Balog István (néhol Balogh, Lőcs (ma Horvátországban Luč), 1790. december 8.Lőcsi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1790. év. – Pest, 1873. június 21.)Pest-józsefvárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve 819/1873. színész, színigazgató, drámaíró és fordító.

Élete Apja Balog László, anyja Terézia. Pécsett járt iskolába, s itt volt alkalma a német színtársaság előadásait meghallgatni a Duna-parti Rondellában és a színészetet megkedvelni. 1808 táján jött Pestre, ahol magyar szinészeket talált és azok előadásait látogatta. Eljátszotta a Hóra című színmű Zabolási közhuszár szerepét, melybe bele is sült. 1809-ben a Napóleon elleni nemesi felkeléshez csatlakozott és ennek megszűntével beállt magyar színésznek 1810-ben. 1811-ben Kultsár Istvánhoz szerződött, ahol a Bohó Misiben lépett föl. Már 1811-ben rendezte az első csapatot Pestről Komáromba és Győrbe. Innen visszatérve Pesten maradt 1815-ig. 1815-ben a debreceni »Köztársaság« nevű színtársulatot átvette és leginkább faluhelyekre vitte a színészeket, mondván: »A város úgyis művelt, a városiaknak nem köll tanítás, de műveljük a falut, mert annak sohasem jut ki a szellemi élvezetből.« 1816-ban Komáromban volt társaságával, majd mint egy színésztársulat igazgatója Felső-Magyarországot látogatta meg. 1818-ban megfordult a Dunántúlon. Pécsett neki köszönhetően hangzott el az első magyar előadás. Ugyanazon évben ő nyitotta meg a székesfehérvári színházat, 1819-ben innen is távozott. Ezentúl folytonos vándorlás volt élete, melyet visszaemlékezéseiben élénken írt le. 1820 után Kolozsvárt játszott. 1828. január havában Kaposvárott nótáriussá választották meg. 1829. november 5-től már ismét járta a falvakat és kisebb mezővárosokat. Az igazgatás azonban nem jövedelmezett, tehát elszerződött színésznek előbb Horváth, majd Komlóssy társulatához. 1834-ben Budán vendégszerepelt, 1839-ben a Nemzeti Színházhoz került, ahol mint működő színészt alkalmazták, a légszeszvílágítás kezelését ő reá bízták. Miután hallása megromlott, 1854. március 18-án 453 forint 60 krajcárral nyugalomba vonult. 1857. augusztus 31-én ünnepelték 50 éves színészi jubileumát a Nemzeti Színházban, a Cserny György című saját operájában. 1858-ban újra fellépett Keszy József társulatánál. 1861 áprilisában Újpesten egy korcsmában harmadmagával játszott. 1862-től mint a Nemzeti Szinház tisztviselője a pénztárnál működött. Koporsójánál Feleky Miklós tartott búcsúbeszédet. Eltemették a Kerepesi-temetőbe, díszsírhelyre. Katona József benső barátja volt és sokan szerették úgyis, mint színészt, színműírót és mint embert.

Első neje: Tenkler Lizi, aki szépségénél fogva a vidék legünnepeltebb színésznője volt, második neje: Magda Emília. Gyermekei: Jozefa, Gusztáv, Béla (született 1830. április 7-én, később színész lett), Etelka leánya (sz. 1848) Bakonyi István neje volt.

Fontosabb szerepei Pedrillo (Eckartshausen: Arany idő) Ádám (Schenk–Weidmann: A falusi borbély) Boritzki Dani (Weisse–Simai K.: Házi orvosság) Zajtay István (Gaál J.: A peleskei nótárius)

Munkái

Több darabot irt és fordított; ezek közül eredetiek: Cserny György (1812) Tündér Ilona (1827) Lúdas Matyi (1838); (Régi Magyar Könyvtár 9. Budapest, 1898) Mátyás diák vagy a czinkotai kántor (1838) Angyal Bandi (1812) Argyrus és Tündér Ilona (1880) Mátrai banditák (1836)

Fordítások A bakőz (1833) Hajótörést szenvedők (1834) Hamis pénzverők (1835) Tréfa és valóság Miss Baba Enzersdorfi postalegény Kalapos és harisnyatakács Szerettetni vagy meghalni Festő és ikertestvére Bot, szemüveg, keztyű Anikó Lovag és szolga Ritka betegség Vadkömény árendás Zsák meglelte foltját

Színészi visszaemlékezéseit különböző időkből a Magyar Thalia (1853), Napkelet (1857-1858), Hölgyfutár (1857, 1859), Szinházi Látcső (1863) és Magyarország és a Nagyvilág (1878-1879) című lapok közölték.

Jegyzetek

Források

Színészkönyvtár Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Magyar színházművészeti lexikon Gyászjelentése

Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:1790-ben született személyek Kategória:1873-ban elhunyt személyek