Az auschwitzi koncentrációs tábor (németül: Konzentrationslager Auschwitz; más néven KL Auschwitz vagy KZ Auschwitz) több mint 40 koncentrációs és megsemmisítőtáborból álló komplexum, amelyet a náci Németország működtetett a megszállt Lengyelországban. A komplexum Auschwitz I-ből, az oświęcimi főtáborból (Stammlager); Auschwitz II-Birkenau, a megsemmisítőtáborból; Auschwitz III-Monowitz, az IG Farben vegyipari munkatáborából; és több tucat altáborból állt. A táborok a nácik "végső megoldásának" fő helyszíneivé váltak.
Miután Németország 1939 szeptemberében Lengyelország megszállásával elindította a második világháborút, a Schutzstaffel (SS) hadifogolytáborrá alakította át az Auschwitz I. laktanyát. A politikai foglyok kezdetben Auschwitzba történő szállítása szinte kizárólag lengyelekből állt (a tábort kezdetben ezek számára hozták létre). Az első két évben a fogvatartottak többsége lengyel volt. A foglyokat a legapróbb okok miatt verték, kínozták és kivégezték. Az első szovjet és lengyel foglyok elgázosítására az I. Auschwitz 11-es blokkjában került sor 1941 augusztusa körül.
A következő hónapban megkezdődött az Auschwitz II építése, és 1942-től 1944 végéig marhavagonokban szállították a zsidókat a németek által megszállt Európa minden részéről a gázkamrákba. Az Auschwitzba küldött 1,3 millió ember közül 1,1 milliót meggyilkoltak, ennek csaknem a fele magyar származású volt.430,000–450,00 Az áldozatok közül 960 000 volt zsidó (ebből 865 000-et érkezéskor gázosítottak), 74 000 lengyel, 21 000 roma, 15 000 szovjet hadifogoly és 15 000 egyéb kisebbség (szlávok, homoszexuálisok). Azokat, akiket nem gázosítottak el, éhen haltak, de sokan haltak meg a kimerültségtől, betegségektől. Nem volt ritka a szabályos kivégzés sem. Másokat (ikrek, rendellenességet hordozók) orvosi kísérletek során öltek meg.
Amikor a szovjet Vörös Hadsereg 1945 januárjában, a háború vége felé közeledett Auschwitzhoz, az SS a tábor lakosságának nagy részét nyugatra küldte halálmenetben a németországi és ausztriai táborokba. A szovjet csapatok 1945. január 27-én léptek be a táborba, ezen a napon 2005 óta a holokauszt nemzetközi emléknapjaként emlékeznek meg. A háború utáni évtizedekben olyan túlélők, mint Primo Levi, Viktor Frankl és Elie Wiesel emlékiratokat írtak élményeikről, és a tábor a holokauszt meghatározó szimbólumává vált. 1947-ben Lengyelország megalapította az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumot az I. és II. koncentrációs tábor helyén, majd 1979-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. 1994-ig 22 millió látogató – évente – haladt át a vaskapun, amely felett a cinikus Arbeit macht frei jelszó olvasható.
Története Nevét a közeli Oświęcim német nevéről kapta, ami Krakkótól kb. 60 kilométerre nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. A várost a lengyelországi hadjárat végén, 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. A kivégzett zsidók 1/6-a ebben a táborban vesztette életét. Továbbá érkezett még megközelítőleg lengyel, cigány, szovjet fogoly, 400 Jehova tanúja, és több tízezer eltérő nemzetiségű ember, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során.
A táborok: Auschwitz I., az eredeti koncentrációs tábor, amely az adminisztratív központ szerepét töltötte be az egész komplexum számára, és megközelítőleg ember, főleg lengyel és szovjet hadifoglyok halálának színhelye volt. Auschwitz II. (Birkenau), megsemmisítő tábor, eredetileg hadifogoly elszállásolására és dolgoztatására épült, később ez -re emelkedett. Itt épült a tábor első gázkamrája, amit a meszeletlen téglák miatt „vörös háznak” hívtak, később egy nagyobb, lemeszelt „fehér háznak” nevezett kamrát is építettek. Az első 500–700 míg a második 800–1000 ember közös kivégzését tette lehetővé. Auschwitz III. (Monowitzi koncentrációs tábor), az IG Farben konszern Buna-Werke gyára számára munkatáborként szolgált. Roma tábor, 1942. december 10-én Himmler parancsot adott a szinti és roma emberek gyűjtésére is. Őket a birkenaui táborhoz csatolt, elkülönített „cigány családi táborba” helyezték, főleg építőmunkát végeztettek velük. Körülbelül -en érkeztek ebbe a táborba, ahol nagy részük meghalt alultápláltság, tífusz és üszkösödés miatt.
A meggyilkolt áldozatok pontos száma nem ismert. Az Auschwitzhoz tartozó kisebb táborokkal együtt a legújabb becslések 1,1–1,6 millióra teszik.
Mint minden német koncentrációs tábort, az auschwitzi táborokat is Heinrich Himmler SS-e működtette. A tábor parancsnoka 1943 nyaráig SS-Obersturmbannführer Rudolf Höß (gyakran „Hoess”-nek írják), később Arthur Liebehenschel és Richard Baer volt. Höß részletes leírást adott a tábor működéséről a háború utáni kihallgatása alkalmával, és önéletrajzában is. 1947-ben akasztották fel az Auschwitz I. krematóriuma előtt. A nők parancsnoka Johanna Langefeld, Maria Mandel és Elisabeth Volkenrath volt.
Mintegy 700 fogoly kísérelt meg szökést az auschwitzi táborokból fennállása alatt, ebből körülbelül 300 járt sikerrel (kb. 40% arányban). A szokásos büntetés a szökési kísérletért az éhhalál volt.
Auschwitz I. bélyegkép|jobbra|250px|SS-felügyelőnő bélyegkép|jobbra|250px|A tábor bejárata a hírhedt „Arbeit macht frei” felirattal Auschwitz I. az egész komplexum adminisztratív központjaként funkcionált. 1940. május 20-án alapították egy régi, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült kaszárnya épületeit felhasználva. Ugyanezen év június 14-én érkeztek meg a tábor első lakói: 728 lengyel politikai fogoly Tarnówból. A tábort először lengyel értelmiségiek és az ellenállási mozgalom tagjainak internálására, valamint szovjet hadifoglyok őrzésére használták. Köztörvényes német bűnözőket, „antiszociális elemeket” és 48 német homoszexuálist szintén bezártak ide. Zsidókat szintén az első transzporttól szállítottak ide (Tarnówból). A táborban 13-16 000 foglyot tartottak, 1942-re ez a szám elérte a 20 000-et.
Az auschwitzi bejárati kapu felett az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) felirat volt olvasható. Bár semmilyen munka, amit a foglyoknak végezniük kellett, nem tette őket szabaddá, a tisztek olyan reményt keltettek bennük, mintha valami eredménye volna a többletmunkának. A tábor foglyai napközben elhagyták a tábort építő- vagy mezőgazdasági munka végzése céljából, zenekari kísérettel kellett áthaladni a kapun. Ellentétben azzal, amit több filmben látni, a zsidók többsége az Auschwitz II. táborba volt bezárva, és nem haladt el a felirat alatt.
Az SS kiválasztott néhány foglyot, gyakran köztörvényes német bűnözőt, ún. kápó-t, akik a többi fogoly kivételezett felügyelői lettek. A különböző fogolycsoportokat speciális jelekkel látták el a ruhájukon, a zsidókat tartották a legrosszabbnak. Minden fogolynak dolgoznia kellett; a hadianyaggyárakon kívül a vasárnapokat takarításra és zuhanyozásra fordították, munkát nem kellett végezni. A kemény munkakövetelmények a gyenge élelmezéssel és higiéniai körülményekkel párosítva a foglyok nagy halálozási arányát eredményezték.
A 11. blokk volt a „börtön a börtönben”, ahol a számos szabály megsértőit büntették. Néhány fogolynak napokat kellett eltöltenie olyan szűk cellában, ahol még leülni sem tudott. Másokat kivégeztek: agyonlőtték, felakasztották vagy halálra éheztették őket.
1941 szeptemberében az SS mérgesgáz-kísérleteket végzett hidrogén-cianiddal a 11. blokkban: az eredmény 850 lengyel és orosz halott. Az első próba 1941. szeptember 3-án volt, ekkor 600 szovjet hadifoglyot öltek meg. Andrej Pogozsev. Escape from Auschwitz (Szökés Auschwitzból). Philadelphia: Casemate, 2007. , 98. o. A szert, amely a halálos hidrogén-cianid gázt fejlesztette, Zyklon–B márkanév alatt forgalmazták, és eredetileg rovarölőszerként tetűirtásra használták. A kísérletet sikeresnek nyilvánították, egy bunkert átalakítottak gázkamrává és krematóriummá. Ez a gázkamra 1941–1942-ig üzemelt, akkor légvédelmi óvóhellyé építették át.
Az első nő 1942. március 26-án érkezett a táborba. 1942 áprilisától 1943 májusáig Carl Clauberg nőgyógyász sterilizációs kísérleteket folytatott zsidó asszonyokon a 10. blokkban, abból a célból, hogy kifejlesszen egy, a szlávokon alkalmazandó egyinjekciós módszert. Josef Mengele ikreken kísérletezett. Azokat a foglyokat, akik a tábor kórházában nem gyógyultak meg elég gyorsan, rendszeresen fenolinjekciókkal ölték meg.
A tábor bordélya, melyet 1943 nyarán nyitottak meg Himmler parancsára, a 24. blokkban kapott helyet, és kitüntetett foglyok jutalmazására használták. (A bordély meglétét női túlélők érthető okokból nem erősítették meg.) A bordély személyzetét erre a célra kiválasztott nőkből és néhány önként jelentkező női fogolyból állították össze, többet közülük a katonák megerőszakoltak.https://mult-kor.hu/20090825_tabutemanak_szamitanak_a_koncentracios_taborok_bordelyai
Auschwitz II. (Birkenau) bélyegkép|200px|Auschwitz II. (Birkenau), a fő megsemmisítő tábor bejárata, 2002 bélyegkép|200px|Egy barakk belseje jobbra|bélyegkép|200px|Birkenau koncentrációs tábor 2001 Auschwitz II. az a tábor, amelyet sok ember egyszerűen „Auschwitz”-nak hív. Ez volt az a hely, ahol több százezer embert tartottak fogva és több mint egymillió embert megöltek, többségben zsidókat.
Az Auschwitz melletti Birkenauban (lengyel nevén Brzezinka) létesített Auschwitz II. építése 1941 októberében kezdődött, majd a női részleg létesítését 1942 augusztusában kezdték meg. Birkenaunak négy gázkamrája volt, ezeket úgy tervezték, hogy zuhanyozókra hasonlítsanak, ezen kívül négy krematóriuma volt a holttestek elégetésére. Körülbelül 40 kisebb tábort létesítettek Auschwitz körül. Ezek kényszermunkatáborok voltak, melyeket együttesen Auschwitz III-ként ismernek. Az első Monowitzban épült fel, ahol szülővárosaikból erőszakkal evakuált lengyeleket őriztek.
A foglyokat az egész németek megszállta Európából vasúton szállították, naponta érkeztek szerelvények Auschwitzba. A táborba érkezőket három csoportra osztották. Egy csoport néhány órán belül a gázkamrába ment; ezeket az embereket Birkenauba küldték, ahol naponta több mint embert lehetett elgázosítani. Birkenauban erre a célra a Zyklon–B nevű rovarirtó készítményt használták, amely mérgező hidrogén-cianid-gázt tartalmazó granulátum volt. A foglyok másik részét rabszolgamunkára használták gyárakban, például a Kruppban és az I. G. Farbenben. Az auschwitzi komplexumban dolgozó foglyot jegyeztek fel 1940 és 1945 között, ebből halt meg kivégzés, verés, éhezés és betegségek következtében. Néhány fogoly Oskar Schindler német gyáros segítségével túlélte a megpróbáltatásokat, aki mintegy 1000 lengyel zsidót mentett meg azzal, hogy kivitte őket Auschwitzból, hogy a gyáraiban dolgoztassa őket, először egy Krakkó melletti gyárába, majd egy másikba Brněnecben, ami a mai Csehországban található. A harmadik csoport, főleg ikrek, törpék orvosi kísérletek címén a Josef Mengele-féle orvosok kezei közé kerültek, akiket másképpen „halál angyalainak” is hívtak.
A táborok személyzetét részben foglyok adták, néhányukat kápónak és sonderkommandónak (krematóriumi munkások) választottak ki. Ezeknek a csoportoknak a tagjait rendszerint megölték és újabbakra cserélték. A kápókat és sonderkommandókat az SS tagjai felügyelték, összesen 6000 SS-tag "dolgozott" Auschwitzban.
1943-tól ellenállási szervezetek alakultak a táborban. Ezek a szervezetek néhány fogolynak segítettek a szökésben; a szökevények hírt vittek a megsemmisítésről, arról, hogy a Magyarországról deportált zsidók százezreit megölték 1944. május és július között. 1944 októberében egy sonderkommandós csoport lerombolta Birkenauban az egyik gázkamrát. Őket és bűntársaikat, egy csoport nőt a Monowitz munkatáborból szintén a halálba küldték.