Az Admiral Graf Spee (gyakran rövidítve: Graf Spee) egy Deutschland-osztályú „páncélos hajó” (Panzerschiff), későbbi átminősítésével nehézcirkáló volt a Kriegsmarine állományában, melyet a második világháború elején Montevideo előtt süllyesztett el a saját legénysége a La Plata-i csata után pár nappal. Nevét Maximilian von Spee tengernagy, a német Kelet-ázsiai Hajóraj parancsnoka után kapta, aki az első világháborúban a coroneli és falklandi csatákban harcolt a britek ellen és veszítette életét az utóbbi összecsapásban. A hajót 1932 és 1936 között építették meg névleg () vízkiszorítással a versailles-i békeszerződés kritériumainak megfeleltetve, de valójában ennél valamivel nagyobb volt. A távoli vizeken kereskedelmi háború folytatására szánt osztály egységei két lövegtoronyban elhelyezett hat darab 28 cm űrméretű lövegük révén nagyobb tűzerővel rendelkeztek, mint a náluk gyorsabb nehézcirkálók, a 28 csomós végsebességük miatt pedig minden náluk nagyobb tűzerővel rendelkező angol és brit hadihajót maguk mögött tudtak hagyni, leszámítva néhány csatacirkálót.

A spanyol polgárháború idején öt küldetést teljesített a benemavatkozási őrjáratban 1936 és 1938 között, 1937-ben részt vett VI. György brit király koronázási ünnepségén. A második világháború kitörése előtt tíz nappal az Atlanti-óceánra küldték, hogy amennyiben háború törne ki ismét Németország és korábbi ellenségei között, akkor már a kereskedelmi útvonalaik közelében lehessen a portyázások megindításához. 1939 szeptember vége és decembere között kilenc kereskedelmi hajót süllyesztett el összesen () hajótérrel egyetlen emberáldozat nélkül, mielőtt december 13-án harcba bocsátkozott egy brit hajórajjal a La Plata-i csata során. Az Admiral Graf Spee megrongálta a három ellenséges cirkálót, de maga is károkat szenvedett, amik kijavításához az uruguayi fővárosba, Montevideóba hajózott. Hans Langsdorff sorhajókapitány, a hajó parancsnoka a britek megtévesztő műveleteinek hitelt adva úgy ítélte meg a helyzetet, hogy kihajózva nyomasztó túlerővel találná szemben magát, ezért a hajó elsüllyesztésére adott parancsot. Újabb feltételezések szerint még Montevideóba való megérkezése előtt meghozta azt a döntést, hogy nem kíván újabb összecsapást felvállalni hajójával.

A Montevideo előtti sekély vízben megfeneklett hajó roncsát részben helyben lebontották, de egyes részei még sokáig láthatók voltak a vízfelszín felett. 2004-ben az uruguayi kormányzat úgy döntött, hogy kiemeli a teljes hajótestet, mivel az veszélyezteti a hajóforgalmat. A jogi és technikai akadályok miatt mindmáig (2022) jelentősebb munkálatokra nem került sor.

Technikai adatok

bélyegkép|bal|300px|Egy Deutschland-osztályú egységről készült felismerhetőségi rajz Méretek Az Admiral Graf Spee teljes hossza , szélessége , legnagyobb merülése , a tervezett vízkiszorítása , teljes terheléssel volt, bár hivatalosan -ban adták meg, mivel a versailles-i békeszerződések kikötései ennél nagyobb hajó megépítését nem engedélyezték Németország számára. Meghajtás A meghajtásáról négy MAN által gyártott M9Z 42/58 típusjelzésű, kilenc hengeres, kettős működésű, kétütemű dízelmotor gondoskodott, melyek a 4 m átmérőjű hajócsavarokat sebességgel forgatták meg.Chesneau: Die Panzerschiffe der Deutschland-Klasse im Original und Modell, 10. o. A legnagyobb sebessége 28,5 csomó volt teljesítmény leadása mellett. Az üzemanyagtartályainak kapacitása () volt. 18,69 csomós cirkálósebességgel tengeri mérföldet tudott megtenni.Gröner közlése szerint a hatótávolsága () volt 13 csomós sebesség mellett.- Gröner: German Warships 60. o. Elkészültekor a fedélzetén 33 tiszt és 586 sorállományú teljesített szolgálatot, de 1935-öt követően ez 30 tisztre és 921–1040 sorállományúra módosult. Fegyverzet Az Admiral Graf Spee fő fegyverzetét hat darab 28 cm űrméretű, 52-es kaliberhosszúságú (L/52) tengerészeti ágyú (28 cm SK C/28)A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az C/28 a löveg megtervezésének évére (1928-ra) utal. alkotta, melyeket hármasával helyeztek el két lövegtoronyban, a hajó felépítményei előtt illetve mögött. A másodlagos fegyverzetét nyolc darab 15 cm űrméretű löveg (15 cm SK C/28) alkotta, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el a hajó középső részén kétoldalt.

