megye Észak-Koreában, tartományban.

Történelme Területe a három királyság időszakában -hoz tartozott, később része lett, ekkor néven ismerték. idején területe megyéhez tartozott, 1416-ban leválasztották róla, és megye néven újraszervezték.

király uralmának 15. évében (1433-ban) faluban várat építtetett, és a terület néven megyei kiváltságokat kapott. 1459-ben nevet kapta, és -hoz csatolták. 1869-ben ismét átszervezték a megyét, ekkor kapta vissza a nevet.

A megye 1896-ban tartomány kettéválasztásakor Észak- tartomány, a felszabadulás és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása után pedig tartomány része lett.

Földrajza Északról megye, nyugatról az Amnok és az Unbong-tó, melyen túl már Kína található: a folyón átkelve Kína Csilin tartományában található és tartományi jogú városok határolják. Délnyugatról , délről megye, keletről megye, illetve tartomány megyéje határolja.

Legmagasabb pontja a méter magas .

Közigazgatása 1 községből () 15 faluból () és 1 munkásnegyedből () áll:

Gazdaság megye gazdasága mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra épül.

Kukoricát, ázsiai rizst, burgonyát, babot és árpát termesztenek. Helyenként előfordul búza, tarka cirok, homoki bab, azukibab, borsó termesztése is.

Oktatás megye kb. 20 oktatási intézménynek, köztük egy mezőgazdálkodási főiskolának, számos általános iskoláknak és középiskoláknak ad otthont.

Egészségügy A megye kb. 30 egészségügyi intézménnyel rendelkezik, köztük saját kórházzal, és két szanatóriummal.

Közlekedés A megye vasúti kapcsolattal rendelkezik és felé. Megközelíthető továbbá közutakon.

Jegyzetek

Kategória:Észak-Korea megyéi