A Santa Maria delle Grazie-templom kolostorral egybeépítve Olaszország Senigallia városában, Ancona megyében található.
Története és leírása A vallási komplexumot Giovanni della Rovere emeltette a Senigalliától két kilométerre fekvő dombon, hálából a Kegyelmes Szűzanyának és Assisi Szent Ferencnek, hogy 1490. március 20-án, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén fiúutóddal (Francesco Maria della Rovere), ajándékozták meg.
Egy évvel Francesco születése után Baccio Pontelli elkezdte a kolostor építését, de a munkálatok csak 1684-ben fejeződtek be, jóllehet a ferencesek már 1492-ben használatba vették.http://www.terradelduca.it/Itinerari/sacro3.htm Itinerari del sacro: arte e spiritualità Az eredeti tervekben még két nagy kerengő szerepelt, amiből azután csak a nagyobbik valósult meg 28 boltívvel. Ezt 1598-ban a novarai Petrus Franciscus Renulfus freskói, Szent Ferenc életéből vett és csodatételeiről szóló jeleneteivel díszítette.
A templom apszisában csodálhatjuk meg Perugino A Szűz a trónon és a Szentek című táblaképét. Beljebb, a Senigalliai Madonna című festmény (ma a Marchei Nemzeti Galériában látható) egykori helyén, 1501-ben temették el az alapító Giovanni della Roverét, amint azt a padlóba süllyesztett epitáfium mutatja.
A kolostor ad otthont manapság a Közép-adriai Történeti Múzeum egy részének.
Jegyzetek
Fordítás
További információk A templom és a kolostor Senigallia honlapján (olasz) Rövid információk a templomról és a kolostorról (olasz)
Kapcsolódó szócikkek Senigallia
Kategória:Olaszország 15. századi építményei Kategória:Olaszország katolikus templomai, kolostorai Kategória:15. századi vallási építmények Kategória:Katolikus Szűz Mária-templomok