Emil Racoviță (Jászvásár, 1868. november 15. – Kolozsvár, 1947. november 19.) román barlangkutató és biológus, a barlangi élettan, a bioszpeleológia megalapítója.
Pályafutásának kezdete Tanulmányait Jászvásáron végezte, majd az apja kívánságára a párizsi egyetemen jogot tanult. Utána viszont a Sorbonne természettudományi karán végzett 1891-ben, és itt is doktorált 1896-ban.
Biológusként 1897–1899 között részt vett a belga antarktiszi expedícióban, ahonnan 1600 darabból álló biológiai és zoológiai gyűjteménnyel tért vissza. Az expedíciót követően tanulmányt tett közzé a cetekről. 1900-ban a franciaországi Banyuls-sur-Mer oceanológiai laboratóriumában lett igazgatóhelyettes.
Barlangkutató tevékenysége bélyegkép|250px|Mellszobra Kolozsvárott A Mallorcai Cueva del Drach barlangban felfedezett új rákfajok hatására felhagyott az óceánkutatással és a földalatti ökoszisztémák vizsgálatának szentelte magát.
1907-ben jelent meg a „Essai sur les problèmes biospéologiques” című műve, a világon az első bioszpeleológiai munka. Ezt követően „Biospeologica” néven nemzetközi programot indított a barlangok faunájának vizsgálatára. 1920. április 26-án megalapította Kolozsvárott a világ első Barlangtani Intézetét.
1940 augusztusában, amikor a bécsi döntést következményeképpen Kolozsvár Magyarország része lett, Emil Racoviță az intézettel együtt Temesvárra költözött. A II. világháború után visszaköltözött Kolozsvárra, hogy újjászervezze az intézetet, de a munka befejezése előtt 79 éves korában meghalt.
Ismeretlen alkotó által készített bronz portréplakettes sírja a házsongárdi temetőben található (I. B.), műemléki védettség alatt áll: CJ-IV-m-B-07839.010.]
Tisztségei A kolozsvári egyetem rektora (1929–1930) A Román Akadémia elnöke (1926–1929) A Barlangtani Intézet igazgatója (1920–1947)
Művei Essai sur les problemes biospeologiques (Esszé a bioszpeleológia problémáiról; 1907) Speologia (Szpeleológia; 1927) Evoluția și problemele ei (Az evolúció és problémái; 1929)
Emlékezete Róla nevezték el az Emil Racoviță Főgimnáziumot. Nevét viseli az Antarktiszon lévő román kutatóállomás – Law–Racoviță kutatóállomás – és az Emil Racoviță Múzeum. Kolozsvárott mellszobrot állítottak emlékére (lásd fénykép). 150px|bélyegkép|Sírja a Házsongárdi temetőben Jegyzetek
Források
Kordos László: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 1984. 77. old. Traian Orghidan: Emil Racoviță a bioszpeológia megalapítója. Karszt és Barlang, 1968. I–II. félév. 5–6. old.
Kategória:Román biológusok Kategória:Román egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:Barlangkutatók Kategória:Kolozsváriak Kategória:1868-ban született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Jászvásáriak Kategória:A Francia Természettudományi Akadémia tagjai Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek Kategória:Temesváriak Kategória:Rektorok