Haas György (Budapest, 1955. február 28. –) magyar könyvkiadó, terapeuta, coach, életviteli tanácsadó. A világban egyre inkább terjedő műfaj, az ún. sétáló coaching élenjárója és gyakorlója. Terapeutaként elsősorban a személyiség- és készségfejlesztő, problémamegoldó módszerekkel támogatja a lelki megújulást. Kiadóként számos, a témához kapcsolódó könyv és kiadvány létrejötte fűződik a nevéhez.
Életpályája Édesapja Haas László (1925–2014) műszerész, édesanyja Hegedűs Mária (1927–2008) szövőnő. Iskolai tanulmányait a Szent István téri Általános Iskolában kezdte, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Az érettségi után számos területen kipróbálta magát, volt tűzoltókészülék-ellenőr, művelődési ház-igazgató, könyvtáros, segédmunkás, biztosítási üzletkötő, díjbeszedő, népművelési előadó, vállalt takarítást, telefonügyeletet, volt a Nemzeti Színház stúdiósa. Később autodidakta módon, majd Rákosné Ács Klárától és Biegelbauer Páltól tanulva, majd szervezett formában tanította a kézírás pszichológiáját. 1985-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát (magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész). Diplomamunkájában a nyelvészet és pszichológia határán álló pszicholingvisztika területére tartozó témát dolgozott fel. Ezt követően a Róbert Károly krt-i (ma Nyírő Gyula) Kórház Alkohológiai Osztályán dolgozott foglalkoztató terapeutaként (1981–1984). Érdeklődése ekkor fordult először tartósabban a segítő szakmák felé. Az egyetem végzésével párhuzamosan – a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság munkacsoportjainak szervezésében – sokféle pszichoterápiás módszerben szerzett jártasságot. Hamarosan saját műhelyt alapított, amely kihozta a klinikum falai közül a személyiség- és készségfejlesztő, problémamegoldó módszerek egy részét. Kezdeményezőként vett részt a Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központ (1983–1989) mentálhigiénés modellkísérleteiben (Pszichológiai Kultúra Hete, Lelki Kalauz, Válási szeminárium stb.). A nyolcvanas évek végén ismét váltott, érdeklődése a lap- és könyvkiadás, majd a hálózatos piacszervezés szociálpszichológiai hátterének tanulmányozása felé fordult. Nevéhez fűződik az Országgyűlési Tudósítások című kiadvány (Ruttner György, Hankiss Elemér és Manchin Róbert), de számos későbbi hírlevél is, többek között a Kódexpress kodifikációs értesítő, amelyet az Igazságügyi Minisztérium munkatársaival hoztak létre (1992. május), és amely a minisztérium hivatalos kiadványává vált. Szerkesztői ismereteit a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének képzésén szerezte, a Tudósítások Kiadó és a Haas & Singer Könyvkiadó vezetőjeként könyvek és periodikák felelős kiadójaként tevékenykedett, a 90-es évek elején a Magyar Kiadói Kamara alapító elnöke volt.
1992-ben a ma is működő Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) alapítását szervező háromtagú előkészítő bizottság tagja volt. Az ezredfordulót követően figyelme a szülés/születés biológián túli (egyéni, családi, szociálpszichológiai, kulturális, lélektani, mentálhigiénés, spirituális) dimenziói felé fordult. 2002–2003 között az Alternatal Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. Ezt követően elfogadta az Országos Bábaszövetség (OBSZ) elnökségének felkérését a szóvivői tisztség betöltésére (2003–2007), és a Közösség a Születés Méltóságáért által alapított Országos Bábaképző Intézet (OBI) kommunikációs igazgatója lett (2003–2007). A Születés Hete védjegyjogosultja. Az országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozatot munkatársaival 2003-ban indította útjára, majd részt vett a Magyarországi Dúlák Egyesületének (Module) újjászervezésében és társaival elindította a Születés Hete Portált (2004) és Békés Emőkével, a Module első elnökével kiképző trénerként vett részt a hazai dúlák képzésében (2003–2007). Különböző szakmai műhelyek összefogását segítendő 2007 októberében közreműködött a Perinatális Kerekasztal megvalósulásában, aminek első szervezete az Intézeten Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság lett, és ennek szóvivőjeként segítette a párbeszédet az új jogszabályt előkészítő egészségügyi tárcával /35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól./ http://www.otthonszules.hu/otthonszules-rendelet/
Évekig járt pszichoanalízisbe (Hidas György), tranzakcióanalízisbe (Oldal Krisztina), tanult autogén tréninget (Bagdy Emőke), szimbólumterápiát (Szőnyi Magda), Rorschach tesztet (Kapusi Gyula). A családállítást a Frankfurti Symbolon Terápiás Intézet és Hellinger Intézet képzésein tanulta, a metaverbális kommunikáció alkalmazását a gyógyításban pedig a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében tartott képzésén sajátította el. Jelenleg a mentálhigiéné és a coaching határán elhelyezkedő, a világban egyre inkább terjedő műfaj, az ún. sétáló coaching élenjárója és gyakorlója, de írói vénáját felfedezve egyre többen kérik fel könyveik megírására is, ezért kiadói körökben ghostwriterként tartják számon.
Magánélet Háromszor nősült, gyermekei: Laura (1976) és Olivér (1978) Adamecz Etelkával kötött házasságából születtek, (1951); Sára (1991) és Benjámin (1995) édesanyja pedig Singer Magdolna (1952).
Kiadóként Bencsik Andrea: Nyertesek és vesztesek (Budapest, 1988)https://bookline.hu/product/home.action?_v=Bencsik_Andrea_Nyertesek_es_vesztesek_Pilota_jatek_Magyarorszagon_&id=2101996543&type=10 Bóta Gábor, Kiss Csaba: Rendhagyó kézikönyv nyugat autók vásárlásához (Budapest, 1988)https://bookline.hu/product/home.action?_v=Bota_Gabor_Kiss_Caba_Rendhagyo_kezikonyv_nyugati_auto_vasarlasahoz&id=2101297656&type=10 Dr. Telkes József (szerk.) Lelki Kalauz (Pszichoteam, Budapest 1988) Tóth Miklós, Stadinger Zsuzsa: Bevezetés a szexuálterápiába (Pszichoteam, Budapest 1988)https://www.antikvarium.hu/konyv/toth-miklos-stadinger-zsuzsa-bevezetes-a-szexualterapiaba-87431 Viktor E. Frankl: ...mégis mondj igent az Életre! (Pszichoteam, Budapest 1988)https://www.antikvarium.hu/konyv/viktor-e-frankl-megis-mondj-igent-az-eletre-10917 Balogh Sándor, Sziklai Andor: Jalta és Szuez között (Tudósítások, Budapest 1989)https://www.antikvarium.hu/konyv/balogh-sandor-sziklay-andor-jalta-es-szuez-kozott-113467 Dr. Császár Gyula: Pszichoszomatika a gyakorlatban (Pszichoteam, Budapest 1989)https://www.regikonyvek.hu/kiadas/pszichoszomatika-a-gyakorlatban-1989-pszichoteam Gustav Wagner: Daniela és a gyémántok (Tudósítások, Budapest 1989)http://moly.hu/konyvek/gustav-wagner-daniela-es-a-gyemantok Gazsó Ferenc – Zelei Miklós: Tűz is volt babám! (Tudósítások, Budapest 1989)http://moly.hu/konyvek/gazso-ferenc-zelei-miklos-tuz-is-volt-babam Korányi G. Tamás (szerk.) Tudósítások ‘56-ból (Tudósítások Kiadó, Budapest 1989)https://www.antikvarium.hu/konyv/koranyi-g-tamas-tudositasok-56-bol-1989-vegyes-szamok-4-db-480497 Korányi G. Tamás (szerk.): Egy népfelkelés dokumentumai 1956 (Tudósítások, Budapest 1989)http://moly.hu/konyvek/koranyi-g-tamas-szerk-egy-nepfelkeles-dokumentumai-1956 Kiglics István: Japán – Múlt a holnapban (Pszichoteam, Budapest 1989)https://bookline.hu/product/home.action?_v=Kiglics_Istvan_Japan_mult_a_holnapban&id=2102729917&type=10 Mérei Ferenc: A pszichológiai labirintus (Pszichoteam, Budapest 1989)https://bookline.hu/product/home.action%3bjsessionid=BITe1NvPcZJivf0HLNN6rQ**.Node3?_v=Merei_Ferenc_A_pszichologiai_labirintus_Fondorlatok_es_keruloutak_a_lelki_eletben&id=2100715942&type=10 Manchin Róbert: 1956 sajtója (Tudósítások Kiadó,Budapest 1989)https://www.antikvarium.hu/konyv/manchin-robert-1956-sajtoja-498276 Charlotte Vincent: Gyógyulásom hihetetlen története (Haas & Singer, Budapest 1990)http://moly.hu/konyvek/charlotte-vincent-gyogyulasom-hihetetlen-tortenete Szakonyi Péter (szerk.): Blokád /avagy kocsisor Kelettől Nyugatig/ (Haas & Singer Alapítvány, Budapest, 1990)https://www.libri.hu/konyv/Blokad-avagy-kocsisor-Kelettol-Nyugatig-9.html Dimitrij Lihanov, Vagyim Belih: Tovaris keresztapa (Haas & Singer, Budapest 1991)http://moly.hu/konyvek/dimitrij-lihanov-vagyim-belih-tovaris-keresztapa Szigeti Sándor (szerk.) Privát Ki kicsoda 1992 (Haas & Singer, Budapest 1992)https://www.libri.hu/konyv/Privat-Ki-kicsoda-1992-3.html Bognár Gábor, Telkes József: A válás lélektana (Haas & Singer, Budapest 1994)https://www.antikvarium.hu/konyv/dr-bognar-gabor-dr-telkes-jozsef-a-valas-lelektana-11909 Bercsi János – Telkes József Lel-Tár /Új társadalmi szervezetek katalógusa/(Pszichoteam, Budapest 1998)https://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100877494&type=10&_v=Bercsi_Janos_Telkes_Jozsef_szerk_Lel_Tar_I_Uj_tarsadalmi_szervezetek_katalogusa_ P. Armstrong, S. Feldman: A születés művészete (Alternatal, Budapest 2002)https://bookline.hu/product/home.action?_v=P_Armstrong_S_Feldman_A_szuletes_muveszete_Szules_bolcsen_a_termeszet_rendje_szerint_&id=37786&type=22
Jegyzetek
Források napkurt.hu blog antalvali.hu kulturpart.blog.hu – interjú radiobezs.hu – rádióműsor heartsmap.org lanchidradio.hu valasz.hu Civil Rádió – interjú megoldasfokuszu.hu
További információk setaljvelem.hu weborvos.hu születés hete pdf
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar könyvkiadók Kategória:Budapesten született személyek