katonai követ volt, aki a Keleti Han-dinasztia idején, i. sz. 97-ben azt a feladatot kapta 班超 (32-102) tábornoktól, hogy jusson el a Római Birodalomba. Habár magát a Római Birodalmat valószínűleg nem érte el, a történelmi források szerint ő tekinthető a legtávolabbi nyugati területekre eljutott ókori kínai utazónak.

Útja Életéről kevés hitelt érdemlő feljegyzés maradt fenn, úti beszámolójának részletei a Kései Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a ban olvashatók.

abban a által vezetett 70 000 fős seregben szolgált, amely egészen Parthia nyugati határáig jutott el. Habár magát a Római Birodalmat valószínűleg nem érte el, a történelmi források szerint mégis ő tekinthető a legtávolabbi nyugati területekre eljutott ókori kínai utazónak.

A így ír:

A egy másik helyen (88. fejezet) is említést tesz az eseményről:

beszámolója a Római Birodalomról () nagyrészt másodkézből származó információkon alapulhatott. A birodalmat a tengertől nyugatra helyezi el:

Nerva császár örökbefogadáson alapuló monarchiáját, a rómaiak testi tulajdonságait és termékeit is leírja:

Végül a Római Birodalmat helyesen úgy határozza meg, hogy az a selyemút nyugati végállomása és fő csomópontja:

Megjegyzések

Források

Irodalom John E. Hill. The Peoples of the West from the Weilüe 魏略 by Yu Huan 魚豢: A Third Century Chinese Account Composed between 239 and 265 CE. Draft annotated English translation. John E. Hill. Through the Jade Gate to Rome: A Study of the Silk Routes during the Later Han Dynasty, 1st to 2nd Centuries CE. BookSurge, Charleston, South Carolina. . Yu Taishan. "A History of the Relationships between the Western and Eastern Han, Wei, Jin, Northern and Southern Dynasties and the Western Regions". Sino-Platonic Papers No. 131 March, 2004. Dept. of East Asian Languages and Civilizations, University of Pennsylvania.

Kategória:Ókori kínai utazók, felfedezők