóhelyiség. A váróteremben a kandalló tetejét szárnyaskerék díszíti. A pénztárablakok fölött egy állomási jelenetet ábrázoló korabeli mozaik kép látható.
Az állomás mellett áll a 60 méter magas TV adótorony és a 192 méter magas antenna.
Megközelítés tömegközlekedéssel Az állomástól kb. 200 méterre található a 60-as villamos (eredeti nevén: Fogaskerekű vasút) végállomása, amellyel a Rege parkot átszelő rövid Golfpálya utca köti össze.
(Az utca neve utalás az állomás helyén 1911-1948 között működött egykori golfpályára;A magyar golf története 1902-től 1975-ig - Magyar GolfszövetségBalázs Attila - Az első fővárosi golfpálya (Hegyvidék újság, 2010.04.20.) az egykori sportlétesítmény szabadon maradt területe ma az adótorony körüli Apáca-rét.Apáca-rét - normafapark.hu)
Galéria
Jegyzetek
További információk
Az állomás a Gyermekvasút honlapján
Kategória:A budapesti Gyermekvasút állomásai Kategória:Budapest XII. kerületének közlekedése Kategória:1948-ban megnyílt vasútállomások