Az Adele Live 2016 Adele angol énekesnő harmadik koncertsorozata, mellyel a 25 című albumát népszerűsítette. A turné 2016. február 29-én indult az Észak-Írországi Belfastból, amit további Nyugat-Európai és Észak-Amerikai koncertek követnek egészen 2016. november 15-ig, amikor Adele Mexikóban lépett színpadra utoljára a turné 2016-os szakaszában. 2017-ben az énekesnő ellátogatott Ausztráliába és Új-Zélandra is, ahol nagy befogadóképességű stadionokban lépett fel. A turné lezárása alkalmából kettő újabb koncertet hirdettek meg Londonban a Wembley Stadionba, így a turné összesen 120 állomásból állt.
Előzmények bélyegkép|Adele 2016 márciusában a Genting Arénában Adele 2015. november 26-án, nem sokkal a népszerűsített albumának megjelenése után jelentette be a turné Nyugat-Európai szakaszának állomásait. A jegyek december 4-én váltak elérhetővé és még aznap számos aréna megerősítette a teltházat, így további koncerteket kellett meghirdetni.
A jegyek az értékesítés megindulása után, percek alatt elfogytak. A glasgow-i SSE Hydro aréna megerősítette, hogy a rendelkezésre álló jegyek 100 százaléka elkelt két perc alatt. Egy átlagos, körülbelül 15 ezer férőhelyes arénában tartott koncertekre mintegy 50 ezer ember próbált jegyet vásárolni az Egyesült Királyságban.
2015. december 14-én Adele bejelentette a turné Észak-Amerikai szakaszát is. Az énekesnő 2016 második felében hat-hat koncertet fog adni a Los Angeles-i Staples Centerben és a New York-i Madison Square Gardenben.
Fogadtatás A nyitóeste A turné rendkívül pozitív fogadtatásban részesült. A The Daily Telegraph a belfasti koncertet a maximális öt csillagra értékelte. A lap egyik újságírója, Bernadette McNulty a viszonylag drága koncertjegyek ellenére is azt írta, hogy Adele minden pénzt megér. McNulty szerint az énekesnőnek kétségkívül akkora rajongótábora van, hogy végtelen arénákat is megtölthetne. Adele belépője igencsak színházira sikeredettː az aréna közepén a színpad alól emelkedett fel, miközben a főszínpadon egy óriási kivetítőn az énekesnő gigantikus szemei láthatók.
Amanda Ferguson a Belfast Telegraph-tól azt írta, hogy Adele humoros, karizmatikus és rendkívül tehetséges.
London A turné hat londoni koncertje a The O2 Arénában nagy sikereket aratott. Ashley Percival a The Huffington Post-tól a koncertek egyikét öt csillagra értékelte. Szerinte értékelendő dolog az, hogy valaki a jól begyakorolt tánckoreográfiák és egyéb vizuális effektek nélkül is képes fenntartani több tízezer ember figyelmét.
Dallista bélyegkép|Adele a Set Fire to the Rain közben A következő dallista a 2016. február 29-én adott koncert dalait tartalmazza.
"Hello" "Hometown Glory" "One and Only" "Rumour Has It" "Water Under the Bridge" "I Miss You" "Skyfall" "Million Years Ago" "Don't You Remember" "Send My Love (To Your New Lover)" "Make You Feel My Love" "Sweetest Devotion" "Chasing Pavements" "Someone like You" "Set Fire to the Rain" "All I Ask" "When We Were Young" "Rolling in the Deep"
Egyéb információk Az első verónai koncert során Adele előadta a "Love in the Dark" című dalát.http://www.setlist.fm/setlist/adele/2016/arena-di-verona-verona-italy-73fefe81.html
A turné állomásai
Dátum Város Ország Helyszín Eladott jegyek Bevétel Szakasz 1 — EurópaBox score:
2016. február 29.BelfastÉszak-ÍrországSSE Arena21,593 / 21,593$2,326,160 2016. március 1. 2016. március 4.DublinÍrország3Arena25,290 / 25,290$2,617,060 2016. március 5. 2016. március 7.ManchesterAngliaManchester Arena 63,209 / 63,209 $7,243,160 2016. március 8. 2016. március 10. 2016. március 11. 2016. március 15.LondonO2 Aréna 126,043 / 126,043 $14,759,300 2016. március 16. 2016. március 18. 2016. március 19. 2016. március 21. 2016. március 22. 2016. március 25.GlasgowSkóciaThe SSE Hydro 22,292 / 22,292 $2,410,390 2016. március 26. 2016. március 29.BirminghamAngliaGenting Arena 52,562 / 52,562 $6,426,580 2016. március 30. 2016. április 1. 2016. április 2. 2016. április 4.LondonO2 Aréna A március 15-22. közötti londoni koncerteknél összegezve A március 15-22. közötti londoni koncerteknél összegezve 2016. április 5. 2016. április 29.StockholmSvédországTele2 Arena30,772 / 30,772$2,406,130 2016. május 1.OsloNorvégiaTelenor Arena21,005 / 21,005$1,785,430 2016. május 3.KoppenhágaDániaForum Copenhagen9,907 / 9,907$1,146,490 2016. május 4.HerningJyske Bank Boxen12,123 / 12,123$1,430,260 2016. május 7.BerlinNémetországMercedes-Benz Arena23,798 / 23,798$2,319,340 2016. május 8. 2016. május 10.HamburgBarclaycard Arena23,267 / 23,267$2,343,370 2016. május 11. 2016. május 14.KölnLanxess Arena29,119 / 29,119$2,734,650 2016. május 15. 2016. május 17. Zürich Svájc Hallenstadion26,480 / 26,480$2,730,090 2016. május 18.2016. május 21.LisszabonPortugáliaMEO Arena36,081 / 36,081$2,692,990 2016. május 22. 2016. május 24.BarcelonaSpanyolországPalau Sant Jordi31,075 / 31,075$2,858,760 2016. május 25. 2016. május 28.VeronaOlaszországVeronai Aréna25,512 / 25,512$2,008,990 2016. május 29. 2016. június 1.AmszterdamHollandiaZiggo Dome51,777 / 51,777$4,810,120 2016. június 3. 2016. június 4. 2016. június 6. 2016. június 9.PárizsFranciaországAccorHotels Arena26,113 / 26,113$2,798,970 2016. június 10. 2016. június 12. AntwerpenBelgiumSportpaleis52,130 / 52,130$5,713,100 2016. június 13. 2016. június 15. 2016. június 25. PiltonAngliaGlastonbury Festivalrowspan="1" rowspan="1" Szakasz 2 — Észak-Amerika 2016. július 5.Saint PaulEgyesült ÁllamokXcel Energy Center30,685 / 30,685$3,376,2472016. július 6. 2016. július 10.ChicagoUnited Center45,635 / 45,635$5,074,2082016. július 11. 2016. július 132016. július 16.DenverPepsi Center27,313 / 27,313$2,999,3342016. július 17.2016. július 20.VancouverKanadaRogers Arena28,959 / 28,959$3,238,2092016. július 21.2016. július 25.SeattleEgyesült ÁllamokKeyArena25,003 / 25,003$2,890,8172016. július 26.2016. július 30San JoseSAP Center28,002 / 28,002$3,224,5832016. július 31. 2016. augusztus 2.OaklandOracle Arena14,577 / 14,577$1,722,6722016. augusztus 5.Los AngelesStaples Center118,149 / 118,149$13,821,7412016. augusztus 6.2016. augusztus 9.2016. augusztus 10.2016. augusztus 12.2016. augusztus 13.2016. augusztus 16.PhoenixTalking Stick Resort Arena14,166 / 14,166$1,573,4592016. augusztus 17.Elmaradt egészségügyi okok miatt2016. augusztus 20.Los AngelesStaples CenterAz augusztus 5-13. közötti los angelesi koncerteknél összegezveAz augusztus 5-13. közötti los angelesi koncerteknél összegezve2016. augusztus 21. 2016. szeptember 6.Auburn HillsThe Palace of Auburn Hills28,812 / 28,812$3,007,1992016. szeptember 7.2016. szeptember 9.PhiladelphiaWells Fargo Center31,251 / 31,251$3,698,1332016. szeptember 10.2016. szeptember 14.BostonTD Garden27,183 / 27,183$3,022,9752016. szeptember 15.2016. szeptember 19.New YorkMadison Square Garden86,652 / 86,652$9,829,5972016. szeptember 20.2016. szeptember 22.2016. szeptember 23.2016. szeptember 25.2016. szeptember 26.2016. szeptember 30.MontrealKanadaBell Centre32,155 / 32,155$3,370,793 2016. október 1.2016. október 3.TorontoAir Canada Centre62,653 / 62,653$6,749,131 2016. október 4.2016. október 6.2016. október 7.2016. október 10.Washington, D.C.Egyesült ÁllamokVerizon Center29,043 / 29,043$3,279,7062016. október 11.2016. október 15.NashvilleBridgestone Arena26,434 / 26,434$2,828,9542016. október 16.2016. október 25.MiamiAmerican Airlines Arena27,906 / 27,906$3,199,011 2016. október 26.2016. október 28.AtlantaPhilips Arena26,507 / 26,507$2,924,777 2016. október 29. 2016. november 1.DallasAmerican Airlines Center27,823 / 27,823$3,143,9582016. november 2.2016. november 4.AustinFrank Erwin Center25,267 / 25,267$2,725,2922016. november 5.2016. november 8.HoustonToyota Center25,577 / 25,577$3,032,2462016. november 9.2016. november 14.MexikóvárosMexikóPalacio de los Deportes34,585 / 34,585$3,259,0642016. november 15.2016. november 21.PhoenixEgyesült ÁllamokTalking Stick Resort Arena14,154 / 14,154$1,445,379 Szakasz 3 — Óceánia2017. február 28.PerthAusztráliaDomain Stadium 65,000 / 65,000 $91,336,1802017. március 4.BrisbaneThe Gabba 120,000 / 120,0002017. március 5.2017. március 10.SydneyANZ Stadium 194,834 / 194,8342017. március 11.2017. március 13.AdelaideAdelaide Oval 70,000 / 70,0002017. március 18.MelbourneEtihad Stadium 152,300 / 152,3002017. március 19.2017. március 23.AucklandÚj-ZélandMount Smart Stadium 130,000 / 130,0002017. március 25.2017. március 26. Szakasz 4 — Egyesült Királyság2017. június 28.LondonAngliaWembley Stadion 195,000 $20,572,5002017. június 29. Összesen2,480,137 / 2,480,137(100%)$278,442,753
Törölt állomások Dátum Város Ország Helyszín Oka 2017. július 1.LondonAngliaWembley StadionEgészségügyi probléma2017. július 2.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Turnék 2016-ban