A légvédelmi tüzérsége eredetileg három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú lövegből állt, de ezeket 1935-ben újabb fejlesztésű, 78 kaliberhosszúságúakra cserélték (8,8 cm SK C/31). 1938-ban ezeket a 8,8-asokat is leszerelték és helyettük hat 10,5 cm űrméretűt (10,5 cm Flak 38) (L/65) kapott, ezen felül négy duplacsövű 3,7 cm-es (3,7 cm SK C/30) és 10 darab négycsövű 2 cm-es gépágyúval (Flakvierling) is felszerelték.

Fel volt szerelve még nyolc torpedóvető csővel, melyek a taton kialakított torpedófedélzeten kaptak helyet két négycsővű kivetőszerkezetben. Páncélzat Az övpáncélzata 100 mm, a felső fedélzetének páncélzata 17 mm vastag volt, míg a fő páncélfedélzete 45–70 mm-es volt. A fő lövegtornyok elől 140 mm, oldalt 80 mm vastagságúak voltak. A hajó fel volt szerelve egy katapulttal és egy hidroplánt is magával tudott szállítani, de nem rendelkezett hangárral, ezért a repülőgép folyamatosan a katapulton állt. A hidroplánja eredetileg egy Heinkel He 60-as volt, ezt röviddel a világháború kitörése előtt egy Arado Ar 196-osra cserélték le.

A Graf Spee volt az első német hadihajó, melyet radarral szereltek fel. A radarja egy FMG 39 G(gO) "Seetakt" volt, amit az árbóctorony tetején lévő távolságmérő felett helyeztek el 1938 elején.Az FMG a Funkmess Gerät (radar) rövidítése. A "G" azt jelöli, hogy a GEMA gyártotta, míg a "g" azt jelölte, hogy a készülék a 335 és 440 MHz közötti tartományban működött, az "O" pedig a készülék hajón való elhelyezésének helyét – az árbóctorony tetején lévő fő távmérő felett – mutatta. – Williamson 7. o. A Seetakt 82 cm-es hullámhosszon működött, ami -nek felel meg és ezzel távolságra lévő célpontokat tudott bemérni.

Építése bélyegkép|jobb|300px|Admiral Graf Spee Spitheadben 1937-ben; a Hood és Resolution (középen) társaságában Az Admiral Graf Speet a Reichsmarine rendelte meg a wilhelmshaveni Reichsmarinewerft hajógyártól Ersatz Braunschweig átmeneti névvel, mivel a flotta állományában a Braunschweig pre-dreadnought csatahajó pótlásának szánták. A gerincét 1932. október 1-én fektették le 125-ös konstrukciós számmal. A vízrebocsátására 1934. június 30-án került sor, keresztelését Maximilian von Spee lánya, Huberta von Spee végezte. Bő másfél évvel később, 1936. január 6-ára készült el teljesen, mikor is a flotta állományába került.

Az Admiral Graf Spee az ez utáni három hónapot átfogó próbajáratokkal töltötte, hogy felkészüljön az aktív szolgálatra. Az első parancsnoka Conrad Patzig sorhajókapitány volt, akit 1937-ben Walter Warzecha sorhajókapitány váltott. A flottához való csatlakozása után annak zászlóshajója lett.

Szolgálata Spanyol polgárháború 1936 nyarán, a spanyol polgárháború kirobbanását követően az Atlanti-óceánra hajózott, hogy részt vegyen a benemavatkozási őrjáratokban (nemzetközi blokádban) a köztársaságpártiak uralta partok előtt. 1937 februárjában lövegeivel részt vett a malágai csatában.Antony Beevor: Der Spanische Bürgerkrieg (= Goldmann. 15492). zsebkönyv-kiadás, második kiadás. Goldmann, München 2008, , 256. o. 1936 augusztusa és 1937 májusa között három küldetéssel vett részt a blokádban. Spanyolországból visszatérőben megállt Spitheadben, hogy május 20-án részt vegyen a VI. György brit király koronázási ünnepsége alkalmából tartott flottaszemlén. A flottaszemlét követően a Graf Spee visszatért a spanyol partokhoz egy negyedik küldetés erejéig. A flottagyakorlatok és egy rövid Svédországba tett látogatás után 1938 februárjában hajtotta végre az ötödik és egyben utolsó küldetését a nemzetközi blokádban. 1938. március 17-én egy kisebb baleset részese volt, mikor legázolta az U 35-öt. A tengeralattjáróban csak kisebb károk keletkeztek. 1938. november 1-én Hans Langsdorff sorhajókapitány vette át a parancsnokságát, és ez év során több kapcsolaterősítő látogatást tett különböző külföldi kikötőkben. Az egyiket az Atlanti-óceánra tette a 2. romboló-divízió három rombolójának kíséretében, melynek során felkereste Tanger és Vigo kikötőjét. Részt vett átfogó német flottahadgyakorlatokon is a német vizeken, majd a Memel-vidék visszacsatolása alkalmából tartott ünnepségeken és a Németországba látogató Horthy Miklós kormányzó tiszteletére megtartott flottaszemlén. 1939. április 18. és május 17. között újabb utat tett az Atlanti-óceánra, felkeresve Ceutát és Lisszabont. 1939. augusztus 21-én egy titkos küldetés keretében elhagyta Wilhelmshavent és az Atlanti-óceán felé vette az irányt.

Második világháború bélyegkép|jobb|300px|Az Admiral Graf Spee és a Deutschland portyázásai a háború első hónapjaiban Portyázás a dél-atlanti vizeken bélyegkép|jobb|300px|Egy Arado 196 A-1 a katapulton állva 1939 áprilisában A háború 1939 szeptember eleji kitörését követően Hitler egy ideig még halogatta a kereskedelmi háború megindítását mindaddig, míg nyilvánvalóvá nem vált, hogy Nagy-Britannia nem hajlandó békét kötni. A német portyázó hadihajók azt az utasítást kapták, hogy szigorúan tartsák magukat a zsákmányjog előírásaihoz, amiknek értelmében előbb meg kellett állítaniuk és át kellett vizsgálniuk a hajókat kontrabandok (tiltott áruk) után mielőtt elsüllyesztették volna őket, és ezt is csak az után tehették meg, hogy a legénységüket előbb biztonságba helyezték. Langsdorff azt az utasítást kapta, hogy kerülje a harcot még a hajójánál gyengébb egységekkel szemben is, és folyamatosan változtassa a pozícióját. Szeptember 1-én a Kanári-szigetektől délnyugatra találkozott a mellé rendelt ellátóhajóval, az Altmarkkal. Ez a tanker előzőleg a texasi Port Arthurban töltötte fel dízelolajjal a tartályait és Rotterdamba tartó útját szakította meg, miután a főparancsnokság a Graf Spee támogatására rendelte. A titkos hadművelet részeseként az Altmark az indokolt legénységének többszörösével és jelentős élelmiszerkészletekkel rendelkezett, ugyanakkor fegyvereket és lőszert nem szállított és a hajó maga sem volt felfegyverezve. Miközben feltöltötte az üzemanyagtartályait, Langsdorff minden fölös felszerelést átszállíttatott az Altmarkra. Így került át az ellátóhajóra számos csónak, gyúlékony festékek, és két 2 cm-es légvédelmi gépágyú, melyeket telepítettek a fedélzetén.

Szeptember 11-én, miközben még a felszerelést szállították át az Altmarkra, a Graf Spee hidroplánja észlelte a feléjük közelítő brit Cumberland nehézcirkálót. Langsdorff mindkét hajót a közeledő ellenség útjából nagy sebességgel való kitérésre utasította, amivel sikerült elkerülniük, hogy felfedezzék őket.

Szeptember 26-án érkezett a parancs a kereskedelmi háború megkezdésére. Négy nappal később a hidroplán észlelt egy brit kereskedelmi hajót a brazil partok közelében. Még mielőtt megállásra szólították volna fel, a liverpooli Booth-Steamship Co. hajózási vállalathoz tartozó Clement () leadta a "RRR" jelzést, ami a „Portyázó hajó támadása alatt állok” ("I am under attack by a raider") jelentéssel bírt. A németek a New Yorkból Bahíába vegyes árut és paraffint szállító hajó kapitányát és főgépészét foglyul ejtették, de a legénység többi tagját csónakba ültetve hagyták kijutni a partokra. Ezután 30 darab 28 és 15 cm-es lövedéket illetve két torpedót lőttek ki a Clementre, amely végül kettétörött és elsüllyedt. Langsdorff segélykérő jelzést küldött a pernambucói rádióállomásnak, hogy a csónakokba leszállított brit tengerészek partra jutását biztosítsa. A brit admiralitás azonnal figyelmeztetést adott ki a kereskedelmi hajók részére a térségben felbukkant portyázóra felhívva a figyelmet. A mentőcsónakokba ültetett brit tengerészek később elérték a brazil partokat.