A besenyők a 8–11. század között a mai Dél-Oroszország területén, majd a magyar honfoglalást követően a mai Ukrajna, Moldova és Kelet-Románia területén erős törzsszövetséget alkotó lovasnomád nép. Többségében köztörök nyelveket beszéltek, de a kangarok révén erős volt köztük a keletiráni elem is. A honfoglalás idején történt besenyő támadások valódisága vagy eredménye vitatott, ugyanis a korszakból származó temetkezések nem mutatták ki a nemek és életkorok aránytalan előfordulását, vagyis nem érték jelentősebb katonai veszteségek a honfoglaló magyarságot, a Kárpát-medencébe érkezés idejében, védekező harcokban. A 10. században egy részük Tonuzoba vezetésével Magyarországon telepedett le és beolvadt a magyarságba.
Nyelvük és eredetük Feltehetőleg a besenyők által használt nyelvek is tükrözték a törzsszövetség sokszínűségét, ugyanúgy mint a honfoglaló magyarság esetében. A legelterjedtebb elmélet szerint nyelvük a kipcsák-török nyelvek közé tartozott, viszont ma már szélesebb teret nyer az az elképzelés, hogy oguz-török nyelvet beszéltek, akárcsak a mai törökországi törökök. Bizonyítottan jelentős volt a kangarok révén a kelet-iráni szaka típusú nyelvi elem.
Egy másik feltevés (Györffy György, valamint a román Constantin Cihodaru) szerint a besenyő törzsszövetség egy része ugor nyelvet beszélhetett. A Hölbling-elmélet szerint is a besenyők nem csak a magyarok közeli rokonai és örökös szövetségesei voltak, hanem eredetük, történelmük és kultúrájuk is egynek vehető.
A „besenyő” népnév A besenyők saját elnevezése becsenek lehetett, ugyanis ez a név fordul elő a különböző változatokban a korabeli arab, perzsa, bizánci, orosz, magyar stb. forrásokban. (Pl. az orosz nyelvben a Печенег (kiejtése kb. pecsenyeg) változat honosodott meg.)
A besenyő, besnyő alak magyar fejlemény, a legrégibb adat erre az 1086-ból való Beseneu. A magyarországi latin források mesterkélt, tudálékos vagy görögből fordított rontott formákat használnak, olyanokat mint Bisseni, Bessi, Pecinati, Pincennates. A Csíki székely krónikában a besenyők bessus, csangúr és csángó néven szerepelnek.
A név eredetére nézve jelenleg elfogadott elmélet szerint a becsenek népnév az ótörök bajanaq, bajinaq („sógor”) rokonságnévből származik – ez esetben a szövetségbe tömörült törzsek „vérszerződését” jelentheti, azaz jelentése: „a vérszerződők”, „akik rokonságot fogadtak”.
Történetük Kezdetek A besenyő törzsek közül először a kangarokról történik említés, és őket kell tekintenünk a törzsszövetség létrehozóinak is, lévén, hogy folyamatosan őket nevezik a besenyők legvitézebb törzsének (ennek a hipotézisnek azonban ellentmond az a tény, hogy a sztyeppei lovas nomád népeknél általában a meghódított népre száll át a hódító törzs vagy törzsszövetség neve – már ha feltételezzük, hogy a törzsszövetség létrejötte előtt is létezett egy besenyő nép, ennek viszont nincsenek meggyőző bizonyítékai). 692-es adat szerint a kangar törzsek kipcsák törzsekkel élnek együtt a Fekete Irtis és a Szür-Dárja között (azaz a mai Kazahsztán területén). Ez az az időszak, amikorra a besenyő törzsszövetség kialakulása datálható.
A besenyő törzsszövetség Általánosan elfogadott nézet szerint a besenyők első kétségbevonhatatlan említése egy 8. századi, tibeti nyelven fennmaradt jelentésben van. Innen tudjuk, hogy a kipcsakok, kimekek és úzok szomszédságában éltek a nyugat-szibériai füves sztyeppén, és a Volga alsó folyásánál a Kazár Birodalommal voltak határosak.
A 9. század első felében az Aral-tó vidéki oguzok (úzok) a karlukokkal és kimekekkel szövetkezve legyőzik a besenyőket. A besenyők nyugatra menekültek. Egy részük keleten marad az úzok uralma alatt. Ibn Fadlán 922-ben találkozik velük a volgai bolgárokhoz vezető útján.
A 9. század végén a bokharai emír rablóhadjáratot indított az úzok ellen, ez utóbbiak az elszenvedett tetemes anyagi kárt a kazárokkal szövetkezve a besenyők kifosztásával siettek pótolni (894), a besenyők viszont a volgai bolgárokkal szövetkezve 895-ben a magyarok etelközi szálláshelyeit rohanták le, arra kényszerítve a magyarokat, hogy átkeljenek a Kárpátokon. A besenyők így egyre nyugatabbra kerültek, a Dontól egészen a Szeret folyóig és az Al-Dunáig elnyúló területre.
A 10. század folyamán a törzsszövetségi kötelékek fellazultak, a törzsek meglehetősen önállóak lettek, saját szakállukra folytattak portyázó hadjáratokat szomszédaik – Magyarország, a Bizánci Birodalom és a Kijevi Fejedelemség – ellen, akik megerősödése meggátolta egy sztyeppei besenyő birodalom kialakulását.
993-ban a kijevi fejedelmeknek sikerül szolgálatuk alá kényszeríteni a keleti besenyőket. 1036-ban a Kijev ellen küzdő besenyőket döntő vereség érte. 1055-ben pedig az úzok űzték el őket a Dnyeperen túli szállásterületeikről. alt=Kök türkök 6-8. századi mongóliai ábrázolása|bélyegkép|A Hölbling-elmélet szerint a besenyők és magyarok közös őstörténettel bírnak, melyben jelentős szerepet játszott, hogy korábban a kök türkök szövetségi rendszerének tagjai voltak. (Kök türkök 6-8. századi mongóliai ábrázolása)
A besenyők harcai Magyarország és Bizánc ellen A bizánciak 1027-ben visszavertek egy jelentős besenyő támadást. Ekkor már 13 törzsből álltak és kettős fejedelemség alatt éltek a besenyők. Főfejedelmük Tirek, fővezérük Kegen. Az 1048-as úz támadások miatt a két fejedelem összetűzésbe került.Magyarország története, Előzmények és magyar történet 1242-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, Tirek ellen fellázadt két törzs, az ekkor először említett Belermanisz és a Pagumanisz, akik Kegen vezetésével bebocsátást kértek a bizánci birodalomba. IX. Kónsztantinosz bizánci császár a fővárosba hívatta Kegent és patrikiosz címet adományozott neki. A besenyőket megkeresztelték és a Dunánál határőrökként telepítették le őket. Tirek 1048-1049 telén nagy sereggel tört be a birodalomba, de egy járvány miatt kénytelen volt letenni a fegyvert a császár előtt. Őt is megkeresztelték, és az ő besenyőit Szófia, Nis és Szkopje térségében telepítették le. Állítólag a bulgáriai sop népcsoportban élnek mai leszármazottaik.
1059-ben egy nagyobb besenyő csoport kelt át a befagyott Dunán, bizánci történetírók szerint „az egész besenyő nép”. A Bizánciak megosztották őket, egyesekkel megegyeztek, csak egy Szelte nevű vezér harcolt, akit legyőztek. I. Endre magyar király is benyomult bizánci területre a besenyőkkel szövetségben, amivel sikerült elhárítania a magyarországi besenyő honfoglalást, de hamar békét kötött, és visszafordult. A besenyőket a bizánciak legyőzték, és a dunai határtartományban telepítették le.
1068 körül a krónikák szerint a „kunok” betörtek Magyarországra. Egyes vélemények szerint ezek az úzok voltak, mások „Gyula kun vezér” nevéből a besenyő Jula törzsre gondoltak, de talán egy vegyes nomád csapatról van szó, miután az úzok is végzetes vereséget szenvedtek néhány évvel azelőtt Bizánctól. Géza és László herceg Kerlésnél szétverték a behatolókat.
1071-ben Nándorfehérvár felől – nyilván a bizánci határvédelemre beosztott – besenyők törtek be a Szerémségbe. Salamon magyar király és Géza herceg erre megostromolták Nándorfehérvárt, aminek védői, bolgárok és görögök a besenyőket hívták segítségül, akiket azonban a magyarok tőrbe csaltak, és levágtak.
Ezután fokozódott keletről az úzok nyomása, 1071-ben a maradék besenyők elveszítették a mai romániai Moldvát. A besenyők egyre gyakrabban törnek be a Bizánci Birodalomba, a határvédő besenyők pedig megbízhatatlanokká váltak. 1074-ben azért lázadtak fel, mert a bizánciak beszüntették számukra a zsold fizetését. A felkelés leverésére Nesztor bizánci kormányzót küldték, aki azonban megegyezett a besenyőkkel, a határőr parancsnokokkal és Drisztra (Szilisztra) polgáraival, és a felkelés élére állt. Elindultak Bizánc felé, de viszály támadt közöttük, és a besenyők pusztítva vonultak vissza Thrákián és Makedónián keresztül.
I. Alexiosz bizánci császár is hosszú háborút vívott a betörő besenyőkkel. 1087-ben maga is nehezen tudott elmenekülni, amikor a Drisztra mellett vívott csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában az ő oldalán is harcoltak nomád segédcsapatok, valószínűleg besenyők és kunok. A győztes besenyőknek is voltak kun szövetségesei, akik azonban elkéstek a csatából, s mikor megérkeztek, a hatalmas zsákmány miatt a besenyőkre támadtak, és legyőzték őket. Egy ideig körülzárva fogva tartották őket, de végül élelmiszerhiány miatt eltávoztak. Ezután a besenyők átkeltek a Balkán-hegységen, és fosztogattak, kisebb csatákat vívtak a bizánciakkal, váltakozó szerencsével, de a bizánciak nem tudták ekkor megtörni a besenyőket. 1091-ben a besenyők már Konstantinápoly falai alatt voltak, amit a tengerről a szmirnai emír is támadott. A bizánciak ekkor megnyerték szövetségesül a Balkánon portyázó kunokat, akikkel egyesülve Lebunionnál döntő győzelmet arattak a besenyők felett. A foglyokat lemészárolták, a túlélőket a Vardar folyó mentén telepítették le.
A már önállóságukat vesztett besenyők utoljára 1122-ben lázadtak fel, amikor II. János bizánci császár végleg leverte őket. Bizáncban ezt a győzelmet olyan jelentőségűnek tartották, hogy később is rendszeresen megünnepelték.
Letelepedésük Magyarországon Anonymus hét „kun vezérének” besenyő elmélete 884-ben a magyarok Álmos vezetésével oroszországi hadjáratra indulnak, sértetlenül eljutnak Kijev közelébe. A kijevi vezér, aki korábban „adót fizetett” Attila, azaz Álmos nemzetségének, segítségül hívja a "kunokat", akik hét vezérük vezetésével az oroszok segítségére sietnek. Az oroszok és "kunok" elveszítik a csatát, beszorulnak Kijev várába. A sikeres oroszországi hadjárat után Álmos megostromolja Kijevet, az oroszok behódolnak. A harcban részt vevő „kunok” és családjaik, valamint oroszok is csatlakoznak Álmoshoz. A többségi nézet szerint kabarok csatlakoztak Kijev alatt, viszont jó pár kutató szerint a kun név a besenyő törzsszövetséghez tartozó csoportokat, pontosabban kangarokat takar, pl.: "Kijev – a 10. század első felében még Sambatas – városához (...) a három kangar-besenyő törzs és a hozzájuk csatlakoztatott baskír (magyar) sereg érkezhetett hódító szándékkal, de Álmossal szemben alul maradtak, ezért a vezetése alá helyezték magukat, és fia, Árpád nagyfejedelem vezetése alatt egymással szövetséget kötve létrehozták az új Nyugati Türk Birodalmat".Puskás-Kolozsvári Frederic: Türkök a 10. századi Kárpát-medencében Érveik: a XI-XII. században elsősorban a besenyőket emlegetik kun néven, még a Cserhalmi csata esetében is. Ennek oka abban keresendő, hogy a besenyő törzsszövetségben kipcsák törökök, azaz kunok is voltak. A hét kun vezér neve közül három, de inkább négy a besenyőkhöz köthető: Alaptolma (Uluptulma) apja Ketel. A -tolma egyértelműen a tolmács, talmács törzsre utal, a Ketel és az Alap tipikus besenyő névPálóczi Horváth András: Asszimiláció és továbbélő hagyományok a középkori Magyarországon. A keleti népek példája , a Fejér vármegyei Alap település pedig besenyő alapítású Vajta: tipikus besenyő személynév, mind Györffy György,Györffy György: Besenyők és magyarok. In: Kőrösi Csoma- Archivum, Leiden 1967, 491. old. mind Pálóczi Horváth szerint. A felvidéki Valtasúr település /Súr község/ neve alapján arra következtethetünk, hogy a súr kangar törzshöz tartozott, habár Györffy szerint a „Súr helyneveink és személyneveink idevonása még nem egészen világos” (i. m. 440) , annak ellenére, hogy a Súr helynevek mind a Pozsony vidéki besenyő tömbben találhatóak. Fejér-megyében található Vajta (település) is. Örsúr (a VIII. fejezetben Ursuur, a X. fejezetben Ursuuru) apja Ócsád. A -súr egyértelműen a súr kangar törzsre utal, az Örs-úrként való megfejtés azért elfogadhatatlan, mert az úr méltóságnév az összes vezérre illik, és érthetetlen lenne, ha csak Örsúrnál szerepelne.