Radványi Miklóssy Ferenc, olykor Miklósi (Csákvár, 1739. április 16. – Nagyvárad, 1811. június 22.) nagyváradi püspök 1803-tól haláláig.
Élete Miklóssy Ferenc Csákvárott született, és tanulmányai végeztével nevelő volt az Almásy-családnál, illetve egyúttal gyöngyösi káplánként működött. Később innen Ecsédre költözött, és a település plébánosa lett. Ecsédről Nagykállóra ment, és ott a plébánosság mellett az alesperességet is megkapta. 1769. október 26-ától Miskolcon plébános, amely akkoriban az egyik leggazdagabb parókia volt a tulajdonában álló tapolcai apátság és Jenke puszta miatt. Miklóssy felújíttatta és átalakíttatta a plébánia épületét, a templomot pedig kőfallal vétette körül.
Később – megtartva a miskolci javadalmat – egri papnevelő-intézeti elöljárónak ment, de csakhamar visszatért Miskolcra. 1779-től egri kanonok volt, majd nagyprépost, titopoloszi címzetes püspök, 1803. január 28-ától nagyváradi püspök. 1809-ben száz főből álló jól fölszerelt lovascsapatot állított ki a francia betörés ellen. 1811-ben hunyt el Nagyváradon. Végrendeletében – többek közt – a megyei iskolák jobb karba helyezésére 137.131 forintot, a papnevelő intézetére 136.804 forintot.
Műve Oratio, qua suam celsitudinem regiam Josephum regni Hungariae palatinum ad Vörösvár, limitaneum I. cottus Pestinesis possessionem die 19. Sept. 1795. salutavit. Pestini
Források Miklóssy Ferenc
Kategória:Váradi püspökök Kategória:1739-ben született személyek Kategória:1811-ben elhunyt személyek