Kászonfeltízi Balázs Sándor (Kolozsvár, 1830. december 26. – Budapest, 1887. augusztus 1.)A budapest Szent-Rókus kápolna halotti anyakönyve, 1301/1887. könyvtáros, író, újságíró, a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság tagja. Öccse Balázs Gábor utazó volt. 200px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (10-1-98) Élete Balázs József és Csavásy Rozália fiaként született. Szülővárosában végezte iskoláit, majd 1851–1852-ben Pesten egy ideig a mérnöki tanfolyamot hallgatta, ezt a pályát azonban elhagyta és irodalmi téren működött tovább. Különösen humoros novelláival tűnt ki. 1851-ben jelent meg Színházi kaland című hosszabb humoros verse a Hölgyfutárban, majd ugyanott első prózai írása (Első szerelmem). 1852-ben a Hölgyfutár segédszerkesztője lett, innen a Budapesti Visszhanghoz ment át, de itt sem maradt sokáig; 1854-ben rövid ideig a Divatcsarnok című lap szerkesztésében vett részt. 1855 első felében Gräfenbergben időzött.

1862. október 1-jén Pesten házasságot kötött Bognár Vilma operaénekes-nővel, a tanúk Jókai Mór és Tóth Kálmán voltak.Pest-belvárosi római katolikus plébánia házassági anyakönyve 140/1862.

1876. január 26-án a Kisfaludy Társaság tagjává választotta, február 26-án Víg Samu tanulságos története című művével foglalta el székét. 1881-ben a Nemzeti Színház könyvtárosa lett. Öngyilkossággal vetett véget életének.

A korszak novellistái közül egyéni ízű, derűs hangulatú írásaival emelkedett ki, hét kötet elbeszélése jelent meg. Az angol elbeszélőktől, különösen Thackeray-től tanult, akinek két kötetnyi elbeszélését le is fordította, de Thackeray keserű nevetése nála könnyed derűvé változik. Legsikerültebb dolgozataiban a városi szegények sorsát festi meleg színekkel, valószerű vonásokkal (Henrik angyala, Az asztal végén, Rózsi dada esete), de ezekben sem igyekszik különösebben mélyre hatolni.

A visszatért fecske címen egy regényt is írt, mely az általa 1862–1864 között szerkesztett Ország Tükre című lapban látott napvilágot. Számos más lapnak, így 1865. október 1-jétől 1866. decemberig a Magyarország és a Nagyvilágnak és 1877–78-ban Szana Tamással együtt a Petőfi Társaság Lapjának is szerkesztője volt.

Arcképe megtalálható Barabás Miklós kőnyomatos rajzaként az Arckép-albumban (Pest, 1855.); a Hölgyek Lapja munkatársai között Elischer Lajos által kőre rajzolva a Légrády testvérek nyomdájában, Pesten, 1880-ban.

Síremlékét 2010 tavaszára emeltette a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság.Magyar Temetkezés, 2010. tavasz, 1. szám, 14. o.

Munkái Carlo Broschi. Scribe regénye (Pest, 1852) (egyik barátjával fordította) Beszélyei. 2 kötet. (Pest, 1855) Tükördarabok. Beszélygyűjtemény. 2 kötet. (Pest, 1865) Thackeray víg elbeszélései 2 kötet. Ford. (Kisfaludy Társaság, Pest, 1869–70) Miért nem házasodik meg a sógor? Eredeti vígjáték. (Pest, 1871) (Nemzeti Színház Könyvtára 11. Új kiadás. Budapest, 1881) Víg elbeszélések. Budapest, (1878. Petőfi Társaság Könyvtára 23–25.) Tarka képek. Beszély és rajzgyűjtemény. Budapest, 1880. 2 kötet. (Ism. Magy. és Nagyv. 14. sz. Főv. Lapok 85. sz.) A mama tyukszeme. Esztergom, 1881. (Mulattató Zsebkönyvtár 1.) Ráró és Csillag. Esztergom, 1882. (Mulattató Zsebkönyvtár 11.) A strike, eredeti népszínmű 3 felvonásban. Esztergom, 1872. (Szigligeti Edével együtt. – Nemzeti Színház könyvtára 26.)

Jegyzetek

Források

Pintér Jenő: A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés Budapest, 1930–1941; 7. A regény és a dráma /A novella és regény fejlődése című alfejezet. (DVD-n: Arcanum Kiadó) Beöthy Zsolt: Képes magyar irodalomtörténet (86. / II. fejezet), Budapest, 1896; (DVD-n: Arcanum Kiadó) Gyászjelentése

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:A Hölgyfutár vezetői, újságírói Kategória:Kolozsváriak Kategória:1830-ban született személyek Kategória:1887-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek