Michal Hrůza (Turnov, 1971. augusztus 31. –) cseh rockzenész, gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró alapító tagja a Ready Kirken együttesnek. 260px|bélyegkép|jobbra|Michal Hrůza koncert a 7. Czech Street Party-n Brüsszelben – 2013-06-14. 260px|bélyegkép|jobbra|Michal Hrůza koncert Jičínben – 2019-06-15.

Életpályája Michal Hrůza Csehszlovákiában született 1971-ben. Zenéléssel iskolás éveiben kezdet foglalkozni és 1986-ban csatlakozott az ottani tornateremben gyakorló zenekarhoz és emellett fő szerepet vállalt az iskolai amatőr színjátszó csoportban is.

Diplomája megszerzése után megalakította a BramBory punk-rock együttest 1990-ben majd a 51. Chvíle hard-rock zenekart. 1993-ban Pardubicebe költözött, ahol három évig játszott az Anachronic együttesben.

1996-ban megalapította a Ready Kirken zenekart,(akivel öt albumot készített, amin több mint ötven dalnak és dalszövegnek a szerzője. Az Aneta Langerová előadásában a Voda živá byla album a 2005-ben és 2006-ban nagy siker volt.) Az ezt követő időszakban a zenekar szerény sikereket ért el. A folytatásban Chinaski cseh rockbandával együttműködve számos albumot rögzített. Ekkor már belső feszültségek nagy számban voltak jelen, és egy új felállású zenekarral dolgozik tovább. 2000-ben sajnos ismét belső problémák léptek fel az új zenekarban, és 2005-ben Michal Hrůza új lehetőségeket kezd keresni. Első nagy áttörésére egy televíziós dalszerző tehetségkutató valóságshow-ban került sor a Pop Idol a cseh nyitó változatában lett győztes. 2006-ban a távozásakor már látni lehet a Ready Kirken végét.

2006-ban elhagyta az együttest, és új zenekart alapított KAPELA HRŮZY néven. Már ezzel a zenekarral készítette a Bílá velryba (2007), Napořád (2009) és a Noc (2012) albumokat. Filmzenét írt a LidiceA 20. TITANIC Nemzetközi filmfesztivál közönségdíjas filmje (2011) és a Martin a Venuše (2012) című filmek számára. A szerzője számos televíziós filmdalnak (jingles-nek) (Vyprávěj, Mazalové, Mistr E – sorozatok).

Egészségi állapota A 2014 július 17-én, egy csetepaté folyamán az ostravai Stodolní Street-nél súlyos fejsérülést szenvedett. A sérülés következményeként kíséri-bevérzés keletkezett az agyában, ami után elvesztette az eszméletét. Az ostravai városi kórházba került és a sérülés napjától július 30.-ig volt mesterséges altatásban. Ostravában néhány diákot őrizetbe vettek súlyos testi sértés gyanújával, amelyik tett 5-12 év közötti börtön büntetéssel fenyeget. A fiatalokat, akiknek a verekedését az énekes meg akarta akadályozni, zsarolással és a huliganizmussal vádolták, és később őrizetbe vették.

Diszkográfia Ready Kirken (1996) Vlny (2001) Čekal jsem víc (2002) Krasohled (2004) Asi se něco děje (2006) 12 NEJ (2006)

Michal Hrůza a KAPELA HRŮZY zenekar Bílá velryba (2007) Napořád (2009) Lidice (2011) – filmzene Noc (2012) Martin a Venuše (2012) – filmzene Den (2014) píseň k filmu Zakázané uvolnění (2014) Padesátka – a film főcím dal "padesátka" (2015)

Fordítás

Források

iTunes – Michal Hrůza életrajz

Jegyzetek

További információk Művek jegyzéke – az Unió katalógusa Csehországban – melynek szerzője vagy témája Michal Hrůza Michal Hrůza hivatalos honlapja

Kategória:Élő személyek Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Cseh énekesek