Mocsár Zsófia Alexandra (Debrecen, 1991. február 10. – Budapest, 2016. június 23.) magyar díszlet-, jelmez- és fénytervező, képzőművész.

Élete

Mocsár Gábor József Attila-díjas író, újságíró unokája, M. Fehérvári Judit író, újságíró, költő és Mocsár Gábor mélyépítési tervező- és agrármérnök (1953–1992) lánya. Peer Krisztián író, dramaturg hitvese. A debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán érettségizett. Majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező, valamint intermédia szakán folytatta tanulmányait, amelyet egy kanadai ösztöndíj miatt megszakított. Az edmontoni Albertai Egyetemen díszlet- és jelmeztervezést tanult. Visszatérve Magyarországra színházi előadások és performanszok látványvilágának a tervezésével foglalkozott, de emellett illusztrált könyveket, fotózott, forgatókönyveket írt és több saját kiállítása is volt. Modem különdíjas, a Tehetséges Hajdú-Bihar - megyei Tehetséges Fiatalok Kuratóriumának és a Debreceni Tehetséges Fiatalok Kuratóriumának díjainak tulajdonosa. Utolsó sikere a 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón volt, ahol A te országod című előadás nyerte a legjobb rendezés díját, amelynek látványtervezője ő volt.

2016. június 23-án hajnalban, C típusú, bakteriális agyhártyagyulladásban elhunyt.

Tanulmányok

2015-2016: Magyar Képzőművészeti Egyetem, intérmédiaművész szak 2014-2015: University of Alberta, Theatre Design, MFA (Ugyanitt tanítási gyakorlat installáció művészet tantárgyból) 2011-2013: Magyar Képzőművészeti Egyetem, intermédiaművész szak 2009-2011: Magyar Képzőművészeti Egyetem, alkalmazott látványtervezés, BA 2005-2009: Ady Endre Gimnázium, dráma tagozat

Nyelvismeret

Angol - Középfok + szakmai nyelvi ismeretek Német - Alapfok Francia – Alapfok Orosz – Megértési szint

Kiállítások

2013: Labor Galéria (csoportos) 2012: Eötvös Pincegaléria (egyéni) 2011: Prágai Quadriennálé (csoportos) 2010: Pécsi Országos Színházi találkozó (egyéni) 2009: Debrecen, Benedek Elek Könyvtár (egyéni) 2009: „18 év, pázsitkék” - Debrecen, Kálmáncsehi Galéria (egyéni) 2008: Debrecen, Benedek Elek Könyvtár - Tavaszi zsongás-lelki kitárulkozás (egyéni)

Díjak (válogatott)

2013: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2012: Várkonyi100 – esszéíró pályázat: 3. helyezés 2012: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2010: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2009: OKTV – Művészettörténet döntő – 7. helyezés 2009: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2008: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2008: a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriumának egyéni ösztöndíja 2008: MODEM különdíj (meseillusztráló pályázat – egyéni) 2007: MOL - Új Európa Alapítvány - Tehetségtámogató Program (ösztöndíj) 2007: New Brunswick – A Sister Cities International Drawing Competition – különdíj 2007: A Hadtörténeti Múzeum első helyezése rajz kategóriában 2007: II. Országos Középiskolai Diáktárlat – első díj 2006: I. Országos Középiskolai Diáktárlat – első díj 2005: A Debreceni Nemzetközi Repülőtér rajzversenye – első díj 2005: Görögország: Xanti – aranydiploma (egyéni – rajz kategória) 2004: A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány egyéni ösztöndíja

Fontosabb munkák

Bozóky Balázs: Pingponglabdás tüntetés a Trafóban, 2016. (látványtervező) Bartók Béla: Concerto, (díszlettervező, 2016, Ördögkatlan Fesztivál) Friedrich Schiller: Rablók és gyilkosok (Haramiák) (díszlet-és fénytervező, 2016, Szabadkai Népszínház) Thomas Mann: Mario és a varázsló (alkotó, Békés-csabai Jókai Színház, 2016.) Tar Sándor– Keresztury Tibor: A te országod (díszlet-tervező, 2015/2016, Forte Társulat) Darvasi László: Adieu Paure Carneval (látványtervező, 2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad) Milena Markovic: Babahajó (fénytervező, 2015, TÁP Színház) Eke Angéla – Márkus Sándor: Halotti Thor (látvány- és fénytervező, 2014/2015, Nylon Group) William Shakespeare: Hamlet (jelmeztervező, 2016, Kecskeméti Katona József Színház) We hear you – Hallgatlak! (látványtervező, 2015, STEREO Akt) Halmozottan hátrányos helyzetű angyalok kara (fénytervező, 2016, Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér) Eke Angéla – Márkus Sándor: Burok (látvány- és fénytervező, 2014.) UNIVERSITY OF ALBERTA, TIMMS CENTRE for the ARTS (tervező, 2013 – 2015.) Pilinszky János: Apokrif (alkotó, 2012, Még Színház) Horváth Csaba: Koto És Kaori (illusztráció, 2011/2012, Forte Társulat, Trafó) Elégséges (rendező, MÉM Csoport, 2012, Bánki-tó Fesztivál) Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen Deszka Fesztivál - diákzsűri Móricz Zsigmond – Háy János – Árkosi Árpád: Légy jó mindhalálig (színész, Doroghy Ilike, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, 2006-2009.) Keresztury Tibor: A te országod (díszlet-, jelmez-, báb-, és fény tervező)

Animációs filmek

Ének az esőben (2009) Luca és Léna filmje (2010)

Egyéb filmek

Mi és a Nyugati – 2009 Hortobágyi bűbájok – Kiút (2010)

Kötete

Posztumusz én; szerk. Mocsár Gáborné Fehérvári Judit, Németh Jenőné; Mocsár Gáborné, Debrecen, 2016

Jegyzetek

Mocsár Zsófia kiállításai

Ars poétika

Mocsár Zsófia nyilatkozata

Források

Mocsár Zsófia portfóliója Mocsár Zsófia honlapja Mocsár Zsófia hivatalos lapja

További információk In Memoriam Mocsár Zsófi

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Magyar jelmeztervezők Kategória:Magyar nők Kategória:Debreceniek