A <cite>Bicinia Hungarica Kodály Zoltán 1937–1942 között készült gyűjteménye, szerzője szándéka szerint bevezetőül szolgál a kétszólamú éneklésbe. (A bicínium kétszólamú éneket jelent.) Kodály műve 180 dalt tartalmaz négy füzetben.

Története Az első füzet 1937-ben (Kodály Emma feljegyzése szerint 1938. január 5-én) jelent meg, még füzet-számozás és ë-jelölés nélkül. 1941-ben az első füzet második kiadása jelent meg, továbbá a második és a harmadik füzet (Kodály Emma feljegyzése szerint december 24-én), majd 1942-ben a negyedik füzet. 1944 húsvétján az első füzet harmadik kiadására is szükség volt.

Az 1950-es években a kiadások még az összes művet tartalmazták, de az előszavakat már nem. 1958-ban a kiadás jogát a Magyar Kórustól átvette a Zeneműkiadó. Az ez utáni kiadásokból kimaradt az I/1, I/60, II/62 és IV/121, emiatt a darabok számozása is megváltozott. Kimaradt a II/92 első versszaka, megjegyzés került a III/103 és III/105-höz, és kimaradtak az utószavak.

A négy füzet revideálását Wilheim András végezte el, és 1998-ban jelent meg. A fenti hiányok helyreállításán túl néhány apróbb hibát is javított a korábbi kiadások, a különféle nyomdai levonatok és a Boosey & Hawkes kiadásában megjelent két angol nyelvű kiadás segítségével.

Az első három füzet alábbi listája a revideált kiadásból való. Az első füzet szöveg nélküli darabjait a lista nem tartalmazza. A negyedik füzet listája csak az első néhány darabot sorolja fel.

Első füzet 1. Karácsonyi ének 2. Ez a lábom, ez, ez, ez 3. Zöld erdőben fütyül a rigó 9. Házam előtt egy almafa 11. Hej! Dunáról fúj a szél 13. Volt nekem egy kecském, tudod-e? 15. Lisztet pénzért vettem 17. Körtefa, körtefa, gyöngyösi körtefaA dal nem azonos a Körtéfa, körtéfa szócikkbelivel. 19. Jaj, Istenem, a világ 20. Kiszáradt a diófa 21. Virágzik a kökényfa 23. Vásárhely piacon legényt árul egy asszony 24. A zsérei temetőben 28. Hipp, hopp! virradóra fölkapunk a pejcsikóra (Ej, haj, száll az ének) 30. Egy, kettő, három, nincsen nekem párom 33. Esik eső, ázik a heveder 34. Nézd a búzakalászt (Verseghy Ferenc: Az igazi bölcs) 35. Felsőszeli magas torony, elakadt a nagy ostorom 36. Garibaldi csárdás kis kalapja 37. Nem hitted, hogy katona leszek én 38. Hej, Vargáné káposztát főz 39. Édesanyám kiállott a kapuba 40. De meguntam Ferenc Józsit szolgálni 41. Hej, két tyúkom tavalyi, három harmadévi (a Megismerni a kanászt dallama) 42., 42. a) Fehér liliomszál, sej, ugorj a Dunába (az a) kvarttal feljebb van, egyébként ugyanaz) 43. Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele 45. Csütörtökön hajnalba megugatott engemet a kutya 46. Két esztendeje vagy három, hogy a számadómat várom (A Vidrócki híres nyája) 48. Jó, nem kell, ha az emberiség, s nem a nemzeted adja (Kazinczy Ferenc: Misoxenia (Idegen-gyűlölet)) 50. Hó, te, Gyurka, hó te hó! 52. Elvesztettem zsebkendőmet 54. A taksonyi legények, ludat loptak szegények 56. Nézd a bakát, mikor az masírozik! 57. Búélesztő szellő, siralmas esztendő 58. Egy, érik a meggy, kettő, feneketlen teknő (Kiolvasó) 59. Ha úgy nézed szépségedet, leány, mint fő javadat (Kisfaludy Sándor: Himfy) 60. Boldog Isten, miatyánk a mennyekben (P. Szedő Dénes dallamra írt szövege)

Második füzet 61. Mostan kedvem kerekedik (Így kezdődik a Kalevala) 62. Rózsa, rózsa, piros rózsa, mért nem jársz a templomba? 63. Fáj a kutyámnak a lába 63a. az előbbi három szólam, a felső kisterccel feljebb 64. Kis kertemben van egy öreg eperfa 65. Azt hallottam én a héten 66. Hess, páva, hess, páva 67. Túl a vízen egy kosár 68. Hej! önkéntesen iratkoztam huszárnak 69. Szőlőhegyen almafák közt fújdogál az őszi szél 70. Nem messze van Zsombolyától Tömösvár 71. Ha felülök Kolozsvárt a gőzösbe 72. Röpülj, páva, röpülj 73. Sej, huszárgyerek szereti a táncot 74. Szállunk keringve a nyári légben (Weöres Sándor: Rigók dala) 75. Félre tőlem búbánat 76. A körtefa fehéret virágzik 77. Mért jöttetek vidékiek? 78. Kis kece lányom 79. Hej! tulipán, tulipán 80. Csillagoknak teremtője, vigyázz minden emberekre 81. Annyi nekem az irigyem 82. Elmegyek, elmegyek, vissza se tekintek 83. Nincsen apám, nincsen anyám (a dallama azonos a Fúj, süvölt a Mátra szele-vel, de jön utána szöveg nélkül egy cseremisz népdal) 84. A bárnai kertek alatt folyik a szerelempatak 85. Leégett a galambháznak teteje 86. Réten, réten, sej, a kassai réten 87. A maróti zabokba' mácsonya nőtt azokba' 88. Pozsonyi kaszárnya be van kerítve 89. Fehérvári réztoronyba szépen harangoznak 90. Mikor én a kuferomat pakoltam 91. Mikor engem a főorvos vizitál 92. Már én többet nem írhatok levelet 93. Kis pejlovam megérdemli a zabot 94. Cintányéron jó a cukros pogácsa 95. Sej, haj, magos a kaszárnya teteje 96. Magyar zászló szépen lobog 97. Árva vagyok, árva, az Isten is látja 98. Hej, a szegény hagymalé, hagymalé (A szegedi halastó variánsa) 99. Sej, haj, szülőföldem hegyes, völgyes szép vidék 100. Sej! verd meg, Isten, ki a gőzöst csinálta

Harmadik füzet 101. Kis kacsa fürdikA dallam nem azonos az ismert gyerekdallal. 101a: három szólamban 102. Ha meghalok szellő légyen belőlem (Lévay József) 103. Oroszország határszélén akácfa virágzik 104. Jaj de szépen harangoznak hajnalba 105. Az éjszaka de szomorút álmodtam 106. A mi cicánk férjhez akar menni 107. Arany, ezüstért, cifra ruháért leányt el ne végy koszorújáért 108. Magas a kaszárnya, sűrű ablak rajta 109. Édes jó barátim ím minket (Köszöntő vers) 110. Édesanyám, ha megunt kend tartani 111. Kihajtom a ludam a rétre (második versszak: Érik a ropogós cseresznye) 112. Egy kicsi madárka hezzám kezde járni (a szöveg az Egy gyönge kismadár változata, de a dallam más) 113. Óh, mely félelemmel és rettegéssel lessz a nagy itélet! (Cantus Cath. 1651) 114. Krisztus feltámada, Mi bűnünket elmosá (Cantus Cath. 1651) 115. Az Izrael ezt nyilván mondhatja (A 124. genfi zsoltár, 1551) 116. Bocsásd meg, Úristen ifjúságomnak vétkét (Balassi Bálint verse, XVI. századi dallammal) (Szent vagy, Uram! 119. ének [Leborulva áldlak] variánsa) 117. Nosza, ti istenfélő hívek (A 33. genfi zsoltár, 1547) 118. Mikor a fogságból Isten (A 126. genfi zsoltár, 1551) 119. Siralmas énnéköm tetőled megválnom (Bornemisza Péter: Cantio optima, 1565 tájt) 120. Ha megsokasodik a bűn (M. Tótfalusi Kis Miklós: Siralmas panasz, 1697)

Negyedik füzet 122. Komoly, öreg Vejnemöjnen éldegéle ideiglen (Kalevala 3. ének) 123. Csevegni jöttünk, gazdurunk! 124. Van nekünk szép öcsénk, vagyonunk, fegyverünk (… leánykérők) 125. Miért vagyok anyám gyereke (… bárcsak madár lehetnék) 126. Fut a nyúl (… nyúl és kutya) 127. Szánkó fordul a kapu elé (… hazafelé) 128. Begyes cinkénk, az is itt marad (… búcsúzó) 129. Házunk előtt áll apám, vaskos szép tölgyfa (… visszanéző) 130. Hosszú éjszaka, mi rövidíti meg? (… hosszú éjszaka) 131. Csillog a nap rezgő nyírfa levelen (… nem mehetünk haza) 132. Ime én, az anyám haszontalan gyereke (… a haszontalan) 133. Az apám padlója (… Rontó Pálék) 134. Apácska mért vagy szomorú, hogy jöttem? (… tékozló fiú) 135. Eggyik se szól, másik se szól (… furcsa falu) 136. Míg a kendő rojtja, addig él a lány (… mit érünk?) 137. Réten épít a madár tanyát (… a szegény sorsa) …

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Kodály művei Kategória:Magyar zeneművek