Patrick Modiano (Boulogne-Billancourt, 1945. július 30. –) irodalmi Nobel-díjas francia író, Marie Modiano, anglofón énekesnő apja.

Élete Anyja, a félig magyar Louisa Colpijn belga flamand színésznő, apja Albert Modiano Szalonikiből származó neves szefárd zsidók leszármazottja, aki Olaszországból került Franciaországba. A szülők Párizsban a második világháború alatt találkoztak. Albert Modiano megtagadta a sárga csillag viselését, és illegalitásba vonult a deportálás elől. A feketepiacon üzletelt, és abból tartotta fenn magát. Az üldöztetése miatt a német megszállás idején félig-meddig titokban kellett tartania a kapcsolatát Louisával. Ebből a kapcsolatból született gyermekük, Patrick.

Patrick Modiano gyerekkora különleges volt, hiszen anyja révén a holland lett az első nyelv, amit megtanult. A thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi IV. Henrik Gimnáziumban tanult, ahol az érettségi vizsgát is letette. Nem szándékozott továbbtanulni, csak az irodalom érdekelte. Ennek megfelelően 1967 óta kizárólag az irodalomnak él hivatásos regényíróként. 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile.

Írásművészete Eleinte Modiano figyelme két fő témára irányult: az egyik az önazonosság keresése, a káosz megértésének lehetetlensége és a társadalom változásainak kérdésköre. Az elbeszélőt majdnem mindig megfigyelőként ábrázolja, aki magyarázatot próbál találni az előtte feltáruló eseményekre, és aki ezután a részletekből fel tudja építeni saját öntudatát, meg tudja határozni saját magát. Néha Modiano az emlékek mesteri felkutatójaként mutatkozik: felfedi az először jelentéktelennek tűnő részleteket is azért, hogy összefűzze az elbeszélő saját személyével kapcsolatos információkat. A detektív és a történész keveredik néha benne.

Másik fő témája a német megszállás. Jóllehet, mivel csak 1945-ben született, nem ismerhette személyesen azt az időszakot, mégis szünet nélkül szülei életének körberajzolására törekszik.

Díjai 1972-ben megkapta a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját a Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Goncourt-díjat is odaítélték neki a Sötét boltok utcája (Rue des boutiques obscures) című művéért. 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat nyerte el. 1968: Roger-Nimier irodalmi díj és Fénéon-díj (La Place de l'Étoile) 1972: Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi nagydíja (Les Boulevards de ceinture) 1976: Könyvkereskedők díja (Villa Triste) 1978: Goncourt-díj (Rue des Boutiques obscures) 1984: Prince-Pierre-de-Monaco irodalmi díj 1996: Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozata 2000: Paul-Morand irodalmi nagydíj 2002: Charente megye európai irodalmi Jean Monnet-díja (La Petite Bijou) 2010: Cino Del Duca Világ Díj 2011: Francia Nemzeti Könyvtár Díj és Marguerite-Duras-díj 2012: Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért 2014: Irodalmi Nobel-díj

Művei Regények, elbeszélések 1968 : La Place de l'Étoile (Roger-Nimier-díj és Fénéon-díj) 1969 : La Ronde de nuit 1972 : Les Boulevards de ceinture (Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi nagydíja) 1974 : Lacombe Lucien (Louis Malle-lal közösen) 1975 : Villa triste (Könyvkereskedők díja) 1977 : Livret de famille 1978 : Rue des boutiques obscures (Goncourt-díj) 1981 : Une Jeunesse 1981: Memory Lane (Pierre Le-Tan rajzaival) 1982 : De si braves garçons 1983: Poupée blonde (Pierre Le-Tan rajzaival) 1985 : Quartier Perdu 1986 : Dimanches d'août 1988 : Remise de Peine 1989 : Vestiaire de l'enfance 1990: Voyage de noces 1991 : Fleurs de Ruine 1992: Un cirque passe 1993 : Chien de printemps 1996 : Du plus loin de l'oubli 1997 : Dora Bruder 1999 : Des inconnues 2001 : La Petite Bijou (Jean-Monnet díj) 2003 : Accident nocturne 2005 : Un pedigree 2006: Dans le café de la jeunesse perdue 2010: L'Horizon 2012: L'Herbe des nuits 2014: Pour que tu ne te perdes pas dans le quartier Gyermek- és ifjúsági művek 1986: Une aventure de Choura (Dominique Zehrfuss illusztrációival) 1987: Une fiancée pour Choura (Dominique Zehrfuss illusztrációival) 1988: Catherine Certitude (Sempé rajzaival) Színházi darab 1974: La Polka Esszék 1990: Paris Tendresse 1996: Elle s'appelait Françoise 2002: Éphéméride Előszók Dalok Filmek Albumok

Magyarul megjelent művei Sötét boltok utcája; ford. Déva Mária; Magvető, Bp., 1980 (Világkönyvtár) Augusztusi vasárnapok; ford. V. Pánczél Éva; Elek és Társa, Bp., 1996 Dora Bruder; ford., utószó Röhrig Eszter; Vince Kiadó, Bp., 2006 Augusztusi vasárnapok; ford. V. Pánczél Éva; jav. kiad.; Tarandus, Győr, 2014 A Kis Bizsu; ford., utószó Röhrig Eszter; Tarandus, Győr, 2014 Éjfű; ford. Röhrig Eszter; Tarandus, Győr, 2014 Catherine Certitude; ford. Pacskovszky Zsolt, versford. Lackfi János; Móra, Bp., 2015 Nászút; ford. Gulyás Adrienn; Tarandus, Győr, 2015 Hogy el ne tévedj; ford. Takács M. József; Tarandus, Győr, 2015 Felejtett álom; ford. Gulyás Adrienn; Tarandus, Győr, 2017 Alvó emlékek; ford. Gulyás Adrienn; Tarandus, Győr, 2019

Jegyzetek

További információk Életrajzi adatok és bibliográfia franciául. Életrajz franciául.

Kapcsolódó szócikkek Francia irodalom

Kategória:Francia írók Kategória:Zsidó származású franciák Kategória:Goncourt-díjasok Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai