Székesfehérvár az egyik legnagyobb múltú és az egyik legősibb város Magyarországon. Területe már az újkőkorszakban is lakott volt. A mai várost Géza nagyfejedelem alapította 972 körül a Sárvíz és a Gaja-patak által táplált mocsaras terület legnagyobb szárazulatán, stratégiai fontosságú kereskedelmi utak kereszteződésében. Fehérvár I. István király uralkodása alatt vált igazi várossá és a Magyar Királyság világi központjává. István a Nagyboldogasszony-bazilika megalapításával és a tekintélyes társaskáptalan felállításával évszázadokra megalapozta a város jelentőségét.
Szent Istvántól I. Ferdinándig minden magyar királyt a város falai között koronáztak meg. Közülük 15 végső nyughelyéül választotta a koronázótemplomot, vagyis a Nagyboldogasszony-bazilikát. A város adott otthont a törvénylátó napoknak és a középkori országgyűlések nagy részének. Legékesebb példaként az 1222-es fehérvári országgyűlésen kihirdetett Aranybulla emlegethető.
Székesfehérvár 1543 és 1688 szinte végig oszmán uralom alatt állt. Ekkor pusztult el többek között a pompás királyi bazilika, ugyanis a város keresztes és oszmán ostromok sorát szenvedte el.
Fehérvár igen fontos szandzsák székhelye volt, a Dunántúl kapujaként Buda, a vilajetszékhely legfontosabb védőbástyájává vált. Evlija Cselebi török utazó leírásaiból ismerjük a török kori Fehérvárt.
Az egykori főváros 1688. május 19-én szabadult fel az oszmán uralom alól.
A visszavétel után a város nem nyerte el újra korábbi jelentőségét, bár szabad királyi városi rangját visszakapta. A középkori és a török várost szinte földig rombolták, a köveket a barokk város építéséhez használták föl. Mária Terézia királynő az 1740-es évektől támogatott több fehérvári építkezést (pl. a Szent István-bazilika újjáépítését), majd 1777-ben megalapította a Székesfehérvári egyházmegyét.
A második világháborúban stratégiai fontosságából kifolyólag Székesfehérvár a legsúlyosabb károkat elszenvedő település volt Magyarországon Budapest mellett.https://ujkor.hu/content/legendak-es-tulzasok-nelkul-pancelosok-a-dunantulon
20. századi történelme során az 1930-as években és az 1970-es évektől figyelhető meg igen látványos fejlődés, melynek következtében napjainkra az ország legnagyobb és legfejlettebb nagyvárosai közé emelkedett.
Székesfehérvár nevének etimológiája Székesfehérvár nevének eredetére kétféle magyarázat is lehetséges: az egyik szerint az uralkodóház egyes tagjainál, mint például az I. András krónikáiban is több helyen fellelhető „Fehér” előnévre, a másik szerint pedig a Géza fejedelem által épített korai királyi vár és palota építőköveire, vagy fehérre meszelt falaira utal. A Fehérvár utótaghoz csapódó Székes- előtag értelme a királyi székre, vagyis a trónra utalhat, valamint a fehér szó a város minden idegen nyelvű nevében megtalálható.
Nevének számtalan változata jelentőségére utal. A város neve latinul Alba Regia, melynek jelentése Királyi Fehér. Alba Regalis, Alba Regale, Alba Civitas, Civitas Albensis, Castrum Albense névváltozatok is ismertek. Egyéb változatai: németül: Stuhlweißenburg (Wzzenburch, Vizenburg, Veyzmburg), törökül: İstolni Belgrad, lengyelül: Białogród, szlovákul: Stoličný Belehrad, horvátul Stolni Biograd, szerbül: Stolni Beograd/Столни Београд.
A város nevének első magyar nyelvű (Feheruuaru) említése a tihanyi alapítólevélben, 1055-ben tűnt fel.
A ragadványnevek etimológiája A királyok városa Ha Székesfehérvárt említjük, akkor a középkori Magyar Királyság királyi, világi és szakrális központjáról beszélünk. Itt őrizték a koronázási jelvényeket, a királyi kincstárat, a levéltárat, és itt tartotta a király az országos törvénylátó napokat, valamint csak a Fehérvárott megkoronázott király volt az ország törvényes uralkodója. Szent István városa A ragadványnév az utóbbi időkben kezdett elterjedni és a város I. István királyhoz való erős kötődését fémjelzi. A templomok városa A jelző Székesfehérvár vallási jelentőségét mutatja. A városban átlag feletti a templomok száma most is, és főleg az volt múltban is.
A város története az avarokig A Balkán felől északi irányba terjedő földműves kultúra a Kr. e. a 6-5. évezred tájékán érte el a város területét és közvetlen környékét. A népesség gyarapodásával a bronzkorban a mocsarak szigetein és a folyópartokon falvak alakultak ki. Az újkőkorszakban megindult európai cserekereskedelem a természetes útvonalak metszéspontjában és azok közvetlen környékén jött létre. Ezek a területek – így Székesfehérvár és környéke – katonai és kereskedelmi központokká fejlődtek. A vaskorban a kelta eraviscusok uralták a vidéket. Székesfehérvár több pontján volt telepük, temetkezőhelyük, nagyobb jelentőséggel bírtak azonban ekkor Pákozd és Gorsium települések. Ez utóbbi város szerepe tulajdonképpen megfeleltethető a mai Székesfehérvárénak.
Gorsium Pannónia római megszállását követően fejlődött fontos katonai táborrá, amely a Sárvíz átkelőhelyének védelmét biztosította. A római közigazgatás kiépülésével Gorsium vallási központtá is emelkedett.
A római kort követően hun és germán fennhatóság alá került e vidék, majd az avarok uralták. E korszakokból is gazdag temetkezési leletek maradtak fenn a város közvetlen környékéről.
A középkori Székesfehérvár
A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten, melyek egyike a mai belváros helyén emelkedett. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy négykaréjos bizánci stílusú templommal. Ez utóbbi az ország első keresztény temploma volt; alapfalait 1971-ben tárták fel, melyeket fehér kövekből kirakott alakzat jelöl a mai székesegyház főbejárata előtt.
A mocsarakkal körülvett, szigetekkel szabdalt terület megfelelő természeti erősségként szolgált a később kialakuló fejedelmi központnak. Székesfehérvár egyike azon kevés városainknak, amelyek nem közvetlenül római alapokon épültek újjá, mint Óbuda, Szombathely, Sopron és más dunántúli nagyvárosaink. A természetes út-találkozási ponttól – Gorsiumtól – kissé északra jött létre az új központ, majd a fontos útcsomópont Fehérvárra tevődött át. Az itt létrejött település stratégiai és kereskedelmi feladatok mellett igazgatási és szakrális funkciókat is ellátott. A város első említése 1007 (1009)-ből származik.
A történelmi belváros legmagasabb pontján épült fel a vár, és ugyancsak itt épült fel Géza nagyfejedelem négykaréjos temploma, amely később temetkezési helyéül is szolgált. (A későbbiekben itt állt a Szent Péter- Pál templom, amely IV. Béla koronázásának volt színhelye.) Géza nagyfejedelem utóda István, mintegy családi hagyományként Fehérváron kezdte el magántemplomának építését. Ekkor már királyi székvárosként tartották számon a települést. István koronázását követően, 1018 körül kezdődött el az ország első bazilikájának építése, felszentelésére Szent István halálakor, 1038-ban került sor. A hatalmas 76 méter hosszú, 38 méter széles három hajós bazilikát Hartvik győri püspök leírásából ismerjük. A bazilikát a következő századokban többször átépítették. Jelentős átalakítások voltak Könyves Kálmán alatt és Anjou Károly idejében. Ekkor történt a Kun László uralkodása alatt – 1288-ban – leégett bazilika helyreállítása. Az 1318. évi átépítés során a templom tetőzetét ólommal fedték le, oszlopokkal erősítették meg, és boltozatokkal díszítették. Nem sokkal később 1327. virágvasárnapján ismételten leégett a bazilika. Kálti Márk krónikájából ismert, hogy a helyreállítás során ismét ólommal fedték le a hatalmas épületet. Nagy Lajos uralkodása alatt a bazilika északi hajójában alakították ki Károly Róbert és Nagy Lajos sírkápolnáját. Kisebb építkezésekről a későbbiekben is tudunk, Ozorai Pippo a bazilika egyik tornyát állíttatta helyre, egyúttal nyert itt sírhelyet. – Ekkorra már kialakult az a gyakorlat, hogy külön engedéllyel egyházi és világi méltóságok is ide temetkezhettek. – A legjelentősebb építkezésre azonban Mátyás uralkodása alatt került sor. A bazilikát keleti irányban bővítették, hogy a Hunyadi család sírhelyet nyerhessen. Az építés során a várfalat lebontották a kápolna szentélyének a kialakításához, majd új bástyát építettek. Az átalakítások Mátyás haláláig nem fejeződtek be, így ideiglenes sírba temették.
Istvánt követően középkori uralkodóinkat itt a Nagyboldogasszony bazilikában koronázták, ugyanakkor nem vált valamennyi királyunk temetkezési helyéül. Szent Istvánt követő királyaink az általuk alapított egyházakba temetkeztek. Könyves Kálmán volt az első uralkodó, akit, a bazilikába a szentek mellé temettek. Az Árpád ház kihalásáig 8 uralkodó (II. Béla, II. Géza, II. László, IV. István, III. Béla, III. László), a vegyesházi királyaink közül is több uralkodó (Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, Hunyadi Mátyás, Szapolyai János) választotta végső nyughelyéül e templomot.
A bazilika állami feladatokat is ellátott; itt állt a király trón, itt őrizték a koronázási ékszereket, a kincstárat, majd később az ország levéltárát, itt volt a sókamara és a pénzverőkamara is. A királyi kincstárban őrizték többek között a királyi mértékegységek etalonjait. Az államigazgatásban betöltött szerepét jelzi az is, hogy az ország alkancellári tisztét a mindenkori székesfehérvári prépost töltötte be (ezt megelőzően a királyi pecsét őre volt). A későbbiekben a gyakorlat módosult, de megállapíthatjuk, hogy a prépostok fontos állami hivatalokat is viseltek, kancellári és királyi titkári tisztségeket töltöttek be. E tény már önmagában is fejlett és magas írásbeli kultúráról tanúskodik Székesfehérváron, III. Béla írásbeliséget bevezető 1181. évi dekrétumát megelőző században.
István király alapította a káptalani iskolát, amelynek tanárai közül kimagaslik Szent Imre nevelője, Gellért a későbbi csanádi püspök. Ugyancsak ő alapította a székesfehérvári társaskáptalant. A prépostnak a koronázáskor betöltött kiemelkedő szerepe miatt a prépostságot nem rendelték a veszprémi püspök joghatósága alá; közvetlenül a pápa alárendeltségében állt. Méltóságuk okán részt vettek a királyi tanács ülésein is. Az egyházi intézmény a király kegyurasága alá tartozott, a prépost személyét többnyire az uralkodó jelölte ki. A prépostság országos hatáskörű hiteleshelyi tevékenysége kiemelkedő volt. Alba civitas az egyetlen központ, ahol több országos hatáskörű hiteleshely működött.
A város szakrális székhely jellege mellett kulturális központja is volt e századoknak. A székesfehérvári prépostok számos értékes művet hagytak az utókorra. E tisztséget töltötte be Ákos székesfehérvári őrkanonok, aki a hun-magyar krónikát készítette. Ugyancsak e tisztséget viselte Kálti Márk is a Képes Krónika szerzője. Itt működött Kálmáncsehi Domonkos, a Szent Miklós káptalan prépostja (1474-1495), – utóbb váradi, majd erdélyi püspök, végül kalocsai érsek – a kiváló humanista Mátyás király bizalmasa, diplomatája. Kálmáncsehi emléktáblával jelölte meg azt az utcát, ahol Szent Imre született. (Az emléktáblát 1734-ben találták meg, de később nyoma veszett.) A falakon kívüli Szent Miklós káptalan prépostja volt Nagylucsei Dóczi Orbán humanista, aki később Bécs püspöke lett. Ugyancsak itt volt őrkanonok Oláh Miklós, a neves humanista, a Hungaria szerzője.
A fejedelmi központot kezdetben palánk védte. A vár létére vonatkozó legkorábbi biztos adatok Péter, majd I. Béla uralkodásának első évéből valók; az 1061-ben tartott országos gyűlésen kitört pogánylázadás elől a várba menekültek az ország főurai és az egyházi méltóságok. Fehérvárt ekkor az ország "metropolisának", fővárosának tekintik. A vár további építési időszakai Anjou Károly korszakához kötődtek, az erődítések javításáról Mátyás király uralkodásának éveiben szólnak a történeti források. A vár átalakítására 1473-ban és 1485-ben került sor.
A királyi palota I. István korában épült, a hagyomány szerint 1007-ben itt született Imre herceg. A későbbiek során, IV. Béla uralkodása alatt készült az új királyi palota és fellegvár, a vár északi részében a Budai kapu szomszédságában.