Kaposkelecsény (más néven Nyarádkelecsény, ) község Szlovákiában, a Kassai kerület Nagymihályi járásában.

Fekvése Nagykapostól 3 km-re, délkeletre fekszik.

Története A jelenlegi település Magyarkelecsény, Magyarmocsár és Ungnyarád 1943-as egyesítésével jött létre.

Civil szervezetek A községben több civil szervezet is aktívan tevékenykedik. A helyi szervezetek közül a legaktívabb a Bercsényi Miklós CSEMADOK alapszervezet Kovács András vezetésével, ahol is évente faragótábort, táncházat szerveznek, és az Ung-vidéki esték előadás sorozatot tartják meg. A Bercsényi Miklós CSEMADOK alapszervezet 2012-ben Esterházy János emlékművet avatott a faluban.

Oktatás A településen működik egy óvoda, és egy magyar nyelvű négy osztályos (1.-4.) alapiskola. A 2014/2015-ös tanévben Kaposkelecsény óvodáját 18 gyermek látogatta, melyben Fuchs Ilona az igazgatónő. A helyi alapiskolába 78 tanuló járt, ahol Mgr. Béres Margit az igazgatónő.

Népessége

2001-ben 808-an lakták, ebből 595 magyar, 154 cigány és 57 szlovák.

2011-ben 880 lakosából 507 magyar, 267 cigány és 79 szlovák.

Vallás A településen 567 református, 144 római katolikus, 95 görögkatolikus, 1 evangélikus hitű van, továbbá 11-en egyik valláshoz sem tartozónak vallják magukat.

A településen két templom található, egy református és egy katolikus. A református felekezetet Fülöp Sándor lelkész vezeti. A katolikus felekezet két részre oszlik, a görögkatolikusok lelkipásztora Iván Barnabás, a római katolikus gyülekezet tisztelendője pedig Weiser Attila.

Jegyzetek

További információk Községinfó Nyarádkelecsény Szlovákia térképén E-obce.sk

Nyaradkelecseny