Metzi Amalarius vagy Amalarius Fortunatus (Gallia, 775 körül – Metz, 850 körül) középkori frank klerikus, a római katolikus liturgia megalkotásának egyik kiemelkedő alakja. Nagy Károly, majd utóda, Jámbor Lajos udvarának tagja.
Élete 796 és 804 között végezte tanulmányait a tours-i Szent Márton apátságban, Alkuin felügyelete alatt. Hamarosan az aacheni udvarba került. 809 és 813 között a Trier választófejedelme és az főegyházmegye érseke. 813-ban Konstantinápolyban, I. Mihály császár udvarában a frank uralkodó küldötte volt Petrus de Nonamtula apáttal. Utazásáról és bizánci tartózkodásáról versben számol be (Versus Marini). Hazatérőben Rómában is megfordult. 814-ben, Károly halálakor lemondott a püspöki tisztségről.Franz-Josef Heyen: Das Stift St. Paulin vor Trier (= Germania Sacra. NF 6 = Das Erzbistum Trier. 1). De Gruyter, Berlin 1972, , S. 84 f.
A Frank Birodalom kísérletet tett az akkor már széttartó egyházi hagyományok egységesítésére. Ennek keretében megkísérelték a Vulgata helyes szövegét megállapítani, illetve egységesíteni a római katolikus liturgiát is. Ez utóbbiban játszott nagy szerepet Amalarius. Irodalmi munkássága elsősorban liturgikus és teológiai jellegűː számos írást jelentetett meg a miséről, illetve részt vett a predesztináció körüli vitákban. Legismertebb műve Liber officialis avagy De ecclesiasticis officiis (A hivatás könyve avagy Az egyházi teendőkről).
831-ben Rómába utazott, hogy kieszközölje IV. Gergely római pápánál az általa kidolgozott liturgia jóváhagyását. 835-ben Agobard lyoni érsek kegyvesztettsége idején ő helyettesítette az érseket a diedenhofeni zsinaton, illetve ő igazgatta a Lyoni egyházmegyét. Az Amalariusszal szemben ellenséges Lyoni Florus, Agobard tanítványa arról tudósít, hogy 838-ban, a Quierzy-ben tartott zsinaton eretnekségért elítélték. Ennek ellenére írásai nagy hatást gyakoroltak az egyházzene és a katolikus liturgia fejlődésére, megalapozta a későbbi gregorián zenét. 844 körül érseki rangra emelték. Valószínűleg 850 körül halt meg Metz városában.
Értékelése
További írásainak listája De ecclesiasticis officiis Eclogae de officio missae Epistolae Forma institutionis canonicorum Liber de ordine antiphonarii Eglogae Epistola de caeremoniis baptismi Versus marini
Jegyzetek
Források Földváry Miklós Istvánː Zsolozsmarendek V. A monasztikus vesperás rendje 1240 körül a Metz előtti Szent Arnulf-apátság szokása szerint, Magyar Egyházzene, XVIII (2010/2011). Online elérés. dr. Mihályfi Ákosː Istentisztelet. Egyetemi előadások a lelkipásztorkodástan köréből. Budapest, Szent István Társulat, 1923. Online elérés .
További információk Mezey Lászlóː Deákság és Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. Brockhaus Riemann zenei lexikon II. (G–N). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1984. Peter Gülke. Szerzetesek, polgárok, trubadúrok, A középkor zenéje, Budapest: Zeneműkiadó. (1979)
Irodalom
Balthasar Fischer: Amalarius von Metz. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). 1. kötet, Duncker & Humblot, Berlin 1953, , 236/7. oldal (Digitalisat).
Kapcsolódó szócikkek Szent Chrodegang Agobard de Lyon Théodulf d'Orléans Középkori latin irodalom
Kategória:9. századi püspökök Kategória:Középkori zene Kategória:A 770-es években született személyek Kategória:A 850-es években elhunyt személyek Kategória:Trieri érsekek