Események Róma Caius Flaminiust és Cnaeus Servilius Geminust választják consulnak. Flaminius - akit az előző évi Lex Claudia megszavazásáért gyűlölt a szenátus - a szokásos ceremóniák nélkül Ariminumba siet, hogy átvegye az északi légiókat. Az év elején Hannibal elfoglalja Victumulaet, egy kisebb összecsapásban megsebesül, majd átkel az Appennineken és megfutamítja az előző évi consul, Sempronius seregét. A punok dél felé vonulva átkelnek az Arno folyón, kikerülik az Arretiumba érkező Flaminiust és feldúlják Faesulae és Perugia vidékét. Június 24: a Hannibalt üldöző Flaminius a Trasimenus-tó északi partján belesétál a punok csapdájába és a trasimenusi csatában Róma addigi történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedi el. Mintegy 15 ezer római esik el, köztük maga a consul is. Ezután a punok bekerítik és megsemmisítik a Caius Centenius praetor vezette négyezer lovasból álló erősítést is. Hannibal ostrom alá veszi Spoletumot, de visszaverik és érzékeny veszteségeket szenved. Emiatt egyelőre letesz Róma ostromáról és inkább feldúlja Picenum és Luceria környékét. Rómában a vészhelyzet miatt Quintus Fabius Maximus Verrucosust dictatorrá nevezik ki, aki átveszi a másik consul, Cn. Servilius hadseregét (Servilius a flotta parancsnokságát kapja) és új légiókat toboroz. Q. Fabius elődei példájából okulva kerüli a közvetlen összecsapást, inkább a felperzselt föld taktikáját alkalmazza és dombvidékeken követi a pun sereget, ahol ellenfele erős lovassága nem érvényesül. Stratégiája miatt a dictator a Cunctator (Halogató) gúnynevet kapja. Hannibal feldúlja Samniumot és Campaniát, az őt követő római sereg pedig nem lép közbe. Emiatt Q. Fabius egyre népszerűtlenebbé válik Rómában és a saját katonái körében is. Amikor ceremoniális okokból visszahívják Rómába, lovassági főparancsnoka, Marcus Minucius Rufus engedély nélkül rátámad a portyázó punokra és mindkét félnek nagy veszteségeket okozó döntetlen eredményt ér el. A "győzelem" miatt azonban a népgyűlés egyenlő rangra emeli a dictatorral. Minucius megkapja a sereg felét, két légiót, és külön tábort állít fel. Hannibal kicsalja őt a táborából és nyílt csatára kényszeríti. A megsemmisüléstől csak Q. Fabius beavatkozása menti meg. A dictator ezután visszakapja régi jogkörét. Az előző évi consult, Publius Cornelius Scipiót Hispaniába küldik, ahol fivérével, Cnaeus Cornelius Scipio Calvusszal közösen az Ebro folyó torkolatánál megsemmisíti az ottani pun hajóhadat.

Hellenisztikus birodalmak Június 22: a negyedik szíriai háborúban a Gáza melletti raphiai csatában az egyiptomiak döntő győzelmet aratnak a Szeleukida Birodalom csapatai mögött. A hellenisztikus világ egyik legnagyobb csatájában IV. Ptolemaiosz az addig szokásos görög zsoldosokon túl nagyszámú egyiptomi katonát is bevet, amely miatt a későbbiekben az egyiptomiak önbizalma megnő és több jogot követelnek. IV. Ptolemaiosz - főminisztere, Szoszibiosz tanácsára - nem használja ki teljesen a győzelmét, hanem a status quot alapul véve békét köt III. Antiokhosszal; csak az Antiókhiához közeli Szeleukeia Pieria kikötője kerül vissza a szeleukidákhoz. A szövetséges-háborúban V. Philipposz makedón király elfoglalja a thesszáliai Thébai Phthiótideszt és lakóit eladja rabszolgának. Pharoszi Démétriosz azt javasolja Philipposznak, hogy kössön békét Aitóliával és használja ki a rómaiak szorul helyzetét. A király tárgyalásokra hívja ellenfeleit és véget vet a három éve húzódó háborúnak.

Halálozások Caius Flaminius, római hadvezér és államférfi Pinnész, illír király Források Titus Livius: A római nép története Huszonegyedik könyv

Fordítás

217