Budai Ilona (Felpéc, 1951. április 3. – Budapest, 2023. december 15.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola népiének-tanára.

Életpályája Egy Felpéchez közeli tanyán született, Győr-Sopron megyében.

Első sikerét az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedőn aratta, majd az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is. Ekkor kezdődött meg együttműködése Halmos Bélával és Sebő Ferenccel a táncházi mozgalomban. 1971-ben szerzett diplomát a soproni óvónőképzőben, majd 1972 és 1977 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát.

Első önálló népdalestjét 1976-ban adta. 1978-ban jelent meg első önálló nagylemeze. Ebben az évben alakult meg budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör, melynek haláláig volt a vezetője.

Az 1970-es évek közepétől gyűjtött a környező országok magyarlakta vidékein népdalokat és népmeséket. 2001-ben készült első mesekazettája gyermekeknek, majd egy felnőtteknek szóló kazetta is. 1995-ben jelent meg első CD-albuma.

1986-tól tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, amely ma már Óbudai Népzenei Iskola néven önálló intézmény. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, 1975 óta vezetett népzenei táborokat. A Magyar Rádióban 1987-től tíz éven át Énekeljünk együtt!, majd 1997-től Fúvom az énekem címmel volt műsora. 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban szerkesztett és vezetett népzenei műsort.

Díjai Kodály Zoltán-díj (1986) Magyar Rádió nívódíja (1988) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993) Magyar Örökség díj (1996) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2014) Kossuth-díj (2016) A Nemzet Művésze (2018)

Jegyzetek

Források 2016 Kossuth-díjasai Budai Ilona köszöntése

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar népdalénekesek Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Magyar nők Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek