Vozári Dezső, született Wolf (Igló, 1904. február 13. – Budapest, 1972. november 20.) költő, műfordító, újságíró.

Élete Wolf Sámuel és Klein Janka fia. Középiskoláit Kassán végezte, már ekkor írogatott verseket a Kassai Munkásban, majd Prágában orvosi, majd bölcsészkaron tanult. Itt ismerkedik meg több cseh és szlovák költővel, akiket később magyarra fordított (Vítězslav Nezval, František Halas, Jaroslav Seifert, Max Brod stb.). 1921-től Gömöri Jenő Tűz című lapjának volt munkatársa, de a Kassai Újság és a Kassai Napló vasárnapi mellékletében is megjelentek versei. Tanulmányait nem fejezte be, főállású újságíró lett. 1928-tól 1933-ig a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság munkatársa.

Csehszlovákia felbomlásakor Krakkóba, majd Lembergbe (Lvov) menekült. 1939–1941 között az emigránsok lapjába, az Új Hangba írt. Mikor Lvov a Szovjetunió része lett, tanárként próbált megélni, német irodalmat, latint tanított.Magyar Életrajzi Lexikon 1942-ben belépett a Csehszlovák Brigádba, harcolt Belgorodnál, Szokolovnál a kurszki áttörésnél. 1943-tól a Szovjet Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott.

1945-ben Budapesten telepedett le, a Szabad Nép újságírója, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság igazgatója volt. 1947-től 1959-ig az MTI prágai, berlini és bécsi tudósítója. Nyugdíjba vonulásáig (1966) a Népszava újságírója.

1945 után már nem írt verseket. Halála évében jelent meg egy-egy válogatás verseiből és műfordításaiból Sándor László előszavával.

Felesége Farkas Edit pedagógus volt, akit 1955-ben Prágában vett feleségül.

Munkássága Mindössze 16 éves, amikor korai verseiből összeállította első kötetét, és saját maga kiadta. Ezek még csak formai ügyességét jelzik, 1921-ben és 1922-ben megjelent köteteiben már érett hangú, beérkezett költő. Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula hatását mutatta. Rezignált, pesszimista hangjáért Szvatkó Pál úgy jellemzi, hogy Mécs Lászlóval szemben a „legnegatívabb sarok”.Szlovenszkói magyar elbeszélők Az 1930-as években támadások érték. Fábry Zoltán, aki pedig korábban mesteri tökéletességűnek mondta verseit, ekkor már „dekadens költői nihilizmusért” ítélte el. A Szép Szó felvidéki körútján ő olvasta fel József Attila egyik versét.Csanda Sándor: Az első nemzedék A háború alatt harcos antifasiszta verseket írt (Ave Ceasari, Európa elrablása), 1944-ben megjelent Vagy-vagy című kötetében pedig már a kommunizmus híve volt.

Művei Őszi köszöntő (versek, 1920) Fekete zászló (versek, 1921) Éjfél után (versek, Kassa, 1922) Szebb a sziréna (versek, Pozsony, 1935) Vagy-vagy (versek, Moszkva, 1944) Varázslat nélkül (válogatott versek, Budapest, 1972, Pozsony, 1984)

Jegyzetek

Források

A cseh-szlovákiai magyar irodalom lexikona, 1918-2004 Madách: Pozsony, 2004, főszerkesztő Fónod Zoltán, szerkesztő Czagány Erzsébet Csanda Sándor Első Nemzedék Madách Szlovenszkói Magyar Elbeszélők, szerk. Szvatkó Pál

Kategória:Szlovákiai magyar költők, írók Kategória:A Magyar Távirati Iroda vezetői, újságírói Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Iglóiak Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek