Andreas Sargent Larsen (Koppenhága, 1999. április 20. –) junior világbajnok dán műugró, 2016-tól olasz színekben folytatta sportpályafutását.

Élete 2014-ben, az oroszországi Penzában rendezett junior műugró-világbajnokságon – a B korcsoportosok mezőnyében – 1 méteren arany-, 3 méteren pedig ezüstérmet szerzett. Ugyanitt 10 méteren a 23. helyen zárt.

Az olaszországi Bergamóban sorra kerülő 2014-es junior műugró-Európa-bajnokság fiú 3 méteres szinkronugrásának döntőjében – Martin Bang Christensennel párban – a hetedik helyet szerezte meg, ugyanakkor a B korcsoportosok mezőnyében 1 méteren és toronyban egyaránt a negyedik helyen végzett, míg 3 méteren ötödikként fejezte be a finálét. Fiuméban, a 2016-os junior Eb-n, a 16-17 évesek korcsoportjában 3 méteren – a német és a francia versenyző mögött – bronzérmes lett. Még a junior Eb-t megelőzően, a londoni úszó-Eb-n, Christensennel elindultak a felnőttek 10 méteres szinkronjának mezőnyében, s ahol a nyolc induló páros közt hetedikek lettek.

A 2015-ös bakui Európa játékokon 1 és 3 méteren is döntőbe került; ahol 1 méteren az 5., míg a 3 méteres versenyszámban a 7. helyen végzett. Martin Christensennel a 3 méteres szinkronugrás versenyében is elindult, kilencedikként zárva a finálét.

A 2022-es budapesti úszó-világbajnokságon a 10. helyet sikerült megszereznie − Eduard Timbretti Gugiúval párban − szinkrotoronyban, ugyanakkor az egyéni toronyugrás elődöntőjéből nem került be a 12 főt felvonultató fináléba, a 18. helyen zárt. Két hónappal később, a római úszó-Európa-bajnokságot egy arannyal (vegyes csapatverseny) és két negyedik hellyel zárta (torony, szinkron torony).

Eredmények Sportesemény Versenyszámok 1 m 3 m 3 mszinkron 10 mtorony 10 mszinkron2013-as junior Eb, Poznań 4. 6. 8.* 7. –2014-es junior Eb, Bergamo 4. 5. 7.* 4. –2014-es Gran Prix, Bolzano 24. – – – –2014-es junior vb, Penza 14px 14px – 23. –2015-ös rostocki Grand Prix – – – – 6. 2015. évi Európa játékok, Baku 5. 7. 9. – –2016-os Grand Prix, Madrid – – – – 14px*2016-os úszó-Eb, London – – – – 7.*2016-os junior Eb, Fiume 10. 14px 6.* – – _____* Martin Bang Christensen

Jegyzetek

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Műugrók Kategória:Dán sportolók Kategória:Olasz műugrók