A panenteizmus (görög: πᾶν, pan, „minden”; ἐν, en, „-ban, -ben”; θεός, theosz, „isten”) olyan vallásfilozófiai és teológiai felfogás, amely szerint a világ, a természet vagy a létezők összessége „Istenben” van, de Isten nem azonosítható egyszerűen a világgal, és nem merül ki a világegyetemben. A kifejezés szó szerint azt jelenti: „minden Istenben”.John W. Cooper: Panentheism: The Other God of the Philosophers. Baker Academic, Grand Rapids, 2006, 18–45. A panenteista felfogások közös állítása, hogy Isten valóságosan és bensőségesen jelen van mindenben, ugyanakkor meghaladja a világot.
A panenteizmust meg kell különböztetni a panteizmustól és a klasszikus teizmustól. A panteizmus szerint Isten vagy az isteni valóság végső soron azonos a világgal; a panenteizmus szerint a világ Istenben van, de Isten több, mint a világ. A klasszikus teizmus szerint Isten a világtól különböző, személyes, teremtő és fenntartó valóság, aki transzcendens módon meghaladja a teremtést, de immanensen jelen van benne. A panenteizmus e két pólus — Isten világfelettisége és világban való jelenléte — sajátos összekapcsolására törekszik, de különböző változatai eltérően értelmezik Isten és a világ viszonyát.Philip Clayton – Arthur Peacocke (szerk.): In Whom We Live and Move and Have Our Being: Panentheistic Reflections on God's Presence in a Scientific World. Eerdmans, Grand Rapids, 2004, 1–21.
A panenteizmus nem egységes tanrendszer. Egyes formái közel állnak a folyamatteológiához és Isten változékonyságát, világra való kölcsönhatását vagy szenvedésben való részvételét hangsúlyozzák. Más változatai keresztény, zsidó, hindu vagy más vallási hagyományokon belül próbálják kifejezni Isten bensőséges jelenlétét anélkül, hogy feladnák Isten transzcendenciáját. A katolikus és általában a klasszikus keresztény teológia a panenteista nyelvet csak akkor tartja összeegyeztethetőnek a hitletéteménnyel, ha világosan megmarad Isten és a világ teremtő-teremtmény különbsége, a semmiből való teremtés, Isten szabadsága és Isten lényegi függetlensége a világtól.
Fogalma és elhatárolása
A panenteizmus alaptétele, hogy a világ nem Istenen kívül, tőle elszigetelten létezik, hanem Istenben van, Isten jelenléte és fenntartó ereje által áll fenn. Ugyanakkor a panenteizmus elutasítja azt a panteista azonosítást, amely szerint Isten egyszerűen azonos volna a világmindenséggel. Isten a panenteizmusban rendszerint több, mint a világ: a világ Istentől függ, Isten pedig valamiképpen magában foglalja, átfogja vagy hordozza a világot.
A panenteizmus központi kérdése az, hogyan kell érteni ezt az „Istenben való létet”. Egyes szerzők szerint a világ Isten „teste”, Isten pedig a világ „lelke”; mások szerint ez csak analógia, amely Isten bensőséges jelenlétét akarja kifejezni. Egyes változatok szerint Isten a világ eseményeiből valódi módon gazdagodik vagy változik; más változatok szerint Isten örök és változhatatlan marad, de teremtő jelenléte minden létezőt belülről tart fenn.
Fogalom Isten és a világ viszonya Jellemző állítás Klasszikus teizmus Isten különbözik a világtól, de létet ad neki és jelen van benne Isten személyes, transzcendens és immanens Teremtő Deizmus Isten megteremti a világot, de a világ működését nagyrészt magára hagyja A világ rendje Istenre utal, de a gondviselés és kinyilatkoztatás háttérbe szorul Panteizmus Isten és a világ végső soron azonos A mindenség egésze isteni Panenteizmus A világ Istenben van, de Isten több, mint a világ Minden Istenben áll fenn, de Isten nem merül ki a mindenségben Folyamatteizmus Isten és a világ kölcsönhatásban áll, Isten a világ folyamatait is magába fogadja Istennek lehet változó, világra vonatkozó oldala
A panenteizmus sajátossága, hogy a teizmus és panteizmus közötti köztes álláspontként is felfogható, de nem pusztán kompromisszum. Egyes panenteisták szerint a klasszikus teizmus túlságosan külsővé teszi Istent a világhoz képest; mások szerint a panteizmus túlságosan feloldja Istent a világban. A panenteizmus e két szélsőség között igyekszik megőrizni Isten világon túli többletét és világban való bensőségét.
Etimológia és fogalomtörténet
A panenteizmus szó görög elemekből alkotott újkori filozófiai terminus. A kifejezést a német filozófus Karl Christian Friedrich Krause használta a 19. században a saját rendszerének jelölésére. Krause ezzel meg akarta különböztetni álláspontját a panteizmustól: szerinte a világ Istenben van, de Isten nem azonos a világgal és nem merül ki benne.Karl Christian Friedrich Krause: Vorlesungen über das System der Philosophie. Göttingen, 1828.
A fogalom azonban visszamenőleg alkalmazható olyan korábbi szerzőkre és hagyományokra is, amelyek Isten és a világ bensőséges kapcsolatát hangsúlyozták anélkül, hogy Isten és a világ teljes azonosságát állították volna. Ilyen értelemben panenteisztikus vonásokat szoktak keresni a platonizmusban, az újplatonizmusban, egyes középkori misztikus és emanációs rendszerekben, valamint a német idealizmus egyes szerzőinél. Ezeknél a történeti alkalmazásoknál óvatosság szükséges, mert a „panenteizmus” modern fogalom, és a régebbi szerzők saját kategóriái nem mindig felelnek meg a későbbi terminológiának.
A 20. században a panenteizmus a folyamatfilozófia és a folyamatteológia révén vált szélesebb körben ismertté. Alfred North Whitehead és Charles Hartshorne Isten és a világ kapcsolatát dinamikus, kölcsönös és folyamatjellegű módon értelmezték. A folyamatteológiai panenteizmusban Istennek van olyan aspektusa, amely a világ eseményeivel együtt változik, miközben Isten másik, elvontabb aspektusa állandó vagy örök.Charles Hartshorne: The Divine Relativity: A Social Conception of God. Yale University Press, New Haven, 1948.
Főbb változatai
A panenteizmus különböző típusai között jelentős eltérések vannak. Nem minden panenteista állítás jár együtt a klasszikus isteni tulajdonságok — például mindentudás, mindenhatóság, változhatatlanság vagy egyszerűség — tagadásával, de több modern változat valóban újraértelmezi ezeket.
Klasszikus vagy kvalifikált panenteizmus
A klasszikus vagy kvalifikált panenteizmus olyan nyelvet használ, amely szerint a világ Istenben áll fenn, Isten pedig minden létező legbelsőbb alapja és fenntartója, ugyanakkor világosan fenntartja, hogy Isten nem része a világnak, nem függ lényegileg a világtól, és nem azonos a világegészszel. Ilyen értelemben egyes teológusok panenteisztikusnak nevezik a teremtett dolgok Istenben való létéről szóló klasszikus nyelvet is, bár mások szerint ez inkább a klasszikus teizmus immanenciatanához tartozik.
A katolikus és ortodox teológiában gyakori megfogalmazás, hogy Isten mindenütt jelen van, minden létezőt fenntart, és minden teremtmény Istenből részesedik a létben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a világ Isten része volna. Aquinói Szent Tamás szerint Isten minden dologban jelen van mint létet adó ok, de nem úgy, mint a dolog formája vagy anyaga.Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, I, q. 8, a. 1.; I, q. 44, a. 1.
Folyamatteológiai panenteizmus
A folyamatteológiai panenteizmus Whitehead és Hartshorne nyomán Istent és a világot dinamikus viszonyban értelmezi. Ebben a felfogásban Isten nem egyszerűen változhatatlan külső ok, hanem a világ eseményeivel valódi kapcsolatban áll. Isten ismeri, befogadja és értékeli a világ eseményeit, miközben a világ szabad folyamatai Isten életének konkrét oldalára is hatnak.
Hartshorne gyakran beszélt Isten „dipoláris” természetéről: Istennek van abszolút, elvont és állandó oldala, valamint konkrét, világra vonatkozó és változó oldala. Ez a nézet a klasszikus teizmus több tételét, például az isteni változhatatlanságot és szenvedhetetlenséget újraértelmezi. Kritikusai szerint ezzel Isten túlzottan függővé válik a világtól; védelmezői szerint viszont így jobban érthető Isten élő kapcsolata, szeretete és együttérzése a teremtményekkel.Charles Hartshorne: Omnipotence and Other Theological Mistakes. State University of New York Press, Albany, 1984.
Keresztény panenteizmus
A keresztény panenteizmus olyan teológiai irányzatok gyűjtőneve, amelyek Isten világban való jelenlétét, a teremtés Istenben való fennállását és Isten teremtéssel való bensőséges kapcsolatát hangsúlyozzák, miközben megpróbálják fenntartani a keresztény hit alapvető tételeit: Isten személyességét, a teremtés szabadságát, Krisztus központi szerepét és a teremtő-teremtmény különbségét.
A 20. századi keresztény teológiában panenteisztikusnak vagy panenteizmushoz közel állónak szokták nevezni Paul Tillich, Pierre Teilhard de Chardin, Jürgen Moltmann, Wolfhart Pannenberg, Philip Clayton és más szerzők bizonyos gondolatait. A besorolás azonban szerzőnként vitatott. Teilhard de Chardin például az evolúciót Krisztusban beteljesedő kozmikus folyamatként értelmezte, de katolikus papként és teológusként nem egyszerű panteista, hanem krisztocentrikus és teremtésteológiai keretben gondolkodott.Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség. Gondolat, Budapest, 1980.
Nem keresztény vallási formák
A panenteizmus fogalmát gyakran használják egyes hindu, szikh, zsidó, iszlám misztikus vagy más vallási hagyományok elemzésében is. A visistádvaita védánta, különösen Rámánudzsa rendszere, gyakran panenteisztikusnak értelmezett: a világ és a lelkek Isten testeként vagy módjaként állnak fenn, miközben Isten több náluk és meghaladja őket.John B. Carman: The Theology of Rāmānuja: An Essay in Interreligious Understanding. Yale University Press, New Haven, 1974.
A szikhizmusban Isten egyszerre transzcendens és immanens: a világban jelen van, de nem merül ki a világban. A zsidó misztikában, különösen a kabbala egyes értelmezéseiben, az isteni jelenlét és a világ Istenben való fennállása erősen hangsúlyos, bár ezek a rendszerek saját kategóriáik szerint értelmezendők. Az iszlám misztikában Ibn Arabi és követői az isteni lét egységéről beszéltek, de e tanítás panteista, panenteista vagy más módon való besorolása vitatott.
Történeti előzmények
A panenteizmus előzményei között gyakran említik Platón Timaiosz című dialógusát, amelyben a világ élőlényként és rendezett kozmikus egészként jelenik meg. Platón nem panenteista a modern értelemben, de a világ értelmes, isteni rendjéről és a világ lelkéről szóló gondolatai későbbi panenteisztikus és újplatonikus értelmezésekre hatottak.
Plótinosz újplatonikus rendszere szerint minden létező az Egyből ered, de az Egy minden létezőt meghalad. A világ az Egyből kiáradó rendben áll fenn, és minden létező végső soron visszairányul forrásához. Ez a rendszer nem azonos egyszerűen a panenteizmussal, mert az Egy radikális transzcendenciája megmarad, de a későbbi panenteista gondolkodás számára fontos előzmény.
A keresztény középkorban Johannes Scotus Eriugena rendszerét gyakran panenteisztikusnak vagy panteisztikusnak értelmezik. Eriugena a teremtésről, isteni megjelenésről és minden dolog Istenhez való visszatéréséről beszélt, miközben apofatikus módon hangsúlyozta Isten minden fogalmat meghaladó voltát.Dermot Moran: The Philosophy of John Scottus Eriugena: A Study of Idealism in the Middle Ages. Cambridge University Press, Cambridge, 1989. A besorolás itt is vitatott, mert Eriugena keresztény teológiai keretben gondolkodott, de nyelve és rendszere későbbi panteisztikus és panenteisztikus olvasatokat is lehetővé tett.
Eckhart mester és Nicolaus Cusanus esetében szintén találhatók olyan megfogalmazások, amelyek Isten mindenütt jelenvalóságát, a teremtmények Istenben való létét és az isteni egységet hangsúlyozzák. Eckhart misztikus nyelve nem azonosítható egyszerűen panenteizmussal, de a modern szakirodalom gyakran említi a panenteisztikus vagy panenteizmushoz közel álló gondolkodás előzményei között. Cusanus a véges és végtelen viszonyát, az ellentétek egybeesését és Isten minden fogalmat meghaladó voltát vizsgálta, ami későbbi spekulatív teológiákra is hatott.