A Lymphater utolsó képlete (Le système de Lymphater) Stanisław Lem 1966-ban megjelent sci-fi elbeszélése, amely magyarul először ugyanebben az évben a Kozmosz Könyvek sorozatban jelent meg Mach Edward fordításában.

Történet

Egy kávéházban egy koldus kinézetű ember szólította meg az elbeszélés íróját, aki korábban egy könyvesboltban Journal of Biophysicset és az Abstractset vásárolt. Ammon Lymphater áttanulmányozta a két tudományos folyóiratot, és megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy egy általa fontosnak vélt kutatásról nincs új információ. A 60 éves Lymphater korábban híres tudós volt, de az elmúlt 20 évben nem jelent meg írása nyomtatásban. Harminc évvel ezelőtt egy jelentősnek gondolt kibernetikai kutatásba kezdett az elektronikus agyak terén. A madarak és a rovarok tanulmányozása után szerkesztette meg a saját, egyedi evolúciós neuronos gondolkodógépét. Felhasználta legfrissebb matematikai, fizikai, kémiai, biológiai, myrmekológiaiA hangyákkal foglalkozó tudomány. kutatási eredményeket, még az érzékek fölötti jelenségekA telepátia, a telekinézis, a jóslás, a gondolatolvasás. tárházát is. Egy váratlan örökség segítségével három év alatt megépítette a korábban csak papíron megtervezett mindenható gépét, mely nem hasonlított az sem egy elektronikus géphez, sem egy idegrendszerhez, inkább olyan volt, mint egy szilikonos kocsonya. Az első bekapcsolás után a felfedező félelmetes titokra jött rá: az általa létrehozott lény felsőbb rendű az embernél, létrejötte a földi evolúció egy új szakaszát jelentette. A gondolatolvasó gépi agy tudata percről percre tovább fejlődött. Lymphater a kreatúrával folytatott beszélgetés hatására rádöbbent, hogy az általa teremtett lény veszélyt jelent az emberiségre, ezért elpusztította a 28 000 alkotóelemet tartalmazó prototípusát.

... és azóta folyamatosan attól félt, hogy az ő ötlete másnak is az eszébe jut, ezért kutat a szaklapokban, hogy rábukkant-e valaki az általa már megtalált útra...

Magyarul

Lymphater utolsó képlete. Elbeszélések; ford. Mach Edward, ill. Takács Zoltán; Franklin Ny., Bp., 1966 (Kozmosz könyvek)

Jegyzetek

Források Kuczka Péter (szerk.): Metagalaktika 5. (Stanisław Lem regényei és elbeszélései) Kozmosz Könyvek, Budapest, 1983 (415-432. oldal)

További információk

Kapcsolódó szócikkek MetaGalaktika 5. (Stanisław Lem regényei és elbeszélései)

Kategória:Sci-fi novellák Kategória:Lengyel irodalom Kategória:Stanisław Lem művei