Nyikita Dmitrijevics Mazepin (; Moszkva, 1999. március 2. –) orosz autóversenyző, aki 2021-ben a Formula–1-ben állt rajthoz az amerikai Haas csapat színeiben. Oroszország 2022-es Ukrajna elleni inváziójának következtében 2022-ben a helyét Kevin Magnussen vette át.

Pályafutása 2014-ben második lett az FIA-CIK gokart világbajnokságon. A 2015-ös évet a két literes Észak-európai Forma Renault-sorozatban töltötte, ahol 12. lett a pontversenyben, legjobb eredménye pedig egy harmadik helyezés volt az osztrák hétvége harmadik futamán. Az újoncok között a hatodik helyet tudta megszerezni. Eközben a kétliteres Európa-kupában is indult néhány viadalon, itt egy 12. pozíció volt a legjobbja.

Formula–3 Formula–3 Európa-bajnokság

2016-ban a Forma–3 Európa-bajnokságban a Hitech GP versenyzőjeként indult, azonban az idénye nagyon rosszra sikeredett és csak négy alkalommal volt a legjobb 10 között. Az összetett pontversenyben mindössze a 20. lett 10 ponttal. 2017-re továbbra is maradt a brit istállónál. Ebben az évadban már valamivel jobban ment neki a bajnokságban, itt már három dobogót is sikerült szereznie és az összetettben is javított: 10. lett 108 egységgel.

Formula–3 Ázsia-bajnokság

A 2019–20-as szezonra korábbi csapata, a Hitech Grand Prix nevezte a 2018-ban indult Formula–3 Ázsia-bajnokság futamaira. A Yas Marina aszfaltcsíkon ugyan Szaszahara Ukjó nyert, de mivel ő vendégpilótaként szerepelt, így Mazepint is kihirdették győztesnek.

GP3 2018-ra a GP3-as sorozatba szerződött a rekordbajnok ART Grand Prix csapatához. Egészen az utolsó hétvége első futamáig harcolt a világbajnoki címért, azonban azt elvesztette és csapattársa, Anthoine Hubert mögött a 2. lett négy győzelemmel.

Formula–2 2019-re szintén az ART Grand Prix kötelékében maradt, de már az FIA Formula–2 bajnokságban szereplő gárdánál. Első pontjait a második, azeri nagydíj során szerezte, amikor a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló a főversenyen, és ez első rajtkockát jelentett neki a fordított rajtrács miatt a második futamra, de a rajt után folyamatosan csúszott vissza, és a tizenharmadik kör kezdetekor balesetbe keveredett, aminek következtében feladni kényszerült a viadalt. A monacói hétvégén mindkétszer pontot tudott szerezni, ezt követően már csak elvétve tudott ilyen formát hozni és legtöbbször a pontszerzőzónán kívül zárt, miközben a hazai versenyén csapattársa, Nyck de Vries hatalmas fölénnyel megnyerte a bajnokságot.

2020. február 7-én a szériában újonc Hitech Grand Prix bejelentette, hogy szerződtették a 2020-as évadra. Július 18-án a Hungaroringen egy körrel a főverseny vége előtt megelőzte Mick Schumachert, aminek köszönhetően feljött a második helyre, ezzel megszerezte első dobogóját a szériában, továbbá a leggyorsabb kört is megfutotta. Augusztus 1-jén a brit hétvége főfutamán három körrel a verseny rajtja után ugyancsak Mick Schumachert utasította maga mögé és ő állt az élre, ezt a pozíciót pedig a kockás zászlóig tartotta, amivel első győzelmét ünnepelhette a bajnokságban. Augusztus 29-én Belgiumban az utolsó körben keményen védekezett Cunoda Júkival szemben és ugyan ő szelte át elsőként a célvonalt, de a levezetőkörön egy 5 másodperces büntetést kapott leszorításért, így visszacsúszott a második helyre. Szeptember 12-én az olaszországi Mugellóban a tizennegyedik rajtkockából indult. Két körrel a futam vége előtt megelőzte csapattársát, Luca Ghiottót és átvette a vezetést, amivel második elsőségét szerezte meg. Egy nappal később a rövidebb sprintversenyen egy elfékezést követően összecsúszott Ghiottóval és megsérült az autója, aminek következtében a bokszba kényszerült és egészen a tizennyolcadik helyre esett vissza. Az összetett tabellát az 5. helyen zárta 164 ponttal.

Formula–1 2016-ban a Formula–1-es Force India csapatának a fejlesztőpilótája lett. Ezt a feladatot a 2018-as szezonban is ellátta.

2020. december 1-jén hivatalosan is bejelentették, hogy a 2021-es szezonban a Haas egyik versenyzője lesz. Külön érdekesség, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség döntése miatt nem használhatja az orosz zászlót. Helyette az Orosz Automobil Szövetség (RAF) zászlaját használja.

2022. március 5-én csapata bejelentette, hogy azonnali hatállyal szerződést bont vele és az orosz Uralkalival.Hivatalos: A Haas szerződést bont Mazepinnel

Botrányai 2016-ban, a Formula–3 Európa-bajnokság Hungaroringen rendezett fordulójában egy szabadedzés alatt Callum Ilott akadályozta a mért körében, erre válaszul Mazepin a gyakorlás után felkereste a brit pilótát, és megütötte. 2020-ban Mazepin Instagram-oldalán osztott meg egy videót, melyen egy nőt szexuálisan molesztálnak. A videón nem látszik az orosz versenyző, de későbbi közleményben megerősítették, hogy ő is jelen volt. A Haas egy Twitter-üzenetben határolódott el a történtektől, és undorítónak nevezték a leendő versenyzőjük viselkedését. Mint később kiderült, a hölgy Mazepin barátja volt és elmondása szerint egyszerűen csak viccelődtek. Később nem történt komoly intézkedés az ügyben.

Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogó Pont Helyezés 2014–15 MRF Challenge Formula–2000 MRF Racing 4 0 0 0 1 36 10. 2015 Formula Renault 2.0 NEC Josef Kaufmann Racing 16 0 0 0 1 125,5 12. Formula Renault 2.0 Európa-kupa 7 0 0 0 0 — HN† Toyota Racing Series ETEC Motorsport 16 0 0 0 0 304 18. 2016 Formula Renault 2.0 Európa-kupa AVF by Adrián Vallés 4 0 0 0 0 11 16. Formula–3 Európa-bajnokság Hitech GP 30 0 0 0 0 10 20. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — Kiesett BRDC Brit Formula–3-as bajnokság Carlin 3 1 0 0 1 51 23. Formula–1 Force India Tesztpilóta 2017 Formula–3 Európa-bajnokság Hitech GP 30 0 0 1 3 108 10. Formula–1 Force India Tesztpilóta 2018 GP3 ART Grand Prix 18 4 1 5 8 198 2. Formula–1 Force India Tesztpilóta 2019 Formula–2 ART Grand Prix 22 0 0 0 0 11 18. 2019–20 Formula–3 Ázsia-bajnokság Hitech Grand Prix 15 1 0 0 4 186 3. 2020 Formula–2 Hitech Grand Prix 24 2 0 2 6 164 5. 2021 Formula–1 Haas 21 0 0 0 0 0 21. * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mazepin vendégversenyző volt, így nem jogosult pontszerzésre.

Teljes Toyota Racing Series eredménysorozata Év Csapat RUA TER HMP TAU MAN Helyezés Pont 2015 ETEC Motorsport Ki 13 Ki 13 16 15 11 Ki 8 13 10 17 15 20 Ki 11 18. 304

Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Helyezés Pont 2016 Hitech GP LEC119 LEC212 LEC310 HUN1EX HUN2Ki HUN313 PAU116 PAU213 PAU3Ki RBR115 RBR217 RBR314 NOR111 NOR211 NOR311 ZAN117 ZAN215 ZAN317 SPA112 SPA2Ki SPA38 NÜR116 NÜR214 NÜR316 IMO113 IMO211 IMO315 HOC18 HOC210 HOC3Ki 20. 10 2017 Hitech GP SIL1Ki SIL215 SIL37 MNZ111 MNZ210 MNZ311 PAU14 PAU27 PAU3Ki HUN112 HUN211 HUN310 NOR110 NOR218 NOR310 SPA12 SPA27 SPA311 ZAN111 ZAN211 ZAN310 NÜR1Ki NÜR211 NÜR316 RBR1Ki RBR23 RBR32 HOC16 HOC26 HOC37 10. 108

Teljes GP3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2018 ART Grand Prix ESPFEA ESPSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 2. 198

Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2019 ART Grand Prix BHRFEA BHRSPR AZEFEA AZESPR ESPFEA ESPSPRMONFEA MONSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 18. 11 2020 Hitech Grand Prix AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEA HUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 5. 164 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2021 Haas BHRKi EMI17 POR19 ESP19 MON17 AZE14 FRA20 STY18 AUT19 GBR17 HUNKi BEL17 NEDKi ITAKi RUS18 TUR20 USA17 MEX18 BRA17 QAT18 SAUKi UAEVi 21. 0

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlapja Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:Orosz autóversenyzők Kategória:Orosz Formula–1-es versenyzők Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Moszkvaiak Kategória:Haas F1 Team