A 2016. évi nyári olimpiai játékokon a tenisz férfi egyes versenyszámát augusztus 6−14. között rendezték meg. A címvédő a brit Andy Murray volt, aki megvédte címét, miután a döntőben 7-5, 4-6, 6-2, 7-5 arányban legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót. A bronzérmet a japán Nisikori Kei szerezte meg, miután a harmadik helyért lezajlott mérkőzésen legyőzte a spanyol Rafael Nadalt.
A zika-vírus miatt több élvonalbeli versenyző visszalépett a versenytől, köztük a férfi ranglista hetedik helyezettje, a wimbledoni döntős Miloš Raonić, és a wimbledoni elődöntős Tomáš Berdych. Hátsérülése miatt mondta le a részvételt a londoni olimpia párosversenyének bronzérmese, a francia Richard Gasquet. Helyette a francia szövetség Benoît Paire nevezését küldte el az olimpia szervezőbizottságának. Roger Federer július 26-án jelentette be, hogy orvosai tanácsára a korábbi sérüléséből való teljes felépülés érdekében nem vesz részt a riói olimpián, és a versenyidény további versenyein sem.
A világranglista helyezésük alapján kvalifikációt szerzett versenyzők közül a zika-vírus miatt, illetve sérülésre hivatkozva rekord számban, huszonnégyen mondták le az olimpián való részvételt.
Az indulásra jogosult versenyzők Az előre meghatározott kvalifikációs szabályok alapján, a visszamondások figyelembe vételével az ITF 2016. július 19-én közzétett listája szerint az alábbi versenyzők indulhattak az olimpián. A világranglistán elért helyezés alapján kvalifikációra jogosult, de valamilyen ok miatt nem induló versenyzők a táblázatban színezéssel jelölve. A védett ranglistával (PR) rendelkező versenyzők a védett helyezésük szerinti helyre lettek besorolva.
Megjegyzásek: aA versenyző sérülés vagy egyéni döntés alapján nem indult elbA versenyző Davis-kupán való részvételének mértéke nem érte el a kívánt szintetcA versenyző nem indulhatott el, mert országából már négy másik versenyző jogot szerzett az indulásradA versenyző visszavonult a sportolástóleA versenyző versenyzési joga felfüggesztésre kerültfAz ITF Olimpiai Bizottságának szabadkártyájával indulhatgA Davis-kupa/Fed-kupa részvételek alapján kapott szabadkártyát
No.Világr.hely.Világranglista helyezés 2016. június 6-án. VersenyzőOrszágATP-pontNemzetihely.Davis-kupaszerepl.Évek azónav.2013–16 Davis-kupa részv.2015–16 Davis-kupa részv.Világranglista11Novak Đoković1695012306222Andy Murray8915120085a3Roger Federer6655–270613g4Rafael Nadal5405117021a5Stan Wawrinka5305–2508146Nisikori Kei4290111053a7Dominic Thiem3105–303257PR(223)Juan Martín del Potro230411010a8Tomáš Berdych3030–29051a9Miloš Raonić2965–13031a10Richard Gasquet2725–16041611David Goffin2840110075712Jo-Wilfried Tsonga2725116062813Marin Čilić2605117041914David Ferrer25602210311015Gaël Monfils22902130621116Roberto Bautista Agut215033031a17John Isner2100–110621218Gilles Simon1855311033a19Nick Kyrgios1855–5041b20Kevin Anderson1760–50001321Viktor Troicki1670219033ab22Feliciano López1630–21010a23Bernard Tomic1625–1106314g24Benoît Paire1596400001525Pablo Cuevas14501200211626Philipp Kohlschreiber14501170631727Jack Sock141512022b28Ivo Karlović1360–19000bc29Lucas Pouille1311–00001830João Sousa1275118094a31Olekszandr Dolhopolov1305–604119g32Albert Ramos-Viñolas119041000bc33Jérémy Chardy1175–20002034Fabio Fognini11701150822135Federico Delbonis1165140432236Grigor Dimitrov115018031a37Sam Querrey1135–9061a38Alexander Zverev1130–101123g39Steve Johnson1110210112440Andreas Seppi1095223082a41Marcos Baghdatis1060–204652542Andrej Kuznyecov101814042b43Pablo Carreño Busta995–00002644Gilles Müller985126031bc45Marcel Granollers972–80302746Vasek Pospisil9551140722846PR(94)Juan Mónaco620316050b47Nicolás Almagro944–70202948Borna Ćorić93526063bc49Nicolas Mahut931–202230g50Guido Pella92821011a51Martin Kližan925–15073a52Fernando Verdasco900–19031b53Guillermo García López900–10103154Ričardas Berankis885116084bc55Adrian Mannarino860–000032g56Denis Kudla8583000033g56PR(596)Brian Baker50400003457Paolo Lorenzi85538032b58Aljaž Bedene †845–0000b59Ernests Gulbis836–19050bc60Paul-Henri Mathieu816–6000a61Mihail Kukuskin797–170733562Thomaz Bellucci7901160633663Malek Jaziri7871181433764Denis Istomin771124072b65Taylor Fritz768–000038g66John Millman75810000a67Jiří Veselý758–90623968Dudi Sela746123083c69Diego Schwartzman746–3033a70Ivan Dodig743–130424071Lukáš Rosol735115093b72Rajeev Ram733–00004173Illja Marcsenko726114051bc74Íñigo Cervantes708–0000b75Donald Young712–3021b76Mihail Juzsnij707–300004277Jevgenyij Donszkoj707260644378Víctor Estrella Burgos705135073bc79Pierre-Hugues Herbert697–0000a80Dušan Lajović691–5041b81Tommy Robredo685–150214481PR(328)Thanasi Kokkinakis145240434582Robin Haase68511606146f83Rogério Dutra Silva6842504047g84Kyle Edmund67622011c85Leonardo Mayer675–906448g86Dustin Brown670230114987Damir Džumhur6671130615088Gastão Elias65721308351g89Jan-Lennard Struff6503202152g90Jordan Thompson64330000b91Stéphane Robert638–0000b92Horacio Zeballos634–8050a93Daniel Evans621–90425394PR(120)Jerzy Janowicz575117083b95Facundo Bagnis620–00005496Teymuraz Gabashvili6163110535597615118033a98Karen Hacsanov589–3031b99Bjorn Fratangelo583–0000a100Szerhij Sztahovszkij566–2409256101Nikoloz Basilashvili56315333ITF helyek57g106Szugita Júicsi55121204058108Daniel Taró5443303259110Andrej Martin5371606360f112Thomas Fabbiano5364000061113Radu Albot53411608262115Sam Groth52045054Háromoldalú bizottság helyei63130Mirza Bašić66721907464278Darian King181113094 †Aljaž Bedene korábban Szlovénia színeiben versenyzett, most Nagy-Britannia képviseletében kvalifikálta volna magát, azonban a Szlovén Davis-kupa csapatbeli szerepléseit nem számították be.
Időpontok Augusztus6 (szombat)7 (vasárnap)8 (hétfő)9 (kedd)10 (szerda)11 (csütörtök)12 (péntek)13 (szombat)14 (vasárnap)11:0011:0011:0011:00–11:0012:0012:0012:0064 között32 közöttA mérkőzések eső miatt elmaradtak16 közöttNegyeddöntőkElődöntőkBronzmérkőzésDöntő
Kiemeltek #VersenyzőEredmény#VersenyzőEredmény1.első kör9.harmadik kör2.bajnok, aranyérmes10.negyeddöntő3.elődöntő11.második kör4.elődöntő, bronzérmes12.negyeddöntő5.második kör13.második kör (sérülés miatt)6.negyeddöntő14.első kör7.második kör15.harmadik kör8.harmadik kör16.második kör
Tábla R = feladta w/o = az ellenfél visszalépett Alt = helyettes IP = ITF-hely INV = háromoldalú bizottság által adott hely PR = védett ranglistával
Döntők
Felső ág 1. csoport
2. csoport
Alsó ág 3. csoport
4. csoport
Végeredmény HelyezésVersenyzőKiemelés2.4.4.3.5.10.6.12.9.15.8.9.17.5.13.7.16.33.1.14.
Jegyzetek
Források
A Davis-kupa hivatalos oldala Rio 2016 Az olimpia hivatalos oldala A résztvevők listája (2016. július 15-i állapot szerint) A sorsolási tábla
F1