Tarna () község Szlovákiában, a Kassai kerület Nagymihályi járásában.

Fekvése Nagymihálytól 8 km-re északra, A Széles-tó, a Vihorlát-hegység és a Laborc-folyó között található.

Története 1249-ben abban az oklevélben említik először, melyben Szobeszláv fia Péter és felesége Agáta három falut, Tarnát, Vinnát és Zalacskát lányainak, Katalinnak és Petronellának adományozza. Az oklevél a települést „Turnua” alakban említi. 1258-ban Petronella a nagymihályi uradalomban fekvő birtokait, így Tarnát is testvérének, Katalinnak adja. Ebben az oklevélben „Tornoa” néven szerepel.

A 14. század első felében a birtokosok beleegyezésével a német jog alapján soltész útján új falut építettek, mely szintén önálló község lett és 1408-ban már „Kys Tarna”, illetve 1418-ban „Alsotarna” néven említik. 1374-ben Tarnán fatemplom is állt, melyet valószínűleg az új betelepülők építettek a 14. század közepén. 1427-ben a bírón és a soltészon kívül az öt birtokos családnak 43 portája adózott. A 15. és 16. század fordulóján sok lakos elvándorolt. A két falu a 16. században Kis- és Nagytarna néven bukkan fel. 1567-ben 12 és fél, 1588-ban 7 portája adózott. 1599-ben Nagytarna 44, Kistarna 15 házzal rendelkezett, a falvakat kizárólag jobbágyok lakták. 1715-ben 7 jobbágy és egy zsellér, 1720-ban csak 6 jobbágy háztartása volt. Lakói részben római, részben görögkatolikusok voltak.

A 18. század végén, 1799-ben Vályi András így ír róla: „TARNA. Elegyes falu Ungvár Várm. földes ura Szirmay Uraság, lakosai többfélék, fekszik Vinnának szomszédságában, mellynek filiája; határja jó, vagyonnyai jelesek.”

1828-ban 49 házában 466 lakos élt.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Tarna, orosz falu, Ungh vmegyében, ut. p. Nagymihályhoz északra 1 1/2 órányira: 87 romai, 334 görög kath., 20 evang., 33 zsidó lak., görög kath. paroch. templommal, szőlőheggygyel, erdővel. F. u. gr. Sztáray Vincze özvegye és örökösei.”

A 19. század végén sok lakója vándorolt ki a tengerentúlra. A falu utolsó birtokosai az Ehrenheim és Sztáray családok voltak. 1920-ig Ung vármegye Szobránci járásához tartozott.

Népessége

1910-ben 676, túlnyomórészt ruszin anyanyelvű lakosa volt.

2001-ben 516 lakosából 493 szlovák volt.

2011-ben 568 lakosából 549 szlovák volt.

Nevezetességei

Görögkatolikus temploma 1713-ban épült barokk stílusban, 1870-ben megújították. Az Ehrenheim család kastélya 18. századi barokk-klasszicista stílusú, 1953 után átépítették. Felette keletre magasodik a vinnai vár romja.

Neves személyek Itt született 1889-ben Ortutay Jenő görögkatolikus kanonok, szentszéki tanácsos, magyar országgyűlési képviselő. Itt született 1893. május 25-én Viliam Gano szlovák gyógypedagógus.

További információk E-obce.sk Községinfó Tarna Szlovákia térképén

Jegyzetek

Tarna Kategória:Ung vármegye települései