bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben
Szemere Samu, születési nevén Stern SamuAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 35168/1900. Forrás: MNL-OL 30806. mikrofilm 151. kép 2. karton Névváltoztatási kimutatások 1900. év 39. oldal 43. sor (Szénásgödör,Névváltoztatása alapján születési helye: Németújvár 1881. december 13. – Budapest, 1978. május 4.) filozófiai író, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Életpályája Stern Sándor és Roder Netti fia. Bölcsészdoktorátust a Budapesti Tudományegyetemen szerzett 1904-ben, ahol Alexander Bernát tanítványa, majd munkatársa volt. 1906-tól középiskolai tanár az Óbudai Árpád Gimnáziumban, 1910-ben a Markó utcai Főreáliskola tanára lett. 1917 és 1919 között a Magyar Filozófiai Társaság titkára. 1927-től 1942-ig az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet igazgatója volt. 1945 után az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) elnöke, majd 1950-től mint nyugdíjas az Országos Rabbiképző Intézetben filozófiatörténetet adott elő. 1963-ban az ELTE egyetemi tanári címmel tüntette ki.
Magánélete Házastársa dr. Horváth RenéA René alakot használta. (1884–1958) volt, Heizler Salamon és Salamon Róza lánya, akivel 1910. október 23-án Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot. Fia dr. Szemere Tamás (1911–1945) orvos és menye a holokauszt áldozatai lettek.
Munkássága Cikkeit, tanulmányait közölte a Budapesti Szemle, a Történeti Szemle, az Athenaeum, A Magyar Filozófiai Társaság Közleményei, a Magyar Nyelvőr, a Múlt és Jövő és a MIOK Évkönyvei, szerkesztette az IMIT Évkönyveit (Bp., 1929–48) és az Alexander-albumot (Bp., 1925), továbbá sajtó alá rendezte Alexander Bernát munkáit.
Magyarra fordította Giordano Bruno, Descartes, Dewey, Feuerbach, Hegel, Pestalozzi, Schiller, Spinoza, Vico és Windelband több művét.
1978-ban hunyt el. Tisztelői az alábbi művekben búcsúztatták: Vihar Béla: Búcsú a filozófustól (Élet és Irodalom, 1978) Szabó Árpád: Sz. S. (MIOK Évkönyv, Budapest, 1978) Gábor Éva: Sz. S. (Világosság, 1978. 7. sz.)
Művei a teljesség igénye nélkül Az aesthetikai játékelmélet (doktori értekezés, Budapest, 1904) Bain Alexander: Neveléstudomány, Ford. (Budapest, 1912) (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata) Giordano Bruno (Bp., 1917); (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata) A jelenkori filozófia főbb irányai (Budapest, 1923) Spengler filozófiája (Budapest, 1924) Alexander Bernát ifjúkori levelei Horváth Cyrillhez, bevezetővel ellátta és sajtó alá rendezte (Budapest, 1928) Dewey neveléstana (Budapest, 1933) Filozófiai tanulmányok (Budapest, 1941) Nietzsche és a zsidóság (Lőw Immánuel-emlékkönyv, Budapest, 1947) Kunst und Humanität. Eine Studie über Thomas Manns ästhetische Ansichten (Budapest–Berlin, 1966). – Irod. Vihar Béla: Beszélgetés Hegel magyar fordítójával (Magyar Nemzet, 1970. szeptember 11.) Scheiber Sándor: Sz. S. kilencvenedik születésnapjára (emlékfüzet, Budapest, 1971)
Jegyzetek
Források
Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar tankönyvírók Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek
Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai