Meglenorománok

thumb|262px|right|Románok és vlachoknak nevezett népcsoportok lakta régiók

thumb|262px|right|A keleti újlatin nyelveket beszélő déli népcsoportok

thumb|right|262px|Vlach Moglena

A meglenorománok a vlachnak nevezett népcsoportok egyike. Legközelebbi rokonaik a románok, az arománok és az isztrorománok, nyelvük pedig egyike a keleti újlatin nyelveknek, melyek közé a rokonaik nyelvei is tartoznak. A „meglenorománok” külső, kutatók által adott népnév, mely arra utal, hogy e népcsoport főleg a történelmi Moglena régióban él, és hogy a tágabb értelemben vett románok egyik ága. Magukat vlaș „vlachok”-nak nevezikCapidan, 1925, 5. o. (egyes számban vla vagy vlau̯), de ez sem eredetileg saját népnév, hanem a környező népek nevezik így az összes keleti újlatin nyelveket beszélőket, és a meglenorománokat is így nevezik.

Élnek még meglenorománok főleg a görögországi Közép-Makedónia régióban, ahol a történelmi Moglena legnagyobb része van, és kevesebben Romániában, Észak-Macedóniában és Törökországban. Számukat csak becsülni lehet, mivel sehol sincs semmilyen hivatalos státuszuk, és nem tartják őket számon külön. Mindenesetre a folyamatos asszimiláció következtében mára már nagyon kevesen vannak, összesen kb. 8800-an. A meglenoromán nyelv beszélőinek számáról csak Görögországra és Észak-Macedóniára vonatkozó becslés van, mely kb. 2800 személyről szól.

A kutatások története

A meglenorománokat viszonylag kevesen kutatták és kutatják is. A rájuk vonatkozó kutatások kezdete a 19. század közepére tehető, amikor utazók tettek róluk említést. Egyikük Basil Nikolaides volt, aki 1859-ben megjelent könyvében említést tett 50 bolgár és vlach faluról.Nikolaides 1859, 295. o. Később egy 1867-es úti beszámolójában Johann Georg von Hahn osztrák diplomata és filológus megállapította, hogy külön népcsoportról van szó, mivel nyelvüket nem látta azonosnak az arománokéval, akik szomszédságában éltek.Hahn 1867, 261. o., idézi Capidan 1925, 8. o.

A továbbiakban főleg nyelvészek foglalkoztak a meglenorománokkal, Gustav Weigand német kutatóval kezdve. Egy utazása nyomán, melyben Moglenát is meglátogatta, néprajzi leírást készített a régióról, elsőként írta le a meglenorománok nyelvét, amelyet „Meglen”-nek nevezett el,Weigand 1892, VI. o. és ő közölt először szövegeket nyelvükön.

A 20. században többnyire román kutatók közöltek munkákat a témában. A legjelentősebb a nyelvükkel, de a történetükkel és a népi irodalmukkal is tüzetesen foglalkozó kutató Theodor Capidan Romániában élt aromán származású nyelvész volt, aki trilógiában közölte kutatásainak eredményeit 1925, 1928 és 1935-ben (lásd a Források és További információk szakaszokat).

A meglenorománok története

A meglenorománok története összefonódott azon népek történetével, akik mellett kisebbségként éltek, ennek minden hátrányával együtt.Coman 2012 nyomán szerkesztett szakasz, a külön jelzett forrásokból származó információkon kívül.

A középkorban

Az, hogy mikortól lehet a meglenorománokról mint külön népcsoportról beszélni, és hogy ez hogyan jött létre, mindmáig vitatott, mivel nincsenek róla források. Az valószínűnek tűnik, hogy nem az ókorban Moglenában élő romanizált trákok leszármazottai.Lozovanu 2012, 313. o.

A 7. században avarok és szlávok mélyen behatoltak a Dunától délre, és a romanizált népesség a hegyekbe menekült. Emiatt egységes tömb jellege megszűnt, és a későbbi népcsoportokra kezdett oszlani. Ugyanakkor a hegyekben való élet visszatérítette az ősi trák-illír pásztorélethez. A meglenorománok eredetéről több hipotézis van. Weigand a Második Bolgár Birodalom megalapítóinak Moglenában letelepedett leszármazottait látta bennük, hiszen ez az állam hivatalosan Bolgár és Vlach Birodalomként volt ismeretes.Sedlar 2011, 404. o. Konstantin Josef Jireček cseh történész, aki a szláv népek történetével foglalkozott, úgy vélte, hogy a meglenorománok besenyők és vlachok együttélésének leszármazottai, amit Weigand is utólag elfogadott. Azzal érvelve, hogy a meglenoromán hasonlóságokat mutat az ún. dákorománnal, Ovid Densusianu román nyelvész szerint a meglenorománok a Dunától északra fekvő területekről az arománok közé került dákorománoktól származnak. Nicolae Iorga román történész feltevése az volt, hogy őseik dél-balkáni románok voltak, akiket II. Baszileiosz bizánci császár foglyul ejtett, és a Rodope-hegységbe telepített.Az előtte megjelent hipotézisek összegezése Capidantól (1925, 57. o.) Egyet értve azzal, hogy a meglenoromán jobban hasonlít a dákorománra, mint amennyire az aromán, de ezt elégtelennek tartva arra, hogy a meglenorománokat dákoromán eredetűeknek lehessen tekinteni, Capidannak az volt a véleménye, hogy a meglenorománok egyetlen tömböt alkottak az arománokkal a Balkán-hegységben, majd elváltak tőlük dél felé vándorolva, egy ideig a Rodope-hegységben éltek, és végül Moglenában telepedtek le. Ez a folyamat szerinte a 12. vagy a 13. században zajlott le.Capidan 1925, 65. o.

A 14. században az Oszmán Birodalom hódította meg a balkáni Bizánc uralta területeket, de viszonylag toleráns volt a keresztényekkel, így a meglenorománok is megtarthattak egy bizonyos fokú autonómiát a 19. századig, azon az áron, hogy mégis hátrányos helyzetben voltak a muzulmánokhoz képest. A meglenorománok több, mint a fele ortodox maradt, de egy falu lakossága muzulmán lett, feltehetőleg a 17–18. században, folyamatos jelenségről lévén szó. Ez nem volt jelentéktelen dolog, mivel ebben a faluban élt a meglenorománok majdnem fele, és az első nagy törést okozta az addig egységes tömbjükben. Konfliktusok is voltak, olykor véresek is, meglenoromán falvak között, elsősorban gazdasági okokból, melyek vallási színezetet is kaptak.Lozovanu 2012, 315. o.

Moglena sík területén is letelepedve, a meglenorománok részben felhagytak a pásztorkodással, a földművelésre térve át, miközben az arománok többnyire pásztorok maradtak. Termesztettek gabonaféléket, szőlőt, gyümölcsöket és zöldségeket, de méhészettel és selyemhernyók tenyésztésével is foglalkoztak. Többféle mesterségeket is űztek, falvaik többé-kevésbé szakosodtak különféle mesterségekre. Ezüst tárgyakat, fegyvereket, lószerszámokat, vasszerszámokat, fém- és agyagedényeket, ruhanemüt, szőnyegeket, szappant, fatárgyakat, meszet stb. készítettek, és kereskedtek is termékeikkel falvaiktól nem túl messzire eső vásárokon.

A 19. század óta

A 19. században az Oszmán Birodalom egyre inkább gyengült, és a Balkánon egyre növekedtek a nemzeti mozgalmak. Meglenorománok is részt vettek törökellenes megmozdulásokban más keresztényekkel együtt. Például bolgárokkal, szerbekkel és görögökkel együtt 1903-ban az ún. Ilindeni-preobrazseniei felkelésben vettek részt, melynek leverése után közülük is bebörtönöztek több személyt. Mégis, engedve a követeléseiknek, és Németország, Olaszország, Ausztria–Magyarország, Oroszország és Románia nyomásának, 1905-ben a török kormányzat megadta a vlachoknak is (az arománokat és a meglenorománokat együtt véve) azokat a kulturális, vallási és politikai jogokat, amelyek megvoltak a birodalom többi nem török népeinek: nyelvük használatának jogát az iskolákban és a templomokban, valamint választási jogot a helyi közigazgatási tanácsokba. A román állam támogatta a vlachok törekvéseit, és ugyanakkor igyekezett felkelteni bennük a román néphez való tartozás tudatát, elősegítve a román nyelvű tanítást és istentiszteleteket. 1881 és 1912 között volt román nyelvű oktatás Moglenában, elemi iskolákban és a Thesszalonikiben működő kereskedelmi iskolában.Lozovanu 2012, 328. o. Ezt ellenezte Görögország, ahol a hivatalos nézet szerint a vlachok a görögség részét képezik, és ezzel egyes vlachok is egyetértettek. A régióban a feszültség növekedett. Egyrészt a török hatalom üldözte azokat a meglenorománokat, akiket a bolgár nacionalistákkal szövetkezőknek hitt, másrészt görögök és velük szövetkező vlachok követtek el atrocitásokat a románpárti meglenorománok ellen.

Az kibontakozóban levő Ifjútörök mozgalom újabb reményeket keltett a meglenorománok körében, és többen részt is vettek az 1908-as forradalmukban, mert az Ifjútörökök megígérték az egyenjogúságot a birodalom minden lakójának etnikumtól és vallástól függetlenül. A következő rövid időszakban volt a történetükben legjobb helyzetük, mivel ekkor lettek igazán betartva az 1905-ben törvénybe iktatott intézkedések. A meglenorománok is részt vehettek a politikai életben képviselőkkel a helyi közigazgatásban, és ketten a parlament tagjai voltak (egy képviselő és egy szenátor), valamint hivatalnokaik is voltak központi intézményekben. Azonban az Ifjútörökök nem voltak konzekvensek a politikájukban, mert az autonómiai törekvésekben veszélyt láttak Törökország egységére. Ez újra felkeltette a nemzeti és etnikai kisebbségek törökellenes attitűdjét, és ezt csak szította Oroszország, amely egészen ki akarta űzni a törököket a Balkánról.

A meglenorománok számára nagyon nehéz idők következtek, amikor 1912-ben kitört az Első Balkán-háború. Moglena hadszíntér lett, és Bulgáriához került, majd 1913-ban, a Második Balkán-háború nyomán Görögországhoz. A vlachokkal szemben élénk beolvasztási politika vette kezdetét. Az első világháború újra hadszíntérré tette Moglenát, és több meglenoromán falu lakosságát evakuálták, egyeseket szerb területre, másokat bolgárra, megint másokat görögre.

A háború után történt rendezés alkalmával a vlachok független vagy legalább autonóm Macedóniát szerettek volna, Svájcéval hasonló berendezkedéssel, de ezt egyetlen ország sem akarta. Ráadásul a meglenorománok két államba kerültek, Görögországba és a jövőbeli Jugoszláviába, ami újabb törés volt a közösségükben. Ez utóbbiban fosztották meg őket először minden jogaiktól, sőt, még a török tulajdonosoktól egykor megvett hegyi legelőiket is elkobozták tőlük.

1919 és 1922 között újabb katonai konfliktus zajlott le Görögország és Törökország között. Következtében 1923-ban lakosságcserére került sor a két ország között. 1,5 millió görögöt telepítettek ki erőszakkal Törökországból, és muzulmánt Görögországból. Közöttük volt meglenoromán is, akiket nem egy helységben telepítettek le, hanem szétszórva.Kahl 2014, 41. o. Ezzel a meglenorománok egységes tömbje kisebb lett, Moglena etnikai képe pedig jóval megváltozott törökországi görögök idetelepítése nyomán. Ugyanakkor a beolvasztási politika fokozódott, de főleg gazdasági okokból a meglenorománok és arománok körében felmerült a Romániába való kivándorlás gondolata.Kahl 2014, 40. o. A már előzőleg az üldöztetések miatt Romániában letelepedett meglenorománok egy része ezért szállt síkra, más része pedig ellenezte. A bevándorlás elkezdődött 1925-ben, és a legintenzívebb 1926-ban volt. A bevándorlókat Dobrudzsa a később Bulgáriához került déli részén telepítették le, mely a Balkán-háborúk nyomán került Romániához, és ahonnan a török lakosság folyamatosan vándorolt ki. A letelepítés viszont nehézkesen, nem elég szervezetten folyt. Nehezen jutottak a bevándorlók a megígért földtulajdonhoz. A bevándorlás mégis folytatódott, még 1938-ban is akartak menni meglenorománok Dobrudzsába, de nekik már nem sikerült, mivel a nemzetközi helyzet újra bonyolulttá vált. 1940-ben itt macedóniaiként feltüntetett személy élt, többségükben meglenorománok.