Lontai Endre (Veszprém, 1930. november 8. – Budapest, 2003. december 2.) magyar jogász, jogi szakíró; a jogtudomány kandidátusa (1972), doktora (1983).http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=3667 Mint előadót, szellemes előadásmódjáért különösen kedvelték.

Életpályája

A veszprémi piarista gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Ezután magántanulóként érettségizett Székesfehérvárott. Jogi diplomát 1954-ben szerzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Először Budapest Főváros XVI. kerületi tanácsnál helyezkedett el. Az 1956-os forradalom leverése után alkalmi munkákból élt. Az 1960-as évek elejétől a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként. Az 1970-es évek elejétől másodállásban, néhány évvel később pedig főállásban tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Vendégelőadó volt számos angliai illetve franciaországi egyetemen. Egy ideig szakértőként dolgozott Szellemi Tulajdon Világszervezetee (WIPO) genfi irodájában. 1990 őszétől rövid ideig Genfben az ENSZ-missziónál emberjogi képviselőként dolgozott, majd visszatért az ELTE katedrájára. Önálló művein kívül számos tudományos tárgyú cikke és jegyzete jelent meg.

Tudományos fokozatai az állam- és jogtudományok kandidátusa (1972) az állam- és jogtudományok doktora (1983)

Társadalmi szerepvállalása a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület elnöke volt;Az MTA és a MTESZ számos bizottságának tagjaként tevékenykedett. A Lovassy László Gimnázium 1986-ban alakult baráti körének aktív tagja volt.

Díjai, elismerései a Munkaérdemrend ezüst fokozata (1981) MTESZ-díj (1984) MTESZ-emlékplakett (1990) Jedlik Ányos-díj (1997)

Emlékezete A budapesti Szent Gellért-templomban nyugszik. Bobrovszky Jenő:Szellem és szellemesség.http://www.mie.org.hu/pdf/Lontai.pdf

Főbb művei

A kutatási szerződések. Akadémiai kiadó, Budapest, 1972. The Research Contracts. Budapest, 1977. A licencszerződések alapvető kérdései. KJK, Budapest, 1978. Lontai Endre – Mádi Csaba: Iparjogvédelmi ismeretek IX. Licenciaforgalmi ismeretek. Tanfolyami jegyzet. Magyar Iparjogvédelmi Egyesület,Budapest , 1981 Iparjogvédelem. in: Állam- és jogtudományi enciklopédia. Budapest, 1981. I. kötet A szellemi alkotások tulajdonjogi kérdései, különös tekintettel a z iparjogvédelemre. Jogtudományi Közlöny, 1982/5. Polgári Jog. – Szellemi alkotások joga. Budapest, 1986. Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. Unification of Law in the Field of International Industrial Property, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 Magyar Polgári Jog, Szellemi alkotások joga,Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1998 Lontai Endre – Faludi Gábor - Gyertyánfy Péter – Vékás Gusztáv: Magyar Polgári jog, Szellemi Alkotások Joga, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2004.

Jegyzetek

Források helyismeret.hu A veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének 2006. évi tájékoztatója. Vp., 2006. Bobrovszky Jenő

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Jedlik Ányos-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók