thumb|250px|Siemens Desiro típusú vonat a Szófia–Lakatnik vonalon
Bulgária közlekedésének legmeghatározóbb eleme a közúti közlekedés, bár az aszfaltozott utak nagy része a legalacsonyabb minősítésű kategóriába tartozik. 2014 decemberében 610 kilométernyi autópályával rendelkezett az ország.
A távolsági közlekedésben nagy szerepe van a buszjáratoknak, melyeket állami és magántársaságok üzemeltetnek. Szófiából a távolsági buszok a Központi, Déli és a Nyugati buszpályaudvarról indulnak. Vidéken iránytaxik közlekednek a kisebb települések között.
A vasúti közlekedés jórészt elavult, az átlagsebesség igen alacsony, bár a vonalak felújítására és gyorsítására irányuló törekvéseket tesz a kormány. Az állami vasúttársaság a Bolgár Államvasutak, de magántársaságok is jelen vannak, mint a Bulgarian Railway Company, vagy a DB Schenker Rail Bulgaria. A szófiai metró két vonallal rendelkezik, a harmadikat 2016-ban kezdték el építeni.
A légi utasforgalom a 2000-es évek eleje óta folyamatosan nő, amihez hozzájárult a szófiai repülőtér bővítése és új célállomások bevezetése is. A nemzeti légitársaság a Bulgaria Air, emellett magán, charterjáratokat üzemeltető társaságok is jelen vannak, melyek belföldi és nemzetközi forgalmat is bonyolítanak.
Bulgária vízi közlekedésében a dunai és a fekete-tengeri kikötők játszanak jelentős szerepet. A két legnagyobb kikötő a várnai és a burgaszi.
Közúti közlekedés
thumb|250px|Bulgária autópálya- és főúttérképe A 2000-es évek elején Bulgária kilométernyi úttal rendelkezett, ebből mintegy 3000 km kivételével mindegyik aszfaltozott volt, de csaknem a fele (kb. km) a legalacsonyabb szintű kövesút kategóriába esett. 2000-ben 324 kilométer autópályával rendelkezett az ország. 2014 decemberében 610 kilométernyi autópálya volt, a nemzeti utaknak pedig 98%-a volt aszfaltozott.
Az európai úthálózat több vonala is áthalad Bulgárián, az E70, az E79, az E80, az E83, az E85, az E87. 2013-ban átadták a Vidin–Calafat hidat, mely Romániával köti össze az országot. A hidat a közúti szállítás megkönnyítése végett építették.
2013-ban Bulgáriában több mint 2,9 millió személyautót tartottak nyilván, ami öt év alatt 16%-os növekedést jelentett.
Autópályák és főutak
thumb|250px|A Hemusz autópálya viaduktja Autópályák Trákia autópálya: Szófia – Plovdiv – Sztara Zagora – Jambol – Karnobat – Burgasz Hemusz autópálya: Szófia – Jablanica – Sumen – Várna Sztruma autópálya: (Szófia) Perniktől Kulatáig (Görögország) (építés folyamatban) Marica autópálya: Csirpantól Kapitan Andreevóig (Törökország) Fekete-tengeri autópálya: Várnától Burgaszig (építés alatt) Ljulin autópálya: Szófiától Pernikig Kalotina autópálya: Szófia – Kalotina (Szerbia) (tervezett) Északi elkerülő autópálya (építés alatt) Veliko Tarnovo–Rusze autópálya: Veliko Tarnovo – Rusze (Románia) (tervezett)
thumb|250px|Az I-1-es főút Blagoevgradnál, az E79-es európai út részeként Főutak I-1-es főút I-2-es főút I-3-as főút I-4-es főút I-5-ös főút I-6-os főút I-7-es főút I-8-as főút I-9-es főút Szófiai körgyűrű
Távolsági tömegközlekedés Az autóbusz kedvelt távolsági tömegközlekedési eszköz Bulgáriában. Szófiából a távolsági buszok a Központi, Déli és Nyugati buszpályaudvarról indulnak, a nemzetközi járatokat jobbára a Szerdika buszpályaudvar szolgálja ki. Az állami buszok mellett járatokat magántársaságok is üzemeltetnek (például Union-Ivkoni, Biomet, Etap-Grup), a jegyeket ezek irodáiban, a pályaudvarokon és a buszsofőrnél is meg lehet venni. Néhány társaság esetében online is lehet jegyet foglalni. A nemzetközi célállomások között van Szaloniki, Isztambul, Bukarest, Szkopje és Belgrád. A fővárosban és vidéken is működnek iránytaxik (marsrutka); vidéken kisebb falvakat, népszerű üdülőhelyeket kötnek össze.
Vasúti közlekedés
right|thumb|250px|Bulgária vasúti térképe thumb|250px|Szófiai repülőtér állomás a szófiai metrón Bulgáriának 2005-ben mintegy 6238 kilométernyi vasúthálózata volt, ebből 4316 kilométer volt fővonal. A fő közlekedési csomópont a főváros, Szófia. Bulgária vasúti rendszere nemigen bővült az 1980-as évek óta, 2014-ben 4023 kilométernyi fővonallal rendelkezett, és Európa egyik legkevésbé hatékony hálózataként tartják számon, felújításokat azonban végeznek.
A bolgár vonalak átlagsebessége 47 km/h, ami rendkívül alacsonynak számít. 2012-ben a Plovdiv–Dimitrovgrad vonalon 160 km/h-ra emelték a sebességet a vonal felújítását követően. További hasonló fejlesztések vannak tervben.
A 2000-es évek közepén a vasút továbbra is fontos teherszállítási módnak bizonyult, azonban a felmerülő karbantartási és sebességet érintő problémák miatt az autópályák egyre inkább átveszik a helyét. Az állami vasúttársaság a Bolgár Államvasutak, de magántársaságok is jelen vannak, mint a Bulgarian Railway Company, vagy a DB Schenker Rail Bulgaria.
2014-ben a bolgár vasutak tonna árut és mintegy embert szállítottak.
1998-ban adták át a szófiai metró első hat kilométeres szakaszát. Ezt később bővítették, majd 2012-ben átadták a második, 11 állomásos vonalat. 2015 áprilisában egy öt kilométeres, négy állomásos szakasszal bővült az első vonal a szófiai repülőtérig. 2016-ban megkezdődött a harmadik vonal építése.
Vízi közlekedés thumb|250px|Szvistov teherkikötője Bulgária vízi közlekedésében a dunai és a fekete-tengeri kikötők játszanak jelentős szerepet. A két legnagyobb kikötő a várnai és a burgaszi. Romániába a Durankulaknál lévő, Törökországba pedig a rezovói átkelőnél lehet átlépni vízi úton. Állami és magáncégek is üzemeltetnek személy- és teherszállító hajókat, kompokat. Főbb folyami kikötők Rusze, Vidin, Lom, Szilisztra, Tutrakan, Szvistov, Nikápoly, Belene és Orjahovo; a tengeri kikötők közül jelentősebbek még Ahtopol, Neszebar, Carevo, Szozopol, Pomorie, Kavarna és Balcsik. A folyókon 2014-ben tonna áruforgalom haladt át, a tengeri kikötők pedig tonna forgalmat bonyolítottak. 2010-es adatok szerint Bulgária kereskedelmi flottája 22 hajóból állt.
Légi közlekedés Miután a szófiai repülőtér második terminálját is megnyitották, az országos légi utasforgalom főre nőtt 2008-ban, 2011-re pedig főre emelkedett. A nagyobb utasforgalom egyik oka a reptéri bővítés mellett a nemzetközi célállomások számának növekedése volt. 2014-ben a repülőterek összesen utast és tonnányi szállítmányt kezeltek.
A légi közlekedés korábban jóval kevesebb utast szolgált ki, valamint a teherszállításban is elenyésző szerepet játszott, 2001-ben csupán utas vette igénybe. 2013-ban Bulgáriában 68 repülőteret tartottak nyilván, ebből 57 rendelkezett aszfaltozott kifutóval. A repülőterek közül a szófiai és a burgaszi rendelkezik 3000 méternél hosszabb kifutóval, helikopter-repülőtérből pedig négy van az országnak. A várnai és a burgaszi repülőtér jobbára charterjáratokat és belföldi forgalmat bonyolít. Az 1947 óta működő Balkan Bulgarian Airlinest 2002-ben a Bulgaria Air váltotta fel, melyet 2006-ban privatizáltak. A Bulgaria Air 2004-ben , 2014-ben utast szállított nemzetközi útvonalakon. A nemzeti légitársaság mellett több charterszolgáltató is van az országban, például az Air VIA, a BH Air, a Bulgarian Air Charter, vagy a Heli Air Services.
+Bulgária nemzetközi repülőterei # Repülőtér Város IATA / ICAO Utasforgalom 2015 (fő) 1. Szófiai repülőtér Szófia SOF / LBSF 4 064 755 2. Burgaszi repülőtér Burgasz BOJ / LBBG 2 336 752 3. Várnai repülőtér Várna VAR / LBWN 1 382 862 4. Plovdivi repülőtér Plovdiv PDV / LBPD 103 300 5. Gorna Orjahovica-i repülőtér Gorna Orjahovica GOZ / LBGO 495 Összesen 7 888 164
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk
Kapcsolódó szócikkek Szófia tömegközlekedése