A kanszai dialektus (関西弁, 関西方言 Kansai-ben, Kansai hōgen) Japán Kanszai régiójában beszélt dialektus csoportok egyike. A köznapi japán nyelv Kanszai-bennek nevezi, de használják a Kinki dialektus megnevezést is. A kiotói és oszakai nyelvjárásokat, különösen az Edo korszakban, hívták Kamigata nyelvjárásoknak is. A Kanszai dialektust gyakran Oszaka, a Kanszai régió legnagyobb városában beszélt nyelvjárással azonosítják, melyet Oszaka-bennek hívnak. Ezt a nyelvjárást a sztenderd japán nyelvet beszélők egyszerre dallamosabbnak és nyersebbnek tartják.Omusubi: Japan's Regional Diversity , retrieved January 23, 2007
Háttértörténet Mivel Oszaka a régió legnagyobb városa, és az elmúlt században ez a város kapta a legnagyobb figyelmet a médiától, a más nyelvjárásokat beszélők gyakran azonosítják az oszakai dialektust az egész Kanszai régió nyelvjárásával. Valójában azonban a kanszai nyelvjárás nem egyetlen dialektusra utal, hanem egy csoport egymással kapcsolatban álló nyelvjárást jelent, amit ezen a területen használnak. Minden nagyobb város és prefektúra külön nyelvjárással rendelkezik. A legelterjedtebb kanszai dialektust az úgynevezett Keihansinban, azaz Kiotóban, Oszakában és Kóbéban, és e metropolitán városok 50 kilométeres körzetében beszélik.Mitsuo Okumura (1968). . 202 number. Tokyo: Chikuma Shobo. Ebben a szócikkben főként a Sóva- és Heiszei-korszakokban ezen a területen beszélt nyelvjárásokról van szó. Más területek nyelvjárásai más alapvető jellemzőkkel rendelkeznek az általános kanszai nyelvjáráshoz képest. A Tadzsima és a Tango (a Maizuru kivételével) nyelvjárások a régió északkeleti területén túlságosan különböznek ahhoz, hogy a kanszai nyelvjárások közé soroljuk őket, ezért ezeket gyakran a Csúgoku nyelvjárások közé soroljuk. A Kii-félsziget délkeleti részén, köztük Tocukavában és Ovaszében beszélt nyelvjárások, szintén lényegesen különböznek a kanszai dialektustól, ezeket önálló csoportnak tekintjük. A Sikoku és Hokuriku nyelvjárások nagyban hasonlítanak a kanszai dialektusokra, ezeket mégis külön csoportba soroljuk. Történelem A dialektus több, mint 1000 éves történelemmel rendelkezik. Mikor Kinai régió városai, például Nara és Kiotó birodalmi fővárosok voltak, a Kinai nyelvjárás, ami a kanszai dialektus elődje volt, volt a hivatalos japán nyelvjárás. Az egész ország nyelvjárására nagy hatással volt, beleértve az Edo dialektust, ami a modern tokiói nyelvjárás elődje. A kiotói értelmiség által kidolgozott irodalmi stílus lett a klasszikus japán nyelv alapja. Mikor a Tokugava sógunátus uralma alatt Japán katonai és politikai központja Edoba lett áthelyezve, a kanszai dialektus helyét az Edo dialektus vette át. A Meidzsi-restauráció és a főváros Kiotóból Tokióba költöztetésével, a kanszai dialektus végleg területi dialektussá vált. Mikor az országos oktatás és a média terjedése általánossá vált Japánban, néhány tulajdonsága és területi jellemzője a dialektusnak elveszett, vagy megváltozott. De mivel körülbelül 20 millió lakosával Kanszai a második legnépesebb japán régió, ezért a kanszai dialektus ma is a legelterjedtebb és legismertebb japán nyelvjárás. A kanszai nyelvjárás idiómái néha más nyelvjárásokban is elterjednek, beleértve az általános japánt. Sok Kanszai régióbeli ember erősen kötődik a saját nyelvjárásához, és erős területi rivalizálást mutat a Tokiói nyelvjárással.Fumiko Inoue (2009). . 456 number. Tokyo: Taishukan Shoten. A Taisó-kor óta a manzai nevű japán szórakoztató műfaj Oszakában fejlődött, és nagy számú oszakai humorista jelent meg a japán médiában, akik oszakai nyelvjárást beszéltek. Emiatt a kanszai nyelvjárást beszélőket gyakran viccesebbnek és bőbeszédűbbnek jellemzik, mint más japán nyelvjárást beszélőket. Ezért a tokiói emberek néha utánozzák a kanszai nyelvjárást, ha humorosak akarnak lenni.Masataka Jinnouchi (2003). Studies in regionalism in communication and the effect of the Kansai dialect on it.
Fonológia Hangzásbeli szempontból a kanszai dialektusra jellemzőek az erős magánhangzók és mássalhangzók a tokiói dialektussal ellentétben, de a fonémák alapja hasonló. A jellemző különbségek a tokiói és a kanszai dialektusok között a következők:Umegaki (1962)
Magánhangzók Az /u/ közelebb áll a magyarban is használt [u] hanghoz, mint a [ɯ]-hez, ellentétben a tokiói dialektussal. A sztenderd japán nyelvben gyakori a magánhangzó-rövidülés, mely a kanszai dialektusban ritka. Például az udvarias です(desu) kapcsolószó a sztenderd japán nyelvben [desz]-ként ejtendő, míg a Kanszai régióban sokkal inkább [deszu] vagy [deszü]. Egyes regiszterek szerint a tokiói beszélt nyelvben az あい、あえ、おい /ai, ae, oi/ végződések gyakran összeolvadnak egy hosszú ええ /e/ hangra a szavak végén. Például 旨い /umái/ helyett うめえ /umee/, 凄い /szugoi/ helyett pedig a すげえ /szugee/ alakok használatosak. Ezzel szemben a kanszai dialektusban ezek a végződések tisztán ejtődnek. Vakajamában az えい /ei/ végződés is tiszta, nem úgy, mint a sztenderd és más többi japán dialektusban, ahol szinténええ /e/-nek fuzionál. Visszatérő tendencia a magánhangzó hosszabbodására az egy szótagos főneveknél. Gyakori példák a きい /kii/ – 木 /ki/ „fa”, a かあ /kaa/ – 蚊 /ka/ „szúnyog”, és a めえ /mee/ – 目 /me/ „szem”. Ezzel ellentétben a sztenderd inflexiók lerövidülhetnek. Ez legfőképp akaratlagos igék ragozásánál figyelhető meg. Például az 行こうか? /ikó ká/ „menjünk?” szerkezet a kanszai dialektusban 行こか? /iko ká/-ra változik. Az egyetértés/beleegyezés kifejezésére használatos szerkezet, a そうだ /szó da/-t, kiejtése Kanszaiban そや/せや /szoja,szeja/. Mikor magánhangzók, vagy a /j/ félmagánhangzó /i, e/ hangokat követ, palatalizáció, azaz jésülés történik. Ez többnyire a /k/ hang megkettőzésével, vagy egy /n/ hang betűzésével valósul meg. Például a 好きやねん /szuki janen/ „szeretlek” kifejezésből 好っきゃねん /szukkjanen/, a 日曜日 /nicsi joːbi/ „vasárnap” szóból にっちょうび /niccsó bi/, a 賑やか /nyigijaka/ „pezsgő” melléknévből pedig にんぎゃか /nyingjaka/ lesz. Mássalhangzók A ひ /hi/ szótag közelebb áll a tényleges [hi] szótaghoz (magyar ’h’ betű), ellentétben a tokiói dialektussal, ahol inkább [ç] hallható. A jocugana két különböző szótagot jelöl, épp úgy, mint a tokiói dialektusban, de a kanszai dialektust beszélők a じ /dzsi/ és ず /zü/ szótagokat [ʑi]-nek és [zu]-nak ejtik, a [dʑi] és [dzɯ] helyett. Az intervokális /g/ hang szabadon [ŋ]-ként vagy [ɡ]- ként ejtendő, viszont a [ŋ] egyre kevésbé használatos. A kihívó/provokatív beszédben az [ɺ] hang [r] hanggá alakul, pont úgy, mint a tokiói sitamacsi dialektusban. Jellemző, hogy az /s/ hangot /h/ hanggal helyettesítik. Az /s/ néhány debbukalizációja (szájhangból glottális hanggá válás) látszólagos a legtöbb kanszai dialektust beszélőnél, viszont úgy tűnik, hogy a ragokban, toldalékokban, infelxiókban sokkal jellemzőbb, mint az alapszókincsben. Ennek hatására, például はん /han/-t használnak さん /szan/ helyett (pl: 田中さん /Tanaka szan/ -> 田中はん /Tanaka han/), まへん /mahen/ -t a ません /masen/ helyett (formális, negatív forma), まひょ /mahjo/-t ましょう /másó/ helyett, ひちや /hicsija/-t 質屋 /sicsija/ „garnélarákbolt” helyett. Az /m/ és a /b/ megváltozása egyes szavakban, mint például a さぶい /szabui/, mely a sztenderd nyelvben 寒い /szamui/ „hideg”. Főként a vidéki területeken, a /z, d, r/ hangok néha összemosódnak. Például használatos a でんでん /den den/ forma a 全然 /zen zen/ „egyáltalán nem” helyett, a かだら vagy からら a 体 /karada/ ”test” helyett. Van egy vicc, mely magyarázza ezt a keveredést: 淀川の水飲んれ腹らら下りや /jorogava no miru noNre hara rarakurari ja/. Ugyanez sztenderd nyelven: 淀川の水飲んで腹だだ下りや /jodogava no mizu noNde hara dadakudari ja/ ”Ittam a Jodo folyó vizéből, s rámjött a hasmenés”. Az /r/ + mássalhangzó az igeragozásban /N/ hanggá alakul, úgy mint a kollokviális tokiói beszédben. Például 何してるねん? /nanyi shiteru nen/ ” Mit csinálsz?” sokszor 何してんねん? alakká változik a kanszai dialektusban.
Hangmagasság
A Kanszai dialektusban megjelenő hangmagasság nagyban különbözik a sztenderd tokiói akcentustól, aminek köszönhetően a nem kanszáiak könnyedén, akár csak ebből, felismerik a kanszai dialektust beszélőket. A köznapi japán elnevezése a Kanszai akcentusnak: Kiotó-Oszaka típusú akcentus (京阪式アクセント, Keihan-siki akuszento). Ez az elnevezés Kanszaiban, Sikokuban, és a Csúbu régió nyugati részén használatos. A tokiói akcentus csak downstepek által különböztet meg egyes szavakat, viszont a kanszai akcentus a szón belüli legelső tónus alapján is, szóval a kanszai dialektus több hangmagasság-mintát követ, mint a tokiói. A tokiói akcentusban a hangmagasság az első és második mora között általában megváltozik, de a kanszai akcentusban nem mindig.
A következőkben egy, a kanszai hangsúlyozás jellegzetességeit bemutató táblázat látható. A ”M” betű a magas, az ”A” betű az alacsony hangmagasságot jelöli: Magasan kezdődő hangsúlyozás (高起式 kóki-siki?), vagy lapos-egyenes hangsúlyozás (平進式 Heishin-shiki): A magas hangmagasság csak az első morán jelenik meg, a többi alacsony: M-A, M-A-A, M-A-A-A, stb. A magas hangmagasság folytatódik a kötött morákon is, a többi alacsony: M-M-L, M-M-L-L, M-M-M-L, stb. A magas hangmagasság az utolsó moráig folytatódik: M-M, M-M-M, M-M-M-M, stb. Alacsonyan kezdődő hangsúlyozás (低起式 teiki-siki?), vagy emelkedő hangsúlyozás (上昇式 dzsósō-siki?): A hangmagasság drasztikusan megemeli a középső kötött morát, majd ismét lecsökken: A-M-A, A-M-A-A, A-A-M-A, stb. A hangmagasság drasztikusan megemeli az utolsó morát: A-A-M, A-A-A-M, A-A-A-A-M, stb. Ha partikulák kapcsolódnak a szó végéhez, akkor az össze többi mora alacsony lesz: A-A-A(-M), A-A-A-A(-M), A-A-A-A-A(-M) A két morás szavaknál két hangsúlyrendszer van. Mindkettőt az utóbbi években fedezték fel: A-M, A-M(-A)NHK Broadcasting Culture Research Institute (1998). . pp149-150. A második mora hirtelen emelkedik, aztán lesüllyed. Ha viszont partikulát kapcsolunk hozzá, akkor a süllyedés sokszor észrevétlenül történik: A-MA, A-MA(-A) vagy A-M(-A) A második mora nem süllyed. Ha partikulát kapcsolunk a szó végéhez, akkor mindkét mora alacsony hangsúlyú lesz: A-M, A-A(-M) A kanszai akcentusnak léteznek helyi variációi. A tradicionális premodern kanszai akcentust Sikokun, és a Kii-félsziget egyes részein, például Tanabe városában őrizték meg. Még Kiotó és Oszaka között is (mely 30 percnyi vonatút), pár szó zenei hangsúlya különbséget mutat. Például a 東京行きました /Toːkjː ikimasita/ ”Tokióba mentem” jelentésű mondat Oszakában így: M-M-M-M-M-M-M-A-A, míg Tokióban így: A-A-A-A-M-M-A-A-A ejtendő. KanszaiTokióMagyarHashi /hási/橋M-AA-M(-A)híd箸A-MM-Aevőpálcika端M-MA-M(-M)valaminek a széleNihon /nyihon/日本M-A-AA-M-AJapán二本A-A-MM-A-A2 db hengeres dolog (hon)Kon'nichiwa /konnicsivá/今日はA-M-A-A-MA-M-M-M-MJó napot!Arigato /árigátó/ありがとうA-A-A-M-AA-M-A-A-AKöszönöm
Nyelvtan A kanszai dialektus szavainak jelentős része a klasszikus japán nyelv szavainak összevonásából jöttek létre (efféle összevonások szokatlanul hatnak a sztenderd japán nyelvben). Például a chigau /csigau/ 'különböző, rossz' chau /csau/, a yoku /joku/ 'jó' yō /jó/, az omoshiroi /omosiroi/ 'érdekes, vicces' pedig omoroi lesz. Ezek az összevonások hasonló inflexiós szabályokat követnek, mint a sztenderd japán nyelvben használt ”társaik”, szóval a chau /csau/ udvarias alakja chaimasu /csaimasz/, a sztenderd japán ige, a chigau /csigau/ pedig chigaimasu /csigaimasz/ lesz.
Igék A kanszai dialektusban szintén két fajta szabályos ige, a 五段 /godán/ igék (-u végű igék), és az 一段 /icsidán/ igék (-ru végű igék) használatosak, s továbbá két szabálytalan ige, a 来る /kuru/ (jönni) és a する /suru/ (csinálni), de néhányuk ragozása különbözik a sztenderd japánban megszokottól